Múlt sebeit leküzdő, szerelembe eső, új életet kezdő.

Brochan édesanyja belehalt a szülésbe, amit a fiú apja soha nem volt képes megbocsátani a fiának. Hiába ígérte meg, hogy szeretni fogja a gyereket, helyette pokollá tette az életét. Ha nem lett volna két hű cseléd és egy bátor tanárnő, talán halálra is kínozza. Brochan jóképű, gazdag férfivá serdül, de egyben veszélyes és magányos gyilkos is, aki senkit nem enged közel magához és nem is hiszi, hogy megérdemli bárkinek a szeretetét. Lizzie azért született meg, hogy csinos és gonosz anyja elvetesse magát gazdag, amerikai szeretőjével. A férfinak egy ponton azonban elege lett az asszonyból, aki ezek után már a gyereket sem akarta. Lizzie egy olyan intézetbe kerül, ahol a megfélemlítés a nevelés eszköze. A kislány a festészetbe menekül, majd felnőve egyre ismertebb művésszé válik. Meglepetésként éri, amikor kiderül, hogy volt még egy családtagja, akivel nem ismerhették egymást. Brianna, Brochan egykori tanárnője az unokahúgára hagyta a birtokát, aki el is utazik Skóciába. A két sérült ember egyre közelebb kerül egymáshoz, de mindkettejük múltja utánuk nyúl.

Ilyen történetet se először olvasok – ismerős szerkezet és cselekményszálak, még a szereplők jelleme is hasonló. Mégis, ez lényegesen jobban tetszett, mint általában az ilyen regények. Szinte sajnálom is, hogy nincs folytatása, mert szívesen olvasnám azt is – noha ez egy teljesen zárt sztori, akkora happy end van a végén, hogy szinte el se fér a lapokon.

A titok egyik nyitja talán az, hogy bele van fektetve az energia, hogy a szereplők múltja is meg legyen írva, és alá van támasztva, milyen sebeket kaptak. Ez milyen emberré tette őket. Elég drámai és erőszakos történetei vannak mindkét szereplőnek, és nem csak lógnak a jelenükkel a levegőben. Miközben már a regény elején ott vannak az alapok, menet közben is egyre újabb történetek árnyalják a szereplők korábbi éveit. Fejlődő karakter Lizzie és Brochan is – itt ráadásul még értelmes is, honnan hova jutnak el.

Talán a szerelem segít nekik szembenézni a démonokkal, de ők maguk lesznek azok, akik tovább tudnak lépni, akik rájönnek, hogyan lehetnek egészségesebbek. Brochan fokozatosan számolja fel a múltját, kiszáll a bérgyilkos szakmából és az apját is elengedi – képletesen és fizikailag is. Az különösen tetszett, hogy nem csak Lizzie, aki a változást előidézi. Az egyik kedvenc jelenetem volt, amikor a falubeli emberek állnak ki mellette, és Brochan rádöbben, hogy már nincs egyedül. Hogy ő is számít. Lizzie alakjában sok van a megmentésre váró hercegnőből, így nála meg az tetszett, amikor mégsem hagyja, hogy az apja vagy Brochan számoljon le helyette az anyjával, aki az ő szörnyetege. Az övé, így neki kell végeznie vele.

Külön-külön és együtt is bírtam őket. Igen, a romantikus regények kliséje szerint alakul a történetük – egymásra találás, boldogság, rossz indok miatt szakítás és fájdalom, nagy gesztussal békülés és még nagyobb happy end. Még a becsúszott terhesség, vagy a nem ismert féltestvér léte is olyan ismerős, szappanoperás… Ugyanakkor végig olyan, mintha egy régi tündérmese modern változata lenne. Mesei elemeket használ, szókincsben és történetben is – Brianna, mint a jó boszorkány, a kastély vagy Brochan és a farkasember/szörnyeteg vonal. Ez hozzátett annyit, halad annyit a cselekmény, hogy nem zavart, hogy a milliószor ismételt klisé az alap.

Fiore azt is eltalálta, mennyi szex kell a regénybe. Mert erotikus is, nem csak érzelmileg, testileg is kattan a két főhős. De szerencsére itt az része a kapcsolatuknak, nem csak ágyjelenetekből áll az életük. Egy-egy van részleteiben beemelve a történetbe, a többi utalással el van intézve. Sokkal egészségesebb megoldás, mint ahol 400 oldalból 370-ben gyűrik a lepedőt.

Itt annak is volt helye, amikor obszcén a nyelvezet. Része Brochan jellemének, hogyan felel meg annak az ijesztő szerepnek, amit védekezésből felvett. Nem véletlen, hogy ahogy szabadul a múlttól, csökken a trágárság mennyisége is.

Nekem ennyi elég is volt: meséből átemelt elemek, drámai múlttal terhelt szereplők, egy nem csak szexből álló szenvedélyes kapcsolat. Talán még a humorérzékem is eltalálta, amikor Brochan hagyta, hogy előjöjjön belőle a gyilkos. Pl. amikor Lizzie apja rádöbben, hogy leendő veje nem csak fenyegetőzik az erőszakkal és gyilkossággal, ha kell, ő bizony képes lesz megnyúzni a szerelme élete keserítőit.

Az ilyenekért nem adtam még fel a Rázós könyveket sem – egy-egy olvashatatlan borzalom mellé jut egy-egy ilyen is, amit tudok szeretni.

Fiore: Fenevad – Mint romantikus: 95% mély érzelmek és nem csak szenvedélyek, a cselekményben fordulat is akad, mesei motívumok átemelésével.

Szubjektíven: 90% megszerettem a szereplőit, és bár egy jó részét nagy mesének érzem, modern meseadaptációnak még kedveltem is.