Fülszöveg: 

Rotschild ​Klárát a keleti blokk Coco Chaneljeként emlegették a korabeli újságírók. Elhozta Párizst Budapestre, és ismertté tette Budapestet a nagyvilágban. Neve évtizedeken át egyet jelentett a divattal, az eleganciával, a minőséggel és a luxussal.

Rotschild Klára szalonja már a két világháború közötti indulásakor fogalommá vált Magyarországon. Innen öltözködtek a Horthy-kor arisztokrata hölgyei, megfordultak benne olyan nemzetközi hírességek, mint Cartier ékszerész felesége, gróf Almássy Jacqueline vagy Faruk egyiptomi király édesanyja és lánytestvérei is. Ő bújtatta menyasszonyi ruhába Horthy Miklós menyét az évtized álomesküvőjén. Ám az igazi csoda mégiscsak az volt, hogy a Rotschild-szalon fénye tovább ragyoghatott a vasfüggöny leereszkedése után is. Bár nem a saját nevén működött, de a Különlegességi Női Ruhaszalon mégiscsak az ő csillogó birodalma maradt, így becsempészte a nagy párizsi divatházak fényét az ötvenes évek szürke budapesti hétköznapjaiba. Még a köztudottan puritán Kádárné is el-ellátogatott ide, de Rotschildnál csináltatott gardróbot Tito és Gromiko felesége és a perzsa sah neje. Rendszeres vendég volt nála a művészvilág színe-java: Psota Irén, Tolnay Klári, Szász Endre felesége, Lula asszony, Váradi Hédi, Fischer Annie, Kovács Margit, Törőcsik Mari, Halász Judit és sokan mások.

De hogyan juthatott Rotschild Klára ilyen kivételezett helyzetbe a szocializmus idején? Miért utazhatott állami pénzen évente kétszer Párizsba? Mi tette őt a 20. század magyar divattörténetének egyik legizgalmasabb alakjává? És nem utolsósorban: miért választotta a halált ennyi siker fényében?

Szerintem: 

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a kötetet, az

alapos lenne az. Olyan érzés volt olvasni, mint egy jó szakdolgozatot. Megvolt a témája, rengeteg anyagot gyűjtött és rendezett hozzá, hogy egy tézist bizonyítson.

Bár nem teljesen tézist állított fel Simonovics Ildikó. Inkább arra kereste a választ, hogy miért tudott a pesti Chanel, a vörös divatkirálynő lenni Rotschild Klára. Amit levon, egy helyen pontokban tanulságot, az felel meg annak a résznek, amit tézisnek neveznék. Csak itt nem kijelöli és bizonyítja, hanem az elmeséltekből állapítja meg egyfajta elméletként/tanulságként.

Az alapot a tervezőnő életrajza adja, de a főbb pontok vannak kiemelve. Az életrajzi tények, és nem körötte a történetek. Meglepő, mennyire kevés derül ki arról, hogy milyen ember vagy nő volt Rotschild Klára. A munkabírása, a kreativitása és a jó PR érzékére több példát találunk benne, mint a családi kapcsolataira. Jellemző, hogy a kutyái iránti szeretete jobban kiderül, mint pl. a testvéreivel való viszonya vagy a házassága milyensége. Nem Klárát, a nőt mutatja be a szerző, hanem a Rotschildot, a divattervezőt. Aki példaértékű, mit el nem ért egy családi szabóságból kilépve. Egy nagy karrier története, és amennyire bemutatja, egy kellemes úrinő története.

Viszont, tételesen végigviszi az életút szakaszait. A legismertebb ruhákat, vagy inkább az pontosabb lenne, hogy a meghatározó embereket, akik bizonyos eseményeken a nő ruháit viselték. Alaposan le vannak írva a ruhák, az események. Inkább felsorolásként, mint élménybeszámolóként.

A fejezetek úgy vannak kialakítva, hogy az életrajzban lineárisan tudjunk haladni, de egy-egy jellemzőt vesézzenek ki alaposabban. Ez lehet pl. a párizsi utak jelentősége. Elmagyarázza a folyamatot, hogy a keleti blokk, itt konkrétan a Clara szalon nagyasszonya hogyan ötletelt a párizsi divat után. Fura, hogy ma könnyen rásütném, hogy 'lopott' – de itt élesen el akarja különíteni. Megnézte a friss párizsi divatot, és az ott látottakat átdolgozta Pesten elfogadott darabbá. Konkrét példa is van a könyvben, amikor látjuk, hogy egy cipzár beépítésével, a pánt kis variálásával hogyan született Rotschild-ruha. Hát, nekem fura ez a módszer, több eredetiséget vártam volna egy tervezőtől, de itt elolvashattam, miért így kellett.

Mert ez a szocialista rendszer rajzát is adja, ahol a prominens személyiségek feleségeinek reprezentálni kezdett. Akik nem hordhattak Chanelt vagy Diort, de mutatniuk kellett és divatosnak lenni. Hát hordhattak majdnem olyan, visszafogottabb Rotschildot. Szépen ki van fejtve, hogy lesz a Clara kirakati cég, hogy miért fontos a neve és importja, hogy mit jelentett a politikai elitnek.
Ezzel meg a rendszert is mutatja, én nem kicsit éreztem benne a kétszínűséget. Vessük csak meg a nyugati márkákat és életmódot, de azért koppintsuk le a vezetőknek…

A szöveg újságcikkekből, interjúkból, szakkönyvekből van összeállítva. Érezhető, hogy a forrásanyagok vannak összesimítva és rengeteg a beidézés. Nekem ezért is szakdolgozat jellegű a hangulata. Ismeretközlő, nem is próbál regényszerű lenni.
A stílusa meg azért sokféle, mert az interjúk és beidézések mások stílusát hozzák be. Néha szembeötlő, hogy múlt századi a nyelvhasználat, vagy mások a szerzők. Szépen össze van illesztve, ebben is látszik a munka, de egységes stílusa nem igazán lett.

A végére került fotómelléklet is, azt kifejezetten érdeklődve nézegettem. Az emlegetett neves személyek és ruhák fotói, nem egyen megjelent Rotschild Klára alakja is.

Talán lehetett volna szórakoztatóbbra is megírni, de véleményem szerint nem az volt a cél. Egy rendszer, egy márka, egy asszony megragadása mai és korabeli szemmel, aki a saját korában a saját ágazatában egyeduralkodó volt a saját terepén.