Amnéziás, családi titok nyomába eredő, gyilkosos.

Louise boldogan él egy kis szigeten: jól megvan kedvesével, egy íróval és vezeti a kis kávézóját. Nem kis sokként éri, amikor beállít egy férfi, és közli vele, hogy az igazi neve nem is Louise. Ő Helene, a felesége, akinek 3 éve veszett nyoma. Egy cégbirodalom örököse, két kisgyermek édesanyja. Helene sokáig nem hisz neki, noha fotói is vannak. Kénytelen szembenézni vele, amit maga előtt is tagadott: hogy nincsenek emlékei korábbról, volt egy súlyos fejsérülése és ő bizony Edmond felesége. Az érzései Joachim mellett tartanák, de amikor találkozhat a gyerekeivel, már nem tud hátat fordítani. Ösztönösen érzi, hogy Christian és Sofie az övéi. Velük marad, próbál a férje iránt is érezni valamit és megismerni a korábbi életét. Nem tetszik neki, amit Helene személyéről kiderít. Egy nő, akinek mindenki szerint kőből volt a szíve. De mi történt vele, honnan volt a fejsérülése? Közben Joachim is nyomozni kezd, hogy arra jöjjön rá, mi történt az igazi Louise-zal.

Kicsit olyan érzés Ekberg ezen könyvét olvasni, mintha egy áráért kettőt kaptunk volna. Kis naivan azt gondoltam, hogy majd minden összefügg mindennel, erre volt benne két olyan bűnügy is, hogy csak fogtam a fejem: mennyire kell elvetemült írónak lenni, hogy valaki ilyet kitaláljon? Mondjuk, a skandináv szerzőktől nem állnak távol az ilyen ötletek…

A történet egy tipikus thriller fordulattal veszi kezdetét. Hősnőnk rá kell jöjjön, hogy az élete hazugság, korábban más volt, és az amnézia megfosztotta nemcsak a korábbi énjétől, de a családjától is. Itt azonban – a szerző ügyes húzásával ketté fognak válni a szálak és kapunk egy thrillert meg egy krimit is.

Maradjunk elsőre a hősnő mellett! Helene újra elkezdni megismerni a régi énjét, és érzi, hogy valami nem stimmel azzal, amit az anyósa és a férje mondanak neki. Rá akar jönni, mi történt pontosan a fejsérülése idején, és mit rejtenek el előle. Lesz itt őrültség, nagyon sötét családi titkok és nem egy csavar is. Általában nem díjazom, amikor a regény nagy csavarjának van egy újabb csavarja, de ide jól esett. Kicsit oldott a történet beteg voltán, bár egész másképpen lett így beteg a vége. Elképesztő, hogy egyesek mire nem képesek a pénzért, bosszúért – van itt egy nő, aki a saját gyerekét olyan szinten tette tönkre, hogy arra szavaim sincsenek. Feszültséggel teli, fordulatos, ahogy Helene mindenre rájön, és a Gázláng vonalán haladva azzal is jól el tudtak játszani, amikor a család az őrülettel akarja sarokba szorítani, noha semmi baja sincs, csak túl sok minden lesz világos előtte.

Helene szimpatikus hősnő, és nagyon át lehet érezni, ahogy próbál egyensúlyt találni. Ahogy a gyerekeihez ösztönösen kapcsolódik, ahogy tudni akarja az igazat. Különösen élveztem, hogy a jelen énje és a régi mennyire másak, és ezt hogyan sikerül feldolgoznia. Lélektanilag is szépen össze van rakva a nő alakja.

A másik szál Joachim nyomozása, aki az ügyet a másik oldalról közelíti meg. Helene Louise nevével élt, aki létező személy, de eltűnt. Miközben Helene a saját idővonalát kutatta, Joachim Louise történetét igyekezett felépíteni. Abszolút meglepett, hogy mire vezetett ez ki. Maga a nyomozás itt volt halványabb, de a vége… azért megérte a férfi fejezeteit is végigolvasni. Fogékony vagyok az elmebeteg sorozatgyilkosok és zsenik történetére, itt meg a kettőt sikerül ötvözni. Szinte sajnálom is, hogy az ezen a szálon megjelenő gyilkos nem kapott saját regényt. Van itt művészet, kísérlet, őrület…

A kettő egy ponton találkozni is tud, és Ekberg minden szálat elegánsan el tud varrni. Ugyan a végére nagyobb drámát vártam, de ez nem klasszikus skandináv krimi. Inkább megnyugtató vége van, mindenki megkapja, amit érdemel.

Korrekten meg is van írva – végig tartja a feszültséget és jól adagolja a kis részleteket, amelyek majd elvezetnek a végső megoldáshoz. Ahogy már írtam, mindkét szálnak megvannak a maga erősségei, és a kettő együtt jó kis elegyet alkot.

Minden benne foglalt rettenet ellenére krimiként szórakoztató olvasmány volt, amiben benne van az a skandináv sötétség és rettenetes bűnök, amit északról várni szoktam.

Ekberg: Kétség – Mint thriller: 75% izgalmasan elbeszélt és lélektanilag is alátámasztott történet, amelynek jól állt a két szálon való vezetése.

Szubjektíven: 70% a vége nekem ugyan túl boldog lett, de meg tudott lepni a történet nem egy húzásával és szimpatizáltam Helene karakterével is.