Fülszöveg: 

John ​Adderley FBI-ügynök, miután beépült a baltimore-i nigériai maffiába, arra kényszerül, hogy a tanúvédelmi program keretében új életet kezdjen. Saját kérésére a svédországi Karlstadba küldik, a városba, ahol felnőtt, de ahová húsz éve nem tette be a lábát. Új személyazonosságot és munkát is kap: a rendőrség döglött aktákkal foglalkozó csoportjánál kezd dolgozni.
Első esete egy sikeres divatcég örökösnőjének tíz évvel ezelőtti eltűnési ügye. A rendőrség annak idején úgy vélte, hogy a lány – aki a tragikus esemény előtt nem sokkal egy rendkívül különös tetoválást készíttetett – gyilkosság áldozata lett, de a holttestét nem sikerült megtalálniuk.
Csakhogy John ebbe nem nyugszik bele, ugyanis valójában nem csak a nosztalgia hozta vissza szülőhazájába: féltestvére nevét szeretné tisztázni, aki gyanúsított az ügyben. John beleveti magát a nyomozásba, de óvatosnak kell lennie, mert minél több titka tudódik ki, annál nagyobb lesz annak kockázata, hogy a bűnbanda, amely holtan akarja látni, a nyomára akad.

Szerintem: 

A szerzőpáros ezzel a kötettel egy sorozatot indít el, és engem meg is nyertek maguknak. Már be is szereztem a folytatást és be is lesz ütemezve olvasásra, nem csak ülni fog a digitális polcomon.

Az első, hogy találtak egy olyan főhőst, aki

azért skandináv krimiben nem mindennapos. John Adderley kettős identitással bír: amerikai fekete apa és szőke svéd lány románcából született, aki gyermekéveit Svédországban töltötte. A szülei válását követően az Államokba került még szintén gyerekként, és az apja minden szálat elvágott. John keményen dolgozott, hogy FBI ügynök legyen belőle és jó is lett a szakmában.
A nyitányban éppen egy bandába van beépülve, és a sikeres letartóztatások után maga jelölheti ki, hova küldje a tanúvédelmi program. Eddig is izgalmas volt a beépülés, veszélyes helyzet, de innen jön egy plusz csavar. John vissza akar térni Svédországba – mert a féltestvérét gyilkossággal vádolják. Sikerül úgy megszervezni, hogy éppen az új osztag sorába kerüljön, akik azt az ügyet vizsgálják felül. Plusz, újabb meglepetés: John gazdag. Az apja egy lerobbant környéken vett egy tömböt, sikeres áruházat és bérlakásokat épített ki benne, és 20 milliót keresett rajta, amikor eladta. John örökölte mindet, így neki aztán anyagi gondjai egyáltalán nincsenek. Nem éppen az a nyomorult, skandináv rendőr alap, amit megszoktunk, nem igaz? Pedig a szerzőpáros beleteszi azt is, csak sokkal ravaszabban. John fel kell, hogy dolgozza, honnan származik, milyen ember az anyja és mi lett a testvéréből. Egy kis PTSD is befigyel nála és bár jól tartja magát, azért megvannak a repedések a páncélján, ami miatt mégis csak jól be tud illeszkedni a skandináv nyomozók irodalmi hagyatékába.

A nyomozás is izgalmas lett, hiszen John folyamatosan többszörös játékot játszik. A svéd kollégák sem tudhatják, hogy milyen személyes szál köti ide, éppen ehhez az esethez. Egy gazdag, kamasz örökösnő tűnt el. A vére mellett John öccsének a spermáját találták meg. Akkor holttest, bizonyíték híján felmentették, de most, kb. 10 évvel később előveszik az ügyet. Az igazságot keresi, nem az a cél, hogy mindenképpen mentse a testvérét. Okosan halad előre, módszeres. Ő hozza is az eredményeket, miközben látjuk körötte, hogy a rendőrség miért nem tud haladni. Egy elmélet hívei – hogy az ő gyanúsítottjuk az elkövető. Mindent, ami ennek nem felel meg, simán figyelmen kívül hagynak. Okos volt kriminek is.

Hogy még egy fokkal érdekesebb legyen az egész, van egy másik elbeszélőnk is. Heimer az eltűnt leány apja. Nehéz eldönteni, hogy irigylésre vagy szánalomra méltó figura. Egy gazdag nőt vett el, mondhatni, beleült a vagyonba. Kb. az a legnagyobb gondja, hogy a borgyűjteményét milyen ritka palackkal bővítse még. A skandináv krimik szerencsétlen alakja? Az itt mégiscsak Heimer. Sok előnyt kapott, de amit fizet érte – bennem felmerült, hogy a gondtalan élete túl sokba került neki. Majd menet közben látjuk, hogy torzult a személyisége, milyen pokolban létezett. És nem csak a tönkrement, de a látszatért egyben tartott házasságára gondolok. Még dinamikát is adott a kötetnek, ahogy Heimer múltból indított története és John jelen béli nyomozása váltja egymást, hogy a végére összeérjenek a szálak.

Meg is lesz a meglepetés és a kellő sötétség is a végére. Nem is kellenek hozzá nácik és erőszakoló szörnyek, simán a társadalmi különbségekből és a tönkrement életekből összejön egy olyan általános kép, amit nem esik jól nézni.

Különben is érdemben, komolyan tud hozni nehéz kérdéseket. Drog, öngyilkosság, a kamaszok útkeresése. Az a tetoválás is, és ahogy a címhez kapcsolódik… Az ilyen kapcsok miatt érzem okos könyvnek, amit szívesen is olvastam.

A lényegre összpontosítva: jó krimi volt, megnyert magának a főszereplő és nem egy tucat, depresszív skandináv krimi, ami után eret van kedvem vágni a fél világon. Pedig ebben is benne van, amit a zsánertől várnék.

Idézet: 

– Mondom, nem tudom, mi nyomasztja. De egyvalamivel tisztában vagyok: maga dönti el, hogyan áll hozzá. Ami történt, megtörtént, ezen már nem lehet változtatni. De legközelebb máshogy csinálhatja.
Lehet erős. Mert az erő magában van. Csak még nem talált rá.