Kapcsolatra visszaemlékező, szerelmes, apa – fiú kapcsolatos.
John Tyree sokáig nem tudta, mit kezdjen az életével. Az anyja korán elhagyta a családját, és a fiút zárkózott apja nevelte fel, akinek az érméi fontosabbnak tűntek, mint a gyermeke. John egy ponton minden ellen lázadt otthon, és rossz útra is tévedhetett volna, de bevonult. Gyalogsági katonaként megtalálta a helyét. Egy eltávon kimentette egy lány táskáját az óceánból, és így megismerte Savannah-t. A fiatal lány szociális munkásnak készült, sérült gyerekekkel akart foglalkozni. Kedves, bájos és sebzett – gyorsan szerettek egymásba. Leveleztek, míg várták, hogy John szolgálati ideje leteljen. Közben Savannah hatására John átértékelte az apjával való kapcsolatát is. Ám akkor jött 9.11 és nem lehetett a kötelességnek hátat fordítani. Évekkel később pedig csak átgondolni lehetett, mit és hogyan lehetett volna, ha egyáltalán lehetet volna másként tenni, hogy más legyen a befejezés.
Lehet, hogy úgy ismerősebb lesz, hogy Kedves John! Igen, ez az a regény, amiből a Tatum – Seyfried film készült. Megjegyzem, én nem láttam, nem is akarom megnézni, ennek ellenére nehezemre esett a regény és nem a színészek alapján elképzelni a szereplőket. Savannah pl. alacsony, barna hajú lány. Az őt játszó színésznő meg nagyon nem az volt.
Sparks sok regényét megfilmesítették és ez is szépen hozza azokat a cselekmény- és karakterjellemzőket, ami benne szokott lenni a szerző könyveiben. Egyrészt, most sem egy boldog, rózsaszín történetet kapunk. Több szinten sérültek a szereplők, és ha nem is díjazom, hogy a szerelemben keresik a megoldásokat, legalább többféle problémát felvetett. Savannah majdnem randi-erőszak áldozata lett, és idő, amíg ki tudja heverni. Mondjuk, pont ez, amiről elhiszem, hogy John imádattal vegyített szerelme segített neki. John felismeri az apja enyhe Asperger-szindrómáját, és másként viszonyul hozzá – nem olyan lesz, mint egy átlagos apa-fiú kapcsolat, de így is vissza tudnak találni egymáshoz és lehet attól még szeretni valakit, hogy neki más igényei vannak, mint másoknak. Így érzékenyít is Sparks, mert kihangsúlyoz jellemzőket, bemutatja az Asperger-szindrómát és végig megtartja a szereplő méltóságát.
Sparks mély érzésekről ír, és valahol sérelmezni is tudom, hogy lett volna itt bőven alapanyag, mégis a Savannah-szerelem, ami meghatároz mindent. Ha csak John és az apja kapcsolatát nézem, Savannah miatt kezd el másként nézni a férfira, lesz hajlandó ő maga változtatni és elfogadni. Ez ugyanaz a mély, már szinte mesébe illő szerelem John részéről, amit a Szerelmünk lapjaiban Noah is megélt. Furcsa, amikor pl. 9.11 traumáját is a szerelmen keresztül értelmezik.
Azzal sem vagyok kibékülve, hogy túl jónak érzem a szereplőket. Az is simán benne van, hogy nem hiszem el, hogy valaki ennyire önzetlen és önfeláldozó tud lenni. Én nem tudnék. Egyrészt, miért van mindenki annyira oda a lányért? Beteges, ahogy Tim és John is szajkózzák, hogy Savannah boldogsága az első és mindketten feláldoznák magukat érte. A lány még csak nem is látja, mit meg nem tesznek érte.
Amit különben nem bírtam megállni, arra rákerestem, a filmet hogyan fejezték be. A regény vége ugyanis… messze nem szokványos. Már menet közben éreztem, hogy ez lesz, vannak rá utalások. Végig tudjuk azt is, hogy nem maradtak együtt, Savannah másnak a felesége lett. John ezzel bizonyítja, a lehető legönzetlenebb módon, hogy mennyire szereti a nőt. A saját boldogságát, örökségét és a jövőjét adja fel, hogy Savannah boldog legyen. Keserédes, szintén jellemző a szerzőre. A film viszont módosít – ott John és Savannah kapnak majd még egy esélyt, ha azt nem is látjuk, hogy élni tudnak-e vele.
Egyes darabkák, pl. az apa aspergeres tünetei tetszettek, de összességében a regénnyel nem voltam megbékélve. A túl jó szereplők, az érzelmek teljes uralkodása a cselekmény felett annyira nem szokott tetszeni. Most sem.
Sparks: Kedvesem – Mint romantikus: 70% behoz komolyabb traumákat is, érzékenyít, miközben a szerelem önzetlenségét ünnepeli.
Szubjektíven: 40% túl jónak érzem a szereplőket, a regény végét sem tudom elhinni. Érzelgős is.