Fülszöveg: 

Párizs, 1886.
A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön a városban. Egy nem várt találkozás azonban megváltoztatja a terveit.
Adrienne a zsúfolt szalonban úgy libben elé a múlt ködös távolából, mint egy jelenés. Közel harminc éve ismerkedtek meg, Eiffel első munkáinak egyikén, a lány szülei azonban ellenezték a kapcsolatukat. A nő immár egy közismert újságíró felesége, a mérnök pedig még egy boldog házasság után is keserű emlékekkel gondol vissza az elválásukra. Az újbóli találkozás azonban új lendületet ad terveinek, a „vasmágus” a föld mélye helyett immár Párizs egét akarja meghódítani.
Míg a lakosság egy része – a statikai veszélyekre hivatkozva – ellenzi a háromszáz méter magas vasmonstrum megépítését, a támogatói a nemzet visszanyert önbizalmának megtestesülését látják a toronyban. Eiffelt azonban valami egészen más hajtja. Egyetlen célja, hogy méltó emléket állítson az imádott nőnek, amihez immár megtalálta a tökéletes formát is. Ahogy a monumentális A betű az ég felé tör, szerelmük egén minden korábbinál veszélyesebb viharfelhők gyülekeznek…

Szerintem: 

Film alapján készült regény, de jól megáll a maga lábán is. Működne akkor is, ha

nem tudnánk, hogy mozgóképes anyagot ültettek át szövegbe.

A film Eiffel élete és a híres tornya elkészültéhez írt egy románcot. Vagyis, az Eiffel-torony ebben a történetben egy szerelmi vallomás. A regény pedig ennek a szerelemnek a története. Azért nem az a nyálas románc, de inkább szerelmi történet és fikció, mint valóság.

A regény egyetlen trükkje, hogy két idősíkon beszéli el a történteket. Látjuk Gustave Eiffelt fiatal, de már szépreményű mérnökként, amint nagyon szerelmes lesz és nősülni szeretne. Majd látjuk kb. 25 évvel később, amikor a Világkiállításra készülnek Párizsban és Eiffel újra találkozik az első szerelmével. Mire elmeséli neki a nő, hogy miért kellett annak idején elválniuk, a múlt is elér arra a pontra, és a két történet egybeolvad. Utána még van egy kis levezetés, de a regény nagyja eddig tart.

Nem éppen egy izgalmas regény. Inkább kényelmes, és időhúzó. Végig volt egy olyan érzésem, hogy lehetne jobban pörgetni az eseményeket és betenni valamit, ami nem annyira kiszámítható. Nyilván, egyes elemeken nem lehetett izgulni sem. Komoly feszültségforrás a történetben, hogy sikerül-e a pályázat, készül-e a fémtorony, vagy a bizottság egy másik mérnök világítótornyát választja. De a szerelmi történet sem okoz nagyobb meglepetést, még akkor sem, ha nem ismerjük Eiffel életrajzát.

Azt ugyan tudom értékelni, hogy nem egy lángoló románcot kapunk. Van a szerelmi történetben némi visszafogottság, hogy el tudjam képzelni a korszakban. Még azzal is ki voltam békülve, ahogy egy élettel később, már idősebben újra találkoznak és valami fellángol. Pedig az ilyen szerelmekkel mindig bajom van – nehezen hiszem el, hogy ugyanott lehet folytatni és az érzelmek nem változtak. De itt az hitelessé teszi, hogy mindketten fájdalommal váltak el, komoly hiány volt az elvesztett közös jövő, és egy fiatalkori álmot igyekeznek megélni idősebb fejjel.

Viszont, a jellemeket hiányoltam. Számomra mindhárom fontosabb szereplő: a de Restac házaspár és maga Eiffel is túl semmilyenek. Adrienne a nagybetűs, szép nő. Eiffel az elhivatott mérnök. Restac meg a feleségébe még mindig szerelmes férfi, aki le is tud aljasodni, hogy megtartsa, amit a magáénak tudhat. Bár nem tudom, mennyire lehet boldog egy olyan házasságban, ahol pontosan tudja, hogy a felesége másba szerelmes, és ha nem zsarolja meg, elválik tőle. Egyáltalán milyen lesz ezek után a magánéletük? Nem tudom, de nem is akarom elképzelni. Nincs igazán jó – rossz felállás sem, minden szereplőnek megvan a maga helye és nem rossz emberek. A szerelmi háromszög miatt a férj rossz oldalra kerül, a szerelmesek útjában van, de ettől inkább éreztem nyomorultat áldozatnak, mint rossznak. De értem, a történet ívéhez kellett, hogy zsaroljon, hogy Eiffel ne vehesse el Adrienne-t és a torony őrizze a kétszer is be nem teljesedhetett szerelmüket.

Talán attól, hogy filmjeleneteket ültetett át szövegbe, az egésznek van egy olyan képszerűsége, ami miatt könnyű volt olvasni. Nem irodalmi mélységű szöveg, egyszerű. Könnyen követhető és érthető.

A filmet majd megnézem, de bevallom, azért nagy elvárásaim nincsenek. Még regényben is soványnak érzem a cselekményt, filmen kétlem, hogy jobb tudna lenni ugyanez. Majd kiderül.

Idézet: 

Igaza van, a pénz mindent bemocskol.

Nem én vagyok kíméletlen, hanem a kor, amelyben élünk. Kemény verseny folyik.