Fülszöveg:

A hazánkban is rendkívül sikeres Északi mitológia című könyvének képregényes adaptációjában a New York Times-sikerlista vezető Neil Gaiman és a többszörös Eisner-díjas P. Craig Russell új életet lehel a viking sagák világába!

Legendás rajzolók csatlakoztak az íróhoz, hogy elkalauzoljanak a harcos északiak ősi hitvilágának lehengerlő univerzumába. Tudj meg mindent a Kilenc Világ teremtéséről, hallgasd meg, hogyan veszítette el Odin a fél szemét a titkos tudásért cserébe, hogyan készült Thor kalapácsa és az istenek hatalmas fegyverei, és miként hozza majd el Loki a mindenek végét, a rettegett Ragnarököt.

Neil Gaiman a Sandman-univerzum megalkotásával már számtalanszor bizonyí­totta, hogy különleges érzékkel tud mesélni az emberiség mítoszai­ról. A megzabolázhatatlan vikingek hitvilága pedig minden másnál jobb táptalajt biztosít számára, hogy örök érvényű történeteket mesélhessen el. Fagy és tűz, fény és sötétség, élet és halál – üdvözlégy a vad észak világában!

Szerintem:

Gaiman Északi mitológiáját is olvastam és szerettem. De nem maradt meg bennem, hogy mennyire ellenszenvesek nekem a skandináv istenek. Mert most, miközben élveztem a képregényt és szerettem a kötetet, folyamatosan azzal szenvedtem, hogy szinte mindenkit utálni tudtam.

7 történetet dolgoz fel az első kötet, és szinte mindben találtam valamit, amiért csóváltam a fejem. Értem én, a vikingeknek kemény élete volt és az isteneik is kemény, harcos és kicsinyes istenek, de akkor is rémes egy-egy sztori.
Ott van az építőmesteré – az isteneknek eszük ágában sincs betartani az alkut és kezdettől csaláson törik a fejüket. Csak ingyen munkát akarnak. Vagy Loki gyermekeinek a története – esélyt sem adnak a 3 testvérnek. Ok, szörnynek születtek, de csak küllemben, nem eleve gonoszok voltak. Fenrir Tyr barátja is lett, szövetséges lehetett volna. De nem, börtönöztek és elveszejtették őket, mi több, Fenrirt még ki is röhögték nagyon ellenszenves módon. Aztán csodálkoznak, hogy a Ragnarök idején majd ellenük indulnak harcba…

Hogy is lehetne ezt jól leírni? A történetek érdekesek, és valami ferde módon humor is van bennük, de az igazságérzetemet bántják. Az istenek nem érdemlik meg, ami jut nekik és gyakran az áldozataikat sajnáltam.

Vannak sémák is – Loki alakja és története ilyen. Szeret bajt keverni, áskálódik, de mindig rákényszerítik, hogy tegye jóvá a dolgot, és rendszerint az istenek jól jönnek ki a dologból. Csodás ajándékokat kapnak, megépül a faluk, jól szórakoznak.

Tanulságot nem nagyon tudnék kihámozni belőle, már csak azért sem, mert most nem tudom az isteneket pozitív szereplőknek látni. Ha kicsit elvonatkoztatok, akkor azt tudnám elmondani, hogy az emberek a maguk mására teremtik az isteneiket is. Elég sokat mond a viking észjárásról, hogy szerintük a világot egy isten hullájából, csontból, nedveiből, bőréből, stb. formálták Odinék.

Külcsínre is megfelelő a kötet. Nem szemkápráztatóan szép, de igényes, kifejező és elnézegettem benne a képeket. Kicsit talán egy mesekönyvet is megidéz, bár a 18+ tartalmak miatt azért nem keverendő össze egy valódi mesekönyvvel. A kötet végére betett Extrákban meg a szép képek is megérkeznek. A kedvencem talán a 4. szám borítóvariánsa, Lokival és a gyermekeivel.

Gaiman gyűjteménye is remek lett, a képregény is helyet érdemel a polcon.