Fülszöveg: 

Morpheus nézett már farkasszemet boszorkányokkal, mágusokkal, saját családjával, a többi Végtelennel, sőt, magával Luciferrel is, de ezek megközelítőleg sem olyan rémisztőek, mint egy gyermekét vesztett édesanya bosszúja, aki a fúriák ősi dühét szabadítja az Álmok Fejedelmére. És ha véget ér egy álom, már csak egy dolog marad hátra…

Szerintem: 

Nem olvastam fülszöveget, így eléggé váratlanul ért, mi lesz ennek a képregénynek a témája. Még mindig eléggé sokkol is, hogy Álom

meghal. Már, amennyire egy halhatatlan erre képes.

De előre szaladtam. A történet erőssége az, hogy mozaikszerűen áll össze. Nagyon sok szereplővel és helyszínnel dolgozik. Gyakran nem is nagyon érthető, ki és hogyan fog a fő történethez kapcsolódni. Mert az, hogy Álom visszahozza a Korinthoszit, vagy Mátyás küldetést kap, még érthető. Az is, hogy keresik a babát – akiről majd kiderül, hogy Danny nem egy halandó baba. Álom fia és feladata van a végjátékban. De a tündérek miért olyan fontosak? A végére összeáll, de ahhoz el kell olvasni a kötetet.

Hatalmas tablót kapunk az álomvilágról és annak mindenféle lakójáról, vagy azokról, akik már megfordultak a Sandman kötetekben. Káin és Ábel, a Fényhozó, Puck, a múzsák és még lehetne sorolgatni. Meg is fordult a fejemben, hogy ez lenne a végjáték? Mindenki még egyszer feltűnhet, mielőtt lehúzza a szerző a rolót? Mert az sem tűnik véletlennek, hogy a záró történetben Shakespeare és A vihar kerül előtérbe. Az utolsó darab.

Lehet keresgetni benne az utalásokat, a magán túlmutató részeket. Ahhoz talán kicsit mélyebb olvasás kellene, mint amihez nekem most kedvem volt. Azt hiszem, nem bírtam megemészteni, hogy mi is a cselekmény. Álom halála, majd a temetés és megemlékezés. De tény, hogy tele van irodalmi, mitológia utalásokkal, amiket lehetne elemezni. Pl. Lucifer kapcsán megint előtérbe kerül minden, amit korábban vele kapcsolatban már fejtegetett a szerző. Szabad akarat, kötelesség, lázadás és önkeresés.

Ahogy ennél a képregénynél már meg lehetett szokni, még a grafika is sokféle. Szinte bármelyik rajzoló is nyúlt hozzá, az alapvonásokat meghagyva teremtette meg a saját alakjait. Álomnak is sok alakmása van, de pl. Lucifer most másképpen néz ki, mint korábban. Azt azért díjaztam, hogy a hajából miképpen utaltak fionoman ördögszarvakra, miközben mégsem azok…

Számomra ez most érdekes kötet volt, nem lírai vagy szórakoztató. Képtelen vagyok szabadulni attól, hogy mi a téma és hova jutunk el vele. Hát igen, a bűntudat és a fáradtság ezek szerint nem csak az emberek sajátja…