Fülszöveg:

Rock ​and roll a javából! Hamarosan tv-sorozatként is hódít!

Mindenki ismeri a Daisy Jones & The Sixet, de hogy miért oszlott fel az együttes a népszerűségük csúcsán, azt senki sem tudta… Mostanáig.

Daisy Los Angeles-i tinédzser a hatvanas évek végén, aki a Sunset Strip klubjaiba kéredzkedik be, rocksztárokkal fekszik le, és arról álmodik, hogy egy nap majd a Whisky a Go Góban énekelhet. Bár a szex és a drogok is magukkal ragadják, az igazi szenvedélye a rock’n’roll. Húszéves korára felfedezik a hangját és páratlan szépségét, mely könnyen őrültségre sarkallja az embereket.

Ekkor vált egyre népszerűbbé a The Six is, a mélabús Billy Dunne együttese. Első turnéjuk előestéjén Billy barátnője, Camila megtudja, hogy terhes, és az apaság és a hírnév nyomása túl sok Billynek, akivel kissé elszalad a ló a turnén.

Daisy és Billy útja akkor keresztezi egymást, amikor egy zenei producer rájön, hogy a megasiker kulcsa a páros összehozása. És ami ezután történik, az már maga a legenda.

Ezt a mítoszt járja körbe ez a lebilincselő és felejthetetlen regény, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb bandájának történetét meséli el visszaemlékezéseken keresztül.

Szerintem:

Nem akarok semmibe belekötni, tudtam úgy szeretni ezt a könyvet, ahogy van. Már az elején beszippantott, és nem eresztett egészen a végéig.

Egyrészt, bejött a témája. Egy zenekar történetét meséli el, egy legendás album születését annak minden kis részletével. Hogyan áll össze a banda, miképpen és miről írják a dalokat, a hangszerelés, a borító, a reklámozás, a turnék és a díjak, minden szépen meg van írva. Sok a kulisszák mögötti rész, és tényleg bennfentes érzést ad. Mintha ott lennénk, mintha látnánk az egész folyamatot.
Komolyan sajnálom is, hogy nincs Daisy Jones & The Six, mert igencsak kedvem lett volna a dalokat is meghallgatni olvasás közben.

Másrészt, ez egy nagyon emberi és szerelmi történet is. A bandában tagok vannak, köztük mindenféle indulatok feszülnek és ezeket is elmesélik most. Volt egy titkos szerelem két tag között, nagy csúcspontokkal és drámával. És ott van a Daisy és Billy között feszülő mindenség – ők az a páros, akik egyszerre egészítik ki, de ölik is egymást. Igazi hullócsillagok lehettek volna, egy gyönyörű katasztrófa – az egyik daluk annyira erről szól, hogy kedvem lenne annak a szövegét is ideírni, annyira megfogja a kettejük közti viszonyt. Ugyanakkor annak a története is, hogy van, amikor a szerelem egyszerűen nem elég. Még csak kimondani is tilos, hogy mit éreznek. Sikerült elérnie a könyvnek azt, hogy egyszerre drukkoltam is, meg nem is értük. Taylor Jenkins Reid nagyon megfogta ezt a kapcsolatot, az alakulását és a lezárást is. Camila, Billy felesége olyan elegánsan és hibátlanul megoldja, hogy le a kalappal.
De mellette ott van a bandatag, aki féltékeny és keveri a bajt. Vagy a mindig támogató barát, akihez bárki fordulhat. A menedzser, aki vért izzad, hogy mindent összetartson. Bár megvannak a regény vezető témái, olyan sok minden van benne mellette, hogy nem lehet rásütni, hogy csak szerelmes, csak zenés, csak dráma, csak korrajz – sok minden egyszerre.

Olyan témákat sikerül megfognia a korszak mellett, ami már majdnem tabutéma. Részletesen benne van a függőség: Billy már letette az alkoholt és drogot, Daisy még ezeknek a bűvöletében él, és nem egyszer nagyon durván szétcsapja magát. Itt van a mámor, hogy miért csinálja és mit érez, de az is, ennek mi az ára. Az abortusz kérdésköre: ráadásul drámai konfliktusként, mert a férfi meg akarná tartani, a nő meg nem. Több tud lenni egy szórakoztató regénynél, komolyabb témákat és mélységeket vitt bele a szerző.

Ehhez hozzájön, hogy izgalmasan is van megírva. Mint egy interjúkötet: a szereplők közel 40-50 év távlatából mesélik el a történteket. Egymás mellé vannak illesztve a történeteik, és nagyon tudtam élvezni az emlékekkel való játékot. Mert nem mindenre emlékeznek egyformán, és itt van mindenkinek a története. Az pl. nagy poén, amikor valaki elmondja az ő verzióját, aztán rögtön jön a másiké, ami cáfolja. És éppen ettől igaz, mert mindenkinek megvan a maga története és együtt igaz az egész.

A szerző előző kötetét is nagyon élveztem, de ez rátett még egy lapáttal. Szórakoztató, de tartalmas is, és szinte hallani hozzá a zenét is.
"Ó, milyen szép is volna,
Ha ez elfajulna"

Idézet:

Mindenki olyan emberre vágyik, aki a megfelelő tükröt tartja elé.

És mind ezt várjuk a művészettől, nem igaz? Azt, hogy valami olyasmit mondjon ki, ami ott él bennünk is. Amikor felmutatja nekünk a saját szívünk egy darabját. Olyan érzés, mintha az embert saját magának egy részével szembesítené.

Mindig is ezt imádtam a zenélésben. Nem is a hangokat, a rajongó tömeget, a bulit, hanem a szavakat, az érzéseket, a történeteket, az igazságot, amit a zenében szabadon kiengedhetsz magadból.
A zene mélyre tud ásni, tudod? Mintha egy ásóval menne neki a mellkasodnak, és addig haladna benne, míg nem talál valamit.

Mindig mondtam, hogy engem nem érdekel, hogy valaki férfi, nő, fehér, fekete, meleg, hetero vagy bármi a kettő között. Ha jól zenélsz, jól zenélsz. A zene ilyen szempontból is egyenlővé tesz.