Fülszöveg: 
Bábuk vagytok mind. Titokban mozgatlak. Csodálatos nézni, ahogy elégtek… Isten hozott a pokoli előadáson!
Egy kegyetlen, de zseniálisan okos gyilkos élve égeti el áldozatait Anglia ősi emlékköveinél. Sosem hagy nyomot maga után, így a rendőrség tehetetlen. Aztán a harmadik áldozat maradványain megtalálják a gyilkos rejtélyes üzenetét.
A rendőrség furcsa párt állít az ügyre: Washington Poe briliáns agyú nyomozó, de cinikus, sötét alak. A férfi néhány éve maga kérte a felfüggesztését az állományból. Tilly Bradshaw a rendőrség legjobb kódfejtője. A lány kivételes tehetségű, emberkerülő matekzseni.
Három elképesztő intelligencia harca kezdődik. Vajon kié lesz a végjáték? Főleg ha a gyilkos a kezdetektől fogva ennek a különleges nyomozópárosnak szánta az előadást.
Szerintem:
Olyan thriller, amit élvezet volt olvasni. Ami szerintem kell a zsánerben, itt megtaláltam.
A cselekmény érdekes és izgalmas. Van egy kellően bonyolult ügy, sokféle nyomozási irány és borzongató részletek. Az a popcorn véres cselekmény, amit én szívesen olvasok. Fordulatok vannak, meg lehetett lepődni a gyilkos személyén, miközben logikusan van levezetve, hogy ki és miért tette, amit. Ahogy szaporodnak a holtak és a jelek, ahogy egyre több mindent tudunk meg, úgy kezd egyre több lenni a sztori is.
Mert ez nem csak egy izgalmas nyomozás krónikája. Ez egy bosszútörténet is, és a végére igencsak kényes témát sikerül átrágatnia velünk a szerzőnek. Lehet jogos a bosszú? Lehet olyan helyzetbe kerülni, hogy a gyilkosnak adjunk igazat? Lehet, hogy néha a törvényen túl kell az igazat keresni? Washington Poe igazságérzete nagyon magas, és én hajlok arra, hogy vele együtt megértsem, miért kellett annak történnie, ami lett. Talán már írtam is, hogy a gyerekbántalmazóknak és erőszakolóknak külön hely járna a pokolban is, és egy pillanatra nem tudtam sajnálni őket, amikor elkapta őket egykori áldozatuk és megfizetett azért, amit vele tettek.
De több azért is, mert a rendőrség életét és munkáját egy nem megszokott oldalról is bemutatja. Egyrészt, sok egység van, különféle szakemberek és látjuk, hogyan dolgoznak együtt és keresik a megoldásokat. Hiszen nem csak a nyomozó van, ott a helyszínelő, a korboncnok, az informatikai szakemberek, és még sokan mások. Craven hősei nem maguk oldanak és tudnak meg mindent: engem lekötött, ahogy egyes munkákat kiadtak és egy csoport munkáját lehetett látni, nem csak egy emberét mindenki ellen.
Másrészt, a rendőrség erősen politizált légkörét is megmutatja. Áthatja az egészet, hogy meg kell felelni a vezetőség elvárásainak, hogy a politika döntheti el, ki lesz a kapitány és kit hurcolnak meg, hogy melyik ügyet lehet valóban végigvinni és lezárni, esetleg egy részeredménnyel vagy egy bűnbakkal be kell érni. Tágabb körben értelmezi a rendőri munkát és a rendőrségek életét – néha még humorral is megtoldva.
Szimpatizáltam a szereplőkkel. Azt már említettem, hogy a gyilkosról mit gondolok. De van itt mellette pár elkötelezett és jó nyomozó is, akiknek sikerült egy-egy egyedi vonást is adni. Poe, az igazság elkötelezett keresésével, ahogy neki ez a fontos, és nem a szabályzat. Néha már szinte keserű és magányos alaknak tűnik, pedig van benne empátia és nagyon emberbarát is, aki segíteni akar. Tilly, a zseni, aki a hétköznapokban teljesen elveszett. Egy matematikai zseni, aki élvezi, hogy a rendőrségen a gyakorlatban alkalmazhatja a sokféle tudását. Akár komikus irányba is el lehetett volna vinni, de helyette megkapó és kedves barátság alakul ki közte és Poe között, és nagyon mosolygósak az olyan jelenetek, amikor a nő felfedez magának valamit, és gyermeki örömmel élvezi, mint amikor megtanítják vezetni.
Ők a kiemelt karakterek, és külön-külön, párosként is működtek.
Jól olvasható, szórakoztató és érthető. Nem akar túlnőni a zsáneren, csak lekötni és szórakoztatni az olvasót, amit nálam sikerült is elérni.
Mivel tudom, hogy Craven írt még Washington Poe-regényt, most reménykedek, hogy nem ez az első és utolsó, amit magyarul olvashattam. Simán vevő lennék a folytatásra.
Idézet:
Poe még emlékezett a régi szép időkre, amikor az emberek nem díjazták, ha valaki olyasmiről formált véleményt, amiről semmit sem tudott. Mára azonban a tények nem számítanak. A populizmus meg az álhírek a fél lakosságot agyatlan trollokká változtatták.
