Fülszöveg: 

Felkavaró, ​hátborzongató történet egy fiatal pár kétségbeesett küzdelméről, hogy gyermekük szülessen, és annak nyugtalanító következményeiről, amikor az álmuk valóra válik.
A sebész Christopher és felesége, a nővérként dolgozó Hannah boldog házasságából hosszú évek óta csupán egyetlen dolog hiányzik: egy gyermek. Már-már feladják a reményt, amikor egy nap vérrel, sebekkel borított, magára hagyott kislányt hoznak be a kórházba. Ettől kezdve gyökeresen megváltozik az életük.
Az álmuk valóra válni látszik, mikor magukhoz veszik Janie-t, ám hamarosan rádöbbennek, hogy a vártnál sokkal komolyabb kihívásokkal kell szembenézniük. Christopher elvakultan rajong a kislányért, Hannah azonban számtalan ijesztő, baljós jelre lesz figyelmes a pszichés zavarokkal küzdő Janie viselkedésével kapcsolatban, és a házaspár közötti nézeteltérés okozta, növekvő feszültség lassan éket ver közéjük.
Ahogy az életük újabb, váratlan fordulatot vesz, úgy szaporodnak a megdöbbentő, lidérces történések, és válnak a mindennapjaik szörnyű rémálommá. Egyre több hátborzongató részlet kerül napvilágra Janie múltjából, és az események megállíthatatlanul és visszafordíthatatlanul sodródnak a tragédia felé.

Szerintem: 

Hát ez a könyv… a hideg futkosott tőle a hátamon, és örülök, hogy nem éjjel olvastam. Az a fajta horror,

ami pszichésen vájja belém a karmait és rám ez sokkal nagyobb hatással van, mintha a vér folyna.

Pedig a történet meseszerűen indul: a bántalmazott kislányt megmentik, és az egyik orvosa az ápolónő feleségével kész örökbe fogadni. A párnak a rég várt, de már lemondott csoda is összejön: az asszony teherbe esik és igazi kis család lehetnének.
Csakhogy, Berry lecsap és az idill nagyon hamar fordul valami egészen másba. A kis Janie nem kifejezés, hogy problémás. Hannah küszködik, Christopher meg egyszerűen nem fogja fel, mennyire nagy a baj. Egyre mélyebbre süllyednek, és fejezetről fejezetre egyre jobban rettegtem, hogy mi jön még. Brutális, hogy mi történik és ez hogyan töri a családot, az embereket.

Pszichésen üt, ahogy a karakterei útját megírta Berry. Hannah, aki a nagyon boldog, kiegyensúlyozott és kedves nőből jut el az összeomlásig. A jó ember, Christopher, aki annyira jó, hogy az elvakultsága katasztrófát idéz elő. Aki annyira hisz az esélyekben és a jóságban, hogy nem látja meg, ha valaki nem méltő ezekre. Janie, aki egész egyszerűen pszichopata, amit Christopher nem képes meglátni. A pár nézőpontjába nagyon bele tudtam élni magam, és ott volt a lapokon a téboly, ami elragadja őket. Tényleg csak annak örülök, hogy Janie addig nem juthatott el, hogy a kisbabával is azt csinálja, amit a macskájával vagy az anyjával. Gyerek kezébe kés nem való, pláne, ha még pszichopata is…

Tetszett az a folyamat is, ahogy igyekeznek segíteni a kislányon és látjuk a gyereknevelés fokozatait. Itt nem csak kiragadott képek vannak, hanem végigkövetjük a teljes folyamatot, közel két év történéseit. Ehhez képest Berry jó tempót is diktál, mozgalmas a kötet és nem is sok a 400 oldal az időkerethez és a benne történtekhez képest. Sikerült eltalálni a szerkesztést.
Ha már szerkesztés: a történetnek egy kihallgatás adja a keretét – a szociális munkást kérdezik ki, miután megtörténik a nagy baj. Rendszeresen megtöri ezzel a különben lineárisan haladó, a múlttól eddig a pontig eljutó történet elbeszélését. De működik, mert tele van utalásokkal, horgokkal, amik húznak előre, hogy megértsük, miről is beszélnek ott. Mert tudjuk, hogy nagy baj lett: de mi? A végére pedig egy pontban összeérnek és nincs megnyugtató befejezés.

Két dolog van, ami nem tetszett és amiért nem lesz kedvencem a történet.
Az egyik a borító. Mégis, mi ez? A történethez szinte semmi köze és nem néz ki jól. Ha a fülszöveg nem kelti fel a figyelmem, biztosan nem veszem kézbe, pedig ez egy jó regény.

A másik, ahogy átfordítja társadalmi problémákat feszegető vádiratba a sztorit Berry. A végére eljutunk oda, hogy keresik a bűnbakot, és nagy ujjakkal mutogatnak a Családsegítő Szolgálatra és a szociális munkásokra. Még ki is van mondva, hogy a rendszer rossz. Igen, az és van benne ráció. Egy-egy ponton be tudtak volna avatkozni egy tökéletes világban, és máshogy alakulhatott volna ez a történet, de ez annyira szélsőséges történet a pszichopata, gyilkos hatévessel hogy kényelmesnek érzem csak őket hibáztatni.

Mindezzel együtt ez egy jó regény, megérte elolvasni.