Fülszöveg: 

Charlie ​Crabtree, a zavart tizenéves 25 éve elkövetett egy szörnyű és indokolatlan gyilkosságot. Paul Adams sosem felejti el azt a napot. Charlie áldozata – és maga Charlie is – a barátai voltak. Sosem bocsátotta meg magának, hogy neki is szerepe volt abban, ami történt, és azóta sem járt otthon.
De mikor idős édesanyja súlyos balesetet szenved, Paulnak föl kell hagynia a meneküléssel.
Hamarosan egymást követik a nyomasztó események. Egy másolós gyilkosság feltámasztja a kínzó emlékeket. A haldokló anya makacsul hangoztatja, hogy valami rejtőzik a régi házban. Ráadásul valaki követi Pault, amitől neki emlékeznie kell arra, mi volt a legriasztóbb abban a szörnyű napban, 25 évvel ezelőtt.
Nem egyedül a bűntett, hanem az is, hogy Charlie Crabtree-nek nyoma veszett a gyilkosság után…

Szerintem: 

Egy kicsit gótikus

horrorba oltott thriller – hiszen van egy múltbeli rejtély, eltűnéssel és halállal, és van egy ház, ami egyre vészjóslóbb. A történet halad, hősünk meg egyre jobban retteg abban az épületben. De nem is igazán ez a lényeg, mert nem kísértettörténet és nem szellemkastélyos horror – ez egy krimi.

Csak éppen Alex North most azzal kísérletezett, hogy több elemet is átvett a gótikus horrorházak leírásából. Ha meg kellene mondanom, mi volt számomra a legemlékezetesebb a történetben, biztosan ezt mondanám: ahogy Paul elméjében egyre ijesztőbb a ház, egyre jobban fél, és mi olvasók is érezzük, hogy valami nagyon nincs rendben.
A regény erőssége ez a hangulat. Fokozatosan növeli a rossz érzéseket, és hiába valós alapokon nyugszik, elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy vannak-e szellemek és a helyi városi legenda a Vörös Kézzel milyen valóságdarabot hordozhat. Az, ahogy egy-egy hosszú pillanatra hihetővé teszi, hogy akár a természetfeletti is elfér ebben a világban, azért volt jó ezt a regényt olvasni.

Van mellette cselekmény is, és az is szépen összeáll. Paul szála a vezető, de követünk egy nyomozót is, Amandát. A múltban, a jelenben is van bűnügy, és természetesen a végére helyére kerülnek a darabok, mi hogyan passzol össze.
Paul azért tért haza a szülővárosába, mert az anyja haldoklik. Itt aztán kénytelen szembenézni azzal, hogy a gyerekkori barátai közül valaki meghalt, valaki eltűnt, és az első szerelmének fájó emléke is kísérti. Az, hogy az újabb bűnügy miatt a rendőrség is felfigyel rá, csak fokozza a helyzetet.
A múlt azt meséli el, hogy milyen volt az a kamaszkori barátság és hova vezetett. Szépen összeáll belőle a jelenben megtudott részletekkel, hogy ki mit csinált és annak milyen következményei lettek.
Amanda pedig a mostani ügyben nyomoz, ami szépen csatlakozik majd a másik történetszálhoz, ahogy a végén el is magyarázzák, miképpen.

Mégsem ez a meghatározó. Nem a cselekményt érzem a fontosnak, hanem közben a karaktereket. A különös alakokat, a gyászoló Amandát vagy éppen a dolgokat megérteni próbáló Pault, akinek kisiklott az élete és most megértheti, hogyan és miért.
North nem hősöket állít elénk, de ez is része a varázsnak. Egy szereplőjére se tudnám azt mondani, hogy hősies. Szenvedő emberek, akik próbálkoznak. Hol összeszedik magukat, hol sajnálni tudom őket. Ezzel együtt azt sem lehet vegytisztán kijelenteni, hogy a történetben kik a jók és a rosszak. A végére, a jelen gyilkosát még sajnálni is tudtam. North különben ezzel elítéli az önbíráskodókat. A halott kisfiú apja akarta a fia halálát megérteni, a felelősöket megbüntetni, de az lett a vége, hogy felvágott erekkel elvérzett egy fa alatt.

Zsánerében korrektnek tartom, az ijesztős részek hangulatosak – csak valahogy mégsem az a fajta krimi, amit szívesen olvasok. Tudom, sokszor írom, de a pörgős, cselekményben gazdagabb regényeket jobban szeretem, még ha a jól sikerült atmoszféra, mint is, némileg ellensúlyoz is.

Idézet:

Igen, de az ilyenek a legjobb sztorik, nem? Azokat szeretem, amelyek meglepnek.