Fülszöveg: 

Pontosan ​ez történik. Kezdek belezúgni. Kezdünk egymásba zúgni. Totálisan.

Amikor két ember első ízben találkozik, egymásra néznek, mosolyognak, köszönnek. Alapesetben ez ilyen egyszerű. Csak épp nem nálam. Amikor először találkoztam Dylan Reeddel, a szemem egy másik testrészére fókuszált.

Tudod, én egy borzasztóan félszeg lány vagyok. Rémes, ahogyan képes vagyok minden szamárságot összehordani! Arról nem is beszélve, milyen mesteri szinten csinálok bolondot magamból a srác előtt, aki tetszik nekem.

Akkor még semmit nem tudtam róla. Mindegy, miket zagyválok, gondoltam, hisz úgysem fogok többet találkozni vele. Kiderült, hogy tévedtem. A futballcsapat sztárja, azon kevesek egyike, aki várhatóan bejut az NFL-be, a campus minden szegletében belém botlott.

Felajánlkoztam neki, aztán elszaladtam, majd megtámadtam egy konyhai eszközzel, és… Uh, talán el sem kellene mesélnem, miket tettem még. Bár az én esetemben ez mind-mind… normálisnak számít. De végül eljött a pillanat, amikor már nem rejtőzhettem tovább – nem mintha Dylan hagyta volna.

Most, hogy nap mint nap összefutunk, látja, hogy alig bírom levenni róla a szemem. Rám mosolyog, és azt mondja, lenyűgözik a szeszélyeim. Azt hiszi, barátok leszünk. Én meg úgy érzem, ő ennél sokkal több nekem. Minél jobban megismerem, annál kevésbé érdekel, hogy nem zúghatok bele.

Szerintem: 

A romantikus regények, a New Adult kategóriának is egyik csoportja, amikor a szereplők

egyetemisták, a srác sportsztár és nagyon egymásba szeretnek a hősnővel. Ez a regény is ebbe a csoportba illik.

Az is vele a legnagyobb bajom, hogy nem tudott meglepni. Pont azt hozza, ami az ilyen regényekben lenni szokott. Nyári kikapcsolódásnak elmegy egyszer, de elolvasom, leteszem és már el is felejtem. Számomra semmi emlékezetes nem volt benne.

A szerelmi történet nagyon tipikus. Helyes srác, kedves lány, vonzalom a kezdetektől és a lakótársakból egyre többek lesznek. Megvan az összes olyan vonás, amit az ilyen regényekben nem szeretek. Kezdve azzal, hogy elvileg egyetemisták, baráti körrel és Dylan sportsztár is, aki az NFL-be készül. Vagyis, sok ember van körötte és jóban akarnak lenni vele. Ehhez képest kétszemélyes marad a történet: ha nem is minden jelenetben csak Dylan és Zoe szerepelnek, közel vagyunk ahhoz. A legtöbbször ők beszélgetnek. Ki voltam éhezve más szereplőkre mellettük, de csak kevesen vannak és keveset is szerepelnek. Igaz, többek olyan szerepet kapnak, hogy simán el tudnám képzelni egy folytatásban az ő szerelmi történeteik – az különben is divat ebben a zsánerben, hogy a csapat minden tagja megtalálja előbb-utóbb a szerelmet. Dylan legjobb barátja, a szintén sportoló Chris ráadásul Zoe bátyja is, szóval adott lenne, hogy ő a következő áldozat…

Zoe és Dylan is túl jó, hogy igaz legyen. Dylan annyira álomfiú, hogy még a szokásos New Adult sportoló jellemvonást sem kapta meg. Mert az ilyen srácok legtöbbször csajmágnesek, akik szeretnek is hódítani, de a hősnő mellett háziasodnak. Dylan alapból nagyon monogám és hűséges típus, nincs meg benne az a rosszfiús vonás. Helyette szorgalmas, jóképű és még jó hallgatóság is. A családját is szereti, fontosak neki a testvérei és a szülei. Zoe meg a félénk jó kislány, aki az elején annyira mimóza, hogy csak irul-pirul és rendesen beszélni se tud Dylan jelenlétében. Furának is érzem, hogy jó nőnek van megírva és ennyire nulla az önbizalma. Ő kapott egy családi titkot, ami majd konfliktust hoz a történetbe, de a lány jellemére ez nincs befolyással. Van egy helyzet, amit tisztáznia kell, de ő maradt az a rendes, kedves szomszéd lány típus.

Ebből talán érezni, mi még a bajom. A mű konfliktus. Ez a két fiatal szerelmes lesz, nagyon odáig vannak egymásért, de a történetbe kell egy balhé, ami miatt meginog a kapcsolat. Ahogy az a szál bekerül, ahogy Zoe kénytelen titkolózni miatta – annyira mű! Pláne, hogy amikor elkezd beszélni, milyen gyorsan és könnyen megoldódik minden. Chris meglepően gyorsan fel tudja dolgozni, hogy Zoe az édestestvére, csak míg őt örökbefogadta a biológiai apja és annak felesége, addig Zoe anyja terhesen elment a második gyerekkel, akit a nős szeretője el akart vetetni. Igen, elég szappanos a történet, de szerencsére csak a végén jön elő és nem ragozza túl a szerző. Még azt sem, hogy Dylan azt hitte, hogy Zoe a szeretője az edzőjének, miközben az eltitkolt lánya.
Ami plusz, hogy Maise nem viszi el a történet az erotika irányába. Nagyon sokáig tart, amíg a kapcsolat szexig ér, és akkor sem csak az tölti meg a fejezeteket, hogy ki mit és hova dug.

A nyelvezet a hasonló regényeké. Könnyed, súlytalan, helyenként trágár. Mondjuk, azon nem lepődöm meg, hogy nem éppen szalonképes kirohanásra készteti a fiatalembert, amikor a barátnőjét két barátja között találja az ágyban…

Nem fájt, de nem is szerettem. Nekem tizenkettő egy tucat kategória.