Fülszöveg: 

A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt, hogy jobbra fordulhatna a sora, egy váratlan haláleset után otthon nélkül marad, és kénytelen a nyár végét Texasban tölteni az apjával, akit alig ismer. Beyah csak abban bízik, hogy a nyár hamar eltelik, és sem ideje, sem türelme nincsen Samsonhoz, a szomszédban lakó gazdag, mindig komoly sráchoz. Kettejük között mégis olyan erős a szikra, hogy azt nem hagyhatják figyelmen kívül. Mivel a jövőjük az ország különböző sarkába szólítja őket, úgy döntenek, nem lehet köztük több felületes nyári románcnál. Sajnos azonban egyikük sem tudja, milyen örvény les rájuk, és a végén a szívüket talán a mélységbe ragadja.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy Hoover akkor is hat rám, ha a cselekményben van olyasmi, amin morogni lenne kedvem. Egyszerűen

szépen van megírva – avagy jó a fordítás? Mindegy is, a lényeg, hogy a szöveg felül tudja írni, ami a cselekményben problémás.

A történet egy részről tipikusan, más részt mégiscsak egyéni módon indul. Beyah jó tanuló, minden vágya vége eljutni az egyetemre. Megdolgozott érte. Az apja nem része az életének, egyéjszakás kaland az anyjának, akit már csak a tartásdíj miatt tartanak számon. Az anyja pedig drogos, akire a lánya soha nem számíthatott. Az asszony túladagolásban meghal, és a lánynak kell egy hely az egyetem kezdetéig. Így köt ki az apjánál, akinek fogalma sincs mi történt, hogyan nőtt fel Beyah. A szomszéd srác meg jóképű, pimasz és gazdag. Beyah háttere egyénibbé teszi, de a gazdag és szegény sebzett fiatal egymásra találása annyira ifjúsági regényes trope…

Aztán a végére lesz fordulat is, és kiderül, hogy ki milyen titkot rejteget. Sok minden nem az, aminek addig gondolhattuk. Ez dob a cselekményen. Kár, hogy a végére el lett rontva az ív. Kapunk ugyanis egy 4 évvel később jelenetet, amiben éppen az a rózsaszín szemüveges vég jön el, amit nem szeretek. 4 év után, miközben nem voltak beszélő viszonyban sem, Beyah kapcsolatban is volt mással, de úgy folytatják, mintha az a nyár után jönne a szeptember. Annyira nagy kihagyás az a 4 év, hogy nem tudom elhinni, hogy úgy tudnak tenni, érezni, mintha mi sem történt volna.

Szívesebben olvastam benne a drámát, az érzelmi sérüléseket, mint a szerelmi történetet. Pedig annak sem rossz, csak azt előre le lehetett zongorázni Samson titkát leszámítva. Várta az ember, hogy közel engedik egymást, elmesélik a titkaikat, egymásra találnak. Az viszont izgalmasabb, meghatóbb, hogy miként élték túl a gyerek- és kamaszkorukat. Szívszorító történetek kerülnek elő, és fel van építve, ezeket milyen védekezőmechanizmusokkal próbálták leküzdeni.

Még akkor is ezt találtam benne jobbnak, ha sokszor azon merengtem, hogy mennyire nem tudom átérezni, Beyah miért bánik úgy az apjával, ahogy. A kapcsolatuk nem csak a férfi hibájából siklott ki. A regényből érthető, az önvédelmi rendszerének része, de akkor is, sokkal könnyebb is lehetett volna kettejüknek.

Végül, amiért emlékezetes a könyv. A sok nagyon találó mondata, szép gondolata. Sokszor nem is a cselekmény, hanem amit és ahogy mondanak, az fogott meg. A cím is az egyik ilyen. Micsoda közhely, hogy jobb szeretni és átélni a fájdalmat, ha már vége, mintha nem is szerettünk volna. De ezt ezzel a képpel, ezzel a visszatérő motívummal líraivá tették.

Nem ez a legjobb könyve a szerzőnek, de szépen meg van írva, és olvastatta magát. Könnyű volt elolvasni.

Idézet: 

Nem kell tudnom semmit a múltadról ahhoz, hogy tudjam, hogy jó ember vagy. Azt a tetteid árulják el.

- Az életedet megtöltheted szép dolgokkal, de a szép dolgok nem tudják betölteni az ürességet a lelkedben.
– Mi tudja betölteni az ürességet egy lélekben?
Samson pár másodpercig az arcomat tanulmányozza, és aztán válasszol:
– Darabok egy másik ember lelkéből.