Fülszöveg: 

„Nem ​kérdezősködsz, nem küzdesz, nem ellenkezel.” 1948-ban ezzel az intelemmel hagyta az anyja a nyolcéves Norikót a nagyhatalmú Kamiza család birtokának a kapujában. És Nori szót fogad. Nem kérdezi, miért hagyta el az anyja, sem azt, miért zárják egy padlásszobába, és zokszó nélkül tűri a mindennapos vegyszeres fürdőket, amivel ki akarják fehéríteni a bőrét.
Nori szerelemgyerek, egy japán nemesúr ágyasának és egy afroamerikai katonának a lánya. Rideg nagyanyja gyűlöli, mert a létezése foltot ejtett a család becsületén, és csak azért fogadja be, hogy elrejtse a világ elől. Az intelligens kislány pontosan érzi, hogy a mássága az oka az elutasításnak, és mindenben engedelmeskedik.
Amikor három év múlva váratlanul megjelenik a birtokon a néhány évvel idősebb féltestvére, Akira, a két gyerek között erős kötelék szövődik. A tehetséges hegedűművész fiú tanítgatja a húgát, és a zenén keresztül új világ tárul Nori elé, ami végérvényesen megváltoztatja mindkettőjük életét. Nori ráébred, hogy igenis van helye a világban, és bármily nagy árat fizet is érte, érdemes harcolnia a szabadságáért.

Szerintem: 

Nem állíthatom, hogy sok

japán regényt olvastam volna. Most már párat azért igen, és most is megtaláltam azt, amiért érdekesnek tartom ezeket a történeteket – ha a szerző nem is japán származású, a történet ebben a világban játszódik. Egy annyira más gondolkodás jelenik meg bennük, ami számomra különös, más.

A történet alapjai akár lányregényesek is lehetnének: a kis Noriko fattyúnak születik, akit édesanyja hagyománytisztelő, keménykezű anyjánál hagy. A lány cserfes, kedves, helyes, de egy afroamerikai volt az apja, és a sötétebb bőre olyan stigma, ami miatt kezdetektől száműzik. Fehérítő fürdők, a padlásra zárva, rendszeresen verve. De az apja halála után Nori féltestvére, Akira is a nagyanyjához kerül, és a két testvér megszereti egymást. Akira harcolni kezd a húgáért.
Aztán jön pár fordulat és néhány szívfájdító esemény is.

Valahol egyszerre érzem azt, hogy így kellett alakulnia, miközben azért szomorú is vagyok miatta. Akira a könyv egyik, ha nem a legszimpatikusabb szereplője, és olyan tragikus, ami vele történik. Pláne, amikor a nagymama a végén beviszi a gyomrost, és elmeséli Norinak, hogy az autóbaleset igazából nem is baleset volt. A nagyapja akarta így megöletni a fattyú lányunokát, azt hitte, a fiú biztonságban Bécsben van. Nem volt. De ez kell ahhoz, hogy Nori útja igazán körbeérjen és minden áldozat értelmet nyerjen.

Amivel visszajutunk a kezdő gondolatomhoz. A más szemlélet. Noriko megkapja azt a befejezést is, ami egy nyugati romantikus regény végén lenne. Lesz egy jóképű szerelme, akivel házasodni készül. Terhes tőle. Barátok közt van egy biztos helyen. És képes mindent hátrahagyni, visszamenni Japánba, ahol mindig kitaszított volt, ahol Akirát leszámítva az egész család gyűlölte. Mert kötelessége van – ő fogja megtenni azt, amit Akira akart, de már nem tehet meg. Ha átveszi az örökséget, a szabályok szerint kezd játszani, hatalma lesz és elkezdheti megváltoztatni a rendszert. Ez pedig többet ér, mint a személyes boldogsága és a szerelem. Az egót úgy el tudják nyomni, ami a nyugati civilizációban nem szokás.

Kényelmes tempójú, szépen megírt regény, amiben nagyon alaposan végigveszi a szerző, hogyan és milyen nővé alakul a hősnője. Sok-sok érzelem és tragédia vezet végig minket a cselekményen.
Közben egy-egy másik szereplő nézőpontjából is láthatjuk az eseményeket, néha kapunk egy kicsivel több információt tőlük, de inkább ők is csak Nori alakját árnyalják. Ők milyennek látják, milyen vele a kapcsolatuk.

Sok a drámai esemény benne, és ügyesen van a téma a rasszizmus felé terelve. Több szinten látjuk, hogy Nori mit szenved el csak azért, mert az apja az volt, aki. Mentálisan és fizikálisan is bántalmazzák, de messzebb is elmennek. Nori elhiszi, hogy ő mindezt megérdemli és neki ez a sorsa a szülei rassza miatt.
Akira, aki egy egészen más szellemiséget képvisel, és minden téren értékteremtő. A húga védelmezőjeként, a régi hagyományok megújításával, azzal, hogy virtuóz zenész. Ő adja át a húgának is a zene szeretetét, ami mindig mentsvár lehet.
Lemmie a nagymama és Akira nézeteinek ütköztetésével nem csak a rasszistát és az empatikus embert ütközteti, de világnézeteket is. A régi, kegyetlen mérkőzik meg az új és elfogadóbb világgal.

Van tehát egy érdekes, női története és van vele mondanivalója is. Szépen meg is van írva. Ha többször el is szomorodtam rajta, ez egy olyan olvasmány volt, ami nem csak szórakoztatott, mozgatta az agyam is.

Idézet: 

Mindegy, hogy döntesz – feleli türelmesen. – Csak menj tovább előre!