Fülszöveg: 

Róma, 1896. A fiatal Maria Montessorit mélyen megrendíti, amikor városa pszichiátriai klinikáján először találkozik „gyengeelméjűnek” nevezett gyerekekkel. A sivár kórteremben kísérteties csönd uralkodik, Maria szomorú gyermekarcokat lát. Amikor azonban játékszereket ad a kezükbe, a kicsik a szeme láttára kelnek életre letargiájukból.
Ez Maria addigi életének legboldogabb pillanata, egyszersmind példátlan pedagógiai pályafutásának kezdete. Elkötelezettsége, hivatástudata és ambíciója hamar meg is hozza a szakmai sikereket és hírnevet, úgy tűnik, karrierje megállíthatatlanul ível felfelé. Ám amikor beleszeret egy kollégájába, egyszerre minden megkérdőjeleződik, és Maria életének legnehezebb döntése elé kerül.

Szerintem: 

Az első benyomásom az volt, hogy

nem értettem a címét. Maria orvosnak tanul, a nyitányban éppen a boncolási órákra készül és a címe: A tanítónő? A végére értelmet nyert, de azért egy rossz első benyomást tett rám, hogy inkább A doktornőt találtam volna megfelelőnek, főleg a regény első felében.

Magával a regénnyel kapcsolatban felemás érzelmeim vannak. Amit el akar mondani, annak tekintetében korrekt. Regényesen elmondja, milyen nehéz volt a korszakban nőként orvosnak tanulni, megbecsülést szerezni és a karrierért lemondani a családról. Még csak azt sem lehet mondani, hogy nagyon lexikon jellegű lenne. Megkomponált jelenetei vannak, az egyetemről, a nő hivatásának megtalálásáról és a férfiról, aki élete egyetlen szerelme lesz.
Csak éppen mégsem igazán regényes, mert van egy életpálya, aminek a pontjait ki kell pipálni. Így megyünk sorra a kötelező, neves eseményeken, és ettől néha felsorolásnak éreztem. Főleg, amikor egy-egy eseményt muszáj belevenni, hamar átrohanunk rajta és rossz szájízt hagyott hátra, hogy olyan összecsapottnak hat. Ilyennek éreztem a külföldi utakat, de gyakran a Maria – Giuseppe kapcsolatot is.

Azzal is kettős érzéseim vannak, hogy Maria milyen döntést kénytelen meghozni. Szerelmes volt, Giuseppe is viszontszerette, amikor teherbe esett, a férfi azonnal elvette volna és igazi családdá lehettek volna. A férfi már korábban is szerette volna a titkos kapcsolatot legálissá tenni, de Maria nem. A nőnek a szakmája volt az első, és tudta, ha férjhez megy, asszonyként bezárulnak előtte a kapuk, legfeljebb a férje árnyékában létezhetett volna tovább. Így lemond a gyerekéről, és a férfival is megszakítja a kapcsolatot. Bár a regény feminista vonalon is halad, és mellszélességgel kiáll az mellett, hogy egy nő is képes ugyanarra, mint egy férfi, azért nagy szakadékok vannak. Attól egy férfinak nem kell otthon maradnia, hogy apa lesz. A nőnek igen. Mondhatnánk, hogy ez napjainkra változott, de véleményem szerint Maria napjainkban sem lett volna képes szakmailag ugyanarra, ha mellette anyaként is helyt kell állnia. Arról meg lehetne vitatkozni, hogy miképpen ítéljük meg, hogy Maria örökbe adta a fiát. Mellette, ellene is bőven lenne érv. A regény különben nem ítélkezik, de a nő érzéseit megragadja. Ez tetszett benne.

Értékeket képvisel, és nem csak egy erős, sikeres nő portréját adja, de példaértékű abban a tekintetben is, hogy mi az emberség. Hogy milyen szerepe van az oktatásnak és az emberi bánásmódnak. Ha valakinek sokáig mondják, hogy idióta, azzá válik. Ahogy, ha hisznek benne, képes lehet felülmúlni az elvárásokat.

Szép emléket állít Mariának a kötet, vannak kifejezetten jól elkapott jelenetei is. Talán az vele a bajom, hogy ez inkább Maria felmagasztalása, mint igazán regény. Attól még tanulságos és egyszer érdemes volt elolvasni.