Fülszöveg: 

Hamburg, ​1903
Egy kora nyári délelőttön Frida éveken át dédelgetett álma egyetlen pillanat alatt köddé válik, csakúgy, mint Katica tiszavirág-életű kapcsolata. A két fiatal egymásba kapaszkodva próbál kilábalni a kilátástalan helyzetből, egyre közelebb engedve magukhoz Sophie-t, akinek feltett szándéka, hogy segít a megtépázott sorsú kisasszonyokon. Ám hamarosan az ő boldogsága is veszélybe kerül, a tény pedig, hogy az apja felfogadja cselédlánynak a kameruni Najumát, csak ront az amúgy is mostoha helyzeten.

Hans Zimmermann azonban továbbra is őrangyalként terelgeti a pártfogoltjait, az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Fridáék munkát kapnak a hamburgi BallinStadtban, a kikötőhöz közel felépített városkában, ahol kivándorlók ezrei várnak arra, hogy hajóra szállhassanak. Különböző kultúrák, vallások és társadalmi rétegek olvasztótégelye ez a negyed, ahol új kihívásokkal kell a sorstársaknak megküzdeniük.

A négy ifjú hölgy útja immáron nap mint nap keresztezi egymást, akarva-akaratlanul hol mentőövet dobva, hol pedig köveket görgetve egymás elé.

Vajon van esélye Frida és Florian szerelmének? Jól döntött-e Najuma, hogy nem utazott vissza Kamerunba? Képes-e Katica elfogadni a Hanza-város szigorú szabályait? Sophie jövője hogyan alakul?

Szerintem: 

Az első megjegyzésem az lenne, mennyire tudta

tartani Palotát Petra az előző rész szintjét. Mintha nem is sorozat külön része lenne, hanem egyetlen regény.

Ebből sejthető is, hogy a cselekmény folytatólagos. Florian és Frida kapcsolata megéli az első komoly döccenőt – vagyis, kiderül a fiatalember számára, hogy kedvese örömlányként keresi a betevőt. Korábban írtam, hogy nem nézem ki belőle, túl jó körülmények között és szerető családban nőtt fel, hogy ezt elfogadja. Ehhez képest meglepődtem – Florian kitartott volna a lány mellett, de Frida némi külső hatásra is kénytelen belegondolni, hogy mit tenne ez a kapcsolat a szerelmével. Őt megbélyegezték, csak képzelte, hogy lehet két élete, és senki nem tudja, hogy miből élt. Ha együtt maradnak, Florian is megkapja a szégyenét. Számítottam arra, hogy ez lesz a végkifejlett. Az nem tetszett, amit kb. 2 évvel későbbi eseményekben, a regény második felében tartogatott nekik a szerző. De igaz, én nagyon nem bírom az ilyen 'veled se, nélküled se' kapcsolatokat, amiben mindenki csak sérül. Itt még rosszabb lesz azzal is a helyzet, hogy Florian már nős akkor, és az egyéjszakás kalandjuk így már kifejezetten bűnös színt kap.

De ebben a részben már nem Frida van csak a középpontban, ha még mindig övé az egyik kiemeltebb hely. A Florian szerelem mellett látjuk, hogy helyezkedik el más állásban, milyen barátnő és hogyan tartja el a családját.
Sokkal több szerepet kap Sophie. Katica visszailleszti a baráti körükbe, és ebben a részben a lány hozzámegy Sebastianhez. A gyereklány álmai azonban nem esnek egybe a fiatalasszony valóságával. A féltékenység, egy-egy dühkitörés, a korlátozások. Azért még nem egy komolyan bántalmazó kapcsolatot látunk, de határozottan nem is egy egészséges házasságot. Itt is látni a sorozatrész jelleget – még nem robbantja a szerző a konfliktusokat, de egyértelmű, hogy lesz még itt megoldandó helyzet és probléma a következő részekben.

Az kifejezetten tetszett, ahogy a két nő, Frida és Sophie értékrendje összeütközik. Barátnők, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének vitáik. Lesz egy komoly ütődés, amikor Sophie rajtakapja a sógorával Fridát és az is a felszín alatt lappang, hogy Frida a megélhetésért küzd, míg Sophie jómódban és kényelemben élhet.
Ezzel kicsit a társadalmi kép is színesebb – nagyobb szeletet fog át Hamburg mindennapi életéből és teret ad annak, hogy a vagyoni háttér mennyire befolyásolja, ki mit és hogyan fogad be a világból.

Katica a kötet első felében van többet jelen. Kázmér árulása egy újabb tragédiát hoz el: a teherben maradt lány a gyermeke megtartása mellett dönt, de a történet nem ér boldog véget számára. Ha nincs Frida és az orvosi világ iránti érdeklődése, akkor nem csak a baba, de az anyja sem marad életben. Az ő része most a gyászé, a lassú továbblépésé. Ő az, aki a másik két nő között áll minden téren. Anyagilag, társadalmilag. Még mindig őt érzem a trió ragasztójának, még jobban is, mint eddig.

Végül, Najuma. Aki elkezdi a karrierjét, a zenét követni Hamburgban. Most is igaz, hogy alig van jelen. Minimálisan többet, mint az előző részben, de ha nem lenne kitéve a borítóra, akkor hanyagolható mellékszereplőnek tartanám. Nem része a baráti körnek, ha a cselédlányi állás miatt Sophie környezetében jelen is van. A német lány tartja a távolságot tőle. Az ő helyzete van a legkevésbé felépítve is – alig esik szó a bőrszíne miatti nehézségekről, rasszizmusról, egyáltalán arról, hogy mennyire gyilkos lehetett a korban feketeként létezni abban a környezetben.

Őt leszámítva azonban a kor szépen beszivárog a cselekménybe. Nem úgy történelmi regény, hogy nagy, történelem könyvekben is feltűnő eseményeket vagy személyeket ismerjük meg kicsit jobban, de a korszak nagyon is meghatározza, mit tehetnek meg ezek a fiatal nők. Látunk gazdag szalont, nyomornegyedet. Kapunk korszellemet, lassú fejlődést, társadalmi normákat és ítéleteket. Szerettem is, hogy nem csak egy felesleges adat, hogy hol és mikor játszódik a történet.

A stílusa az írónőre jellemző. Van benne időnként egy olyan érzelmi túlcsordulás, túl édes és a szememnek már giccses érzelgősség, szépelgés, ami olvasás közben meg is tud akasztani. De talán a több szereplő, a történelmi szín miatt is azért nem uralkodnak el ezen a történeten, haladni kell időben és több szereplővel, így tárgyilagosabban és lényegre törőbben is írta a fejezeteket.

Korrekt folytatás. Vitte tovább a konfliktusokat, többet lezárt és nyitott újakat. Úgy is mondhatnám, vitte szépen tovább a történetet és hagyott elég csalit is a horgon, hogy áthúzzon a harmadik kötetbe.

Idézet: 

Olyan rövid az élet és olyan kiszámíthatatlan. Ha rám hallgat, igyekszik csak a jó dolgokat megtartani. A nem rosszak csak feleslegesen foglalják a helyet.

Mert néha elég egy átkozott pillanat, egy néhány szóval felfedett titok, hogy megváltozzon minden, hogy kártyavárként dőljön össze, ami oly biztosnak tűnt.