Fülszöveg: 

Amyt és Dant elárulták unokatestvéreik, és cserben hagyta a nagybátyjuk. Ők mégsem adják fel, és meg sem állnak Egyiptomig egy igencsak bizonytalan nyomot követve a világ legnagyobb hatalmát jelentő 39 Kulcs utáni hajszában. Egyiptomba érve meglepetten tapasztalták, hogy üzenet várja őket Grace-től, halott nagymamájuktól. Grace segíteni akar a két árván… vagy a testvéreknek a legrútabb árulással kell szembenézniük?

Szerintem: 

Új szerző, új kalandok a

testvérek számára. Jude Watson Egyiptomba vezeti a Cahill gyerekeket és az olvasókat.

Már azt tudtam díjazni, hogy most nem kell azon töprengeni a gyerekeknek, hogyan oldják meg az utat és nem is az utazással megy el az idő. Már eleve Egyiptomban indulunk, és a kalandok végig pörgetve vannak. Még abból is kisül egy kis kincskeresés vagy éppen egy régi titok nyomára bukkannak azzal, hogy megszállnak valahol.
Megint van egy kis nyomozás, és újfent a cselekmény nagyját kiteszi, hogy a tág értelemben vett család tagjai ármánykodnak egymással. Korábban Alistair lelkiismerete támadt fel, ami még mindig megvan, de most Irina is csatlakozik hozzá. Ő még könnyebben elnyomja magában, de ezzel már a sorozatot építik – be van lengetve, hogy Irina tudja, mi történt a gyerekek szüleivel. Erre lehet húzni a folytatást.

Azzal, hogy több a kaland, az átverés és a gyerekek azon is gyötrődnek, hogy Grace vajon szerette-e őket, az ismeretterjesztő résztől vette el a helyet. Watson inkább egy szórakoztató kalandregényt írt, minimálisan érintve a történelmet. Nagyon kevés információt csepegtet az ókori Egyiptomról, éppen csak említve van pár dolog.
Bezzeg, az megint előkerül, hogy milyen hírességek volt Cahill családtagok: most Churchill és Napóleon csatlakozik az eddig is elképesztő névsorhoz. Ugyan azon lehetne szórakozni, hogy melyik nagy ember melyik Cahill-ág sarja, de amikor minden híresség Cahill, akkor ez már nem olyan poén. (Pláne, hogy a gyerekek még mindig nem tudják, ők hova tartoznak. Nem értem, ez miért olyan nagy titok.)

Viszont, van benne humor és szépen játszik érzelmi szálakkal. Azt végigviszi, hogy a testvérek hogyan inognak meg és találnak vissza a hithez a nagyanyjukban és a szeretetében. Vannak beszólások, szópárbajok. Talán azt hiányoltam, hogy Saladin köré most nem írtak humoros jelenetet. Bírom azt a macskát, de most éppen csak nyávogott párat az egyik hotelben.

A nagy rejtélyt nézve meg szinte 'nesze semmi, fogd meg jól.' Még mindig sokkal több a kérdés, mint amire válasz van. Ha azt nézem, hogy már majdnem a sorozat felénél járunk, ez szomorú. Azt pedig még mindig nem értem, ilyen tempóban hogyan érnek majd végig a kulcsokon.

Jól olvasható, érthető, és érezhetően a gyerekeknek van megírva. Bár most csak kevés ismeretet ad át, azért ad, és szinte Disney mesébe illik, ahogy megerősödik a gyerekek egymásba és a közeli család szeretetébe vetett hitük.

Idézet: 

Soha ne bánd, ha megbíztál valakiben. Az annak a jele, hogy van szíved.