Fülszöveg: 

EGY SZŰZ…

Egy új korszak hajnalán, a születésekor kiválasztották Poppyt, ezért az élete sosem volt igazán a sajátja. A Szűz élete magányos. Sohasem érinthetik meg. Sohasem nézhetnek rá. Sohasem szólhatnak hozzá. Sohasem tapasztalhatja meg az élvezeteket. Ám ő Felemelkedésének napjára várva szívesebben tölti idejét a testőreivel, és inkább harcol a gonosszal, ami elvette tőle a családját, mint hogy arra készüljön, hogy az istenek méltónak találják. De ez a döntés sem volt sohasem az övé.

EGY KÖTELESSÉG…

Az egész királyság jövőjének terhe Poppy vállát nyomja, és ez olyasvalami, amire egyáltalán nem biztos, hogy vágyik. Hiszen egy Szűznek is van szíve. És lelke. És vágyai. És amikor Hawke, az arany szemű őr felesküszik rá, hogy biztosítja a Felemelkedését, így belép az életébe, a végzet és a kötelesség összekuszálódik a sóvárgással. Hawke felkorbácsolja a lány indulatait, elülteti benne a kételyt azzal szemben, amiben eddig hitt, és megkísérti azzal, ami tilos.

EGY KIRÁLYSÁG…

Egy bukott királyság, amit magára hagytak az istenek, és amitől rettegnek a halandók, ismét feltámad, hogy erőszakkal és bosszúval mindenáron visszaszerezze, ami egykor az övé volt. És ahogy az átkozottak árnyéka egyre közelebb húzódik, a tiltott és a helyes közötti határvonal is elmosódik. Poppy nem csupán a szívét kockáztatja, hanem azt is, hogy méltatlannak találják az istenek, ráadásul az élete is veszélybe kerül, amikor minden véres fenyegetés, ami egyben tartja a világát, kezdi felfedni magát.

Szerintem: 

Ha gonosz akarnék lenni, akkor

azt írnám, hogy olyan, mintha Armentrout Sarah J. Maas babérjaira pályázna. Csak éppen ez a szerző a YA románcokban van inkább otthon, és ez meg is látszik a köteten. Azért nem olyan rossz ez, vannak benne jó ötletek, de Armentrout nem tud kibújni a bőréből.

Kezdem azzal a cselekményben, ami tetszett: az, hogy tulajdonképpen kifordított regény. Poppy egy szilárd világképpel rendelkezik, és mi is egyre több mindent megtudunk a világáról. A végére meg kiderül, hogy minden el van torzítva, és az igazságnak hitt tételek iszonyatosan nagy hazugságok. Akiket jónak gondolt, ők a történet gonoszai. Az külön tetszett, hogy folyamatosan el vannak szórva a nyomok is, hogy igazából mi a helyzet. De Poppy sok tekintetben naiv is, így sokáig tart, amíg mindent felfog és amikor szembesítik az igazsággal, akkor is nagyon igyekszik tagadásban maradni.

Viszont, nagyon sok minden annyira YA románc benne, hogy sikítani tudtam volna tőle. Az még csak hagyján, hogy a lány és a testőre érzelmeket kezdenek táplálni egymás iránt. De aztán olyan röhejes elemek jönnek, mint a legnagyobb összecsapás előtt elindulni hazafelé, hogy megházasodhassanak. Amikor a végén Cas kinyögi, miért kell hazamenni, amikor a bátyját kellene kiszabadítani, rossz értelemben felhorkantam. Egy high fantasy ilyen lányregényes, túl romantikus dolgokat ne engedjen már meg magának – túl sok!
Azt sem szerettem, hogy amint Cas és Poppy szeretők is lesznek, Armentrout nagyon ráerősít az erotikára és a szexuális fülledtségre. Ez megint olyasmi, ami szerintem a környezethez nem illik. Életveszélyben vannak, Poppy még abban sem biztos igazán, mi közötte a valóság, de valahogy mindig egymás karjaiban kötnek ki.

A mitológiájában sok az ismerős elem, de Armentrout igyekszik valami egyedivé összerakni. Pár dolog sikerült is neki, mint a kifordítottság, amit már fentebb részleteztem. Mindent még nem értek - pl. a mágikus ködön át hogyan szereznek a vámpírok maguknak újabb és újabb 'fejős tehenet' a másik királyságból -, de sorozat, lehet még a mitológiát építeni.

Bár igyekszik kalandokat is írni, így is kissé túlírtnak érzem a kötetet. Sok az üres jelenet benne, és Poppy is visszatérően emészti magát ugyanazokon a problémákon.
Igen, még valami, ami nagyon YA. Poppy sok tekintetben belevaló hősnő, a különleges képessége mellett jó harcos is, és egy kis szópárbajtól sem riad vissza, de az nagyon tinis, ahogy az érzelmeit feldolgozza vagy éppen küzd velük.
Azt gondolom mondanom se kell, hogy Cas/Hawke meg nagyon YA tipikus álompasi. Nagyon tud szeretni, nagyon jól néz ki, nagyon hűséges, nagyon jó harcos. Mondhatnám, hogy az a fajta férfi hős, akit már szintén olvashattunk párszor a szerzőnél.

Könnyen olvasható, érthető és a stílusa is a YA bestseller köteteké. Vagyis, elolvastam, nem fájt, de mélyebb benyomást sem hagyott.

Bár akadnak vele gondjaim, azért a középmezőny felsőbb régiójába tenném. Van benne ötlet és munka, csak lehet ezt jobban is.

Idézet: 

A félelem és a bátorság gyakran egy és ugyanaz. Vagy harcost csinál belőled, vagy gyáva maradsz. A különbség az ember, aki mögötte van.