Fülszöveg: 

A Szövetségi Egyetem harctérré változott: összecsapnak a tisztavérűek és a félvérek, akik követelik a saját végzetük feletti uralom jogát. A sors azonban más terveket tartogat. Tetőfokára hág az erőszak, és elkerülhetetlennek tűnik a fajok közti háború – éppen a legrosszabbkor. Hüperiónt ugyan legyőzték, de Josie és Seth is tudja, hogy csak haladékot nyertek. Sethnek fel kell készítenie Josie-t a harcra, akinek uralnia kell új képességeit, és meg kell találniuk a többi félistent is, mielőtt a titánok rájuk bukkannának.

Az istenek azonban még náluk is nagyobb fenyegetéstől tartanak.

Egy csordányi kiéhezett titánnál csak egy fékevesztett apollüón veszélyesebb. A Josie-ban rejlő aether erősen vonzza Sethet. Mikor a vágy és a szerelem utat ad a hatalomnak, tudja, hogy Josie közelsége nemcsak a lányra, hanem mindenkire nézve veszélyes, de Josie elengedéséhez olyan önzetlenségre van szükség, ami nem Seth stílusa. A múlt ösvénye a jövő útjává válik. A titánveszély pusztító következményekkel jár, és a hatalom sötét csábítása ismét befonja Sethet. Josie ezúttal talán nem tudja őt visszatartani.

Szerintem: 

Van egy-egy könyve és sorozata a szerzőnek, ami tud tetszeni, de ez a görög félistenes

egyre kevésbé tartozik azok közé. Pedig, ugyanazokat a kliséket használja, mint pl. a démonos – angyalos, de valahogy mégsem működik annyira.

Az egyik legfőbb oka ennek számomra Josie. Armentrout a szomszéd lány típust teszi hősnővé, és nem egyszer hangsúlyozza ebben a kötetben is, hogy maga Josie sem érti, mitől lenne ő különleges. Ő csak olyan átlagos. Engem irritál, amikor egy YA szerző egyszerre akarja a hősnőjét ennyire semmilyennek és mégis a legnagyobb hősnek megírni. Josie-ért mindenki döglik, egyre nagyobb az ereje, és közben meg azt olvasgatom, hogy túl vastag a combja? Ez simán taszít.
Tudom, ezzel éri el, hogy minden tini olvasó könnyen a helyébe képzelje magát. Így lesz eladva, hogy mindenki lehet különleges, és az álompasit nem csak az álomlány vadászhatja le. De itt ez a vonal annyira túl van tolva, hogy az egyszerűen csak sok.

A másik, hogy kísértetiesen emlékeztet a történet Riordan első sorozatára. Félistenek, akiknek a titánokat kell legyőzni? Éppen csak annyi, hogy Josie Apollón leszármazottja, nem Poszeidóné. De azon felvihogtam, amikor ennek a végére megérkezik Gable, aki viszont Poszeidón fia. Még jó, hogy nem Percy a neve. Nem ugyanaz a két történet persze, és teljesen más a megközelítés is. Csak éppen volt egy olyan érzésem, mintha Percy Jackson-sorozat másolatot olvasnék csajosan és a kalandok helyett romantikára kihegyezve. Nem tetszett ez sem.

Abban nagyon felismerem az írónő szokásos történetvezetését, hogy az ártatlan jókislány hogyan szeret bele és kezd egyre vagányabb lenni egy rosszfiús könyves álompasi miatt. Még az is ismerős, ahogy itt Seth küzd a késztetéseivel csak azért, hogy a lányhoz méltóbb lehessen. Kicsit unom is már, hogy ezt az alapot írja, csak váltogatva a lényeket, akik ezen mennek keresztül. Ufók, démonok, most félvérek és isteni származékok.

Pedig, vannak most is olyan részek benne, ötletek, amik tetszettek. Amikor meg tudott nevettetni. Herki szerepeltetése és ebben a formában kifejezetten vicces lett. Ahogy a többiek hozzáállnak Zeusz fiához, azon is jókat tudtam mosolyogni végig.
Az is az írónő javára szól, hogy bár nagyon Josie – Seth kapcsolatára van kihegyezve a történet, azért relevánsan használ mellékszereplőket. Deacon és Luke kicsit talán a kötelező LMBTQ páros, de akkor is dobnak a történeten.

A cselekménnyel vannak bajaim, de azért ott is vannak ellensúlyok. Sokallom a szerelmi nyüglődést, de cserébe van küzdelem és megkezdik a félistenek összeszedését is a regény végére.

Armentrout stílusát is szeretem legtöbbször, most is volt egy-egy jobban eltalált párbeszéd, és meg is tudott mosolyogtatni. Ha Josie – Seth kevesebbet szenveleg, kevésbé érzelmesek a részeik, jobban tetszett volna, de ez is része az írónő világának. Az ő szereplőire jellemző – különben a zsánerre is – az ilyen érzelmi túltolás.

Egynek elment, de nekem az átlagosnál összességében nem jobb. Ha valami jobban is tetszett, biztosan tudok mondani mellé valamit, ami viszont lehúzta.

Idézet: 

Az emberi érzelmek között a fanatizmus a desszert…A gonoszság még az apokalipszist is túl fogja élni.

A hatalom minden bűn legvonzóbbika. Becstelenné tesz és elpusztít – mondta halkan. – És minden bűn között ez a legrejtettebb.