Fülszöveg: 

Fiatal pár él kellemes családi házban egyéves kisfiukkal, Budapesten, kertvárosban.
A férj irodában dolgozik. Egy este a céges buli után nem jön haza.
Vajon elhagyta Dórát? Szeretője van? Vagy tényleg eltűnt? – itt indul Maksai Kinga pszichológiai thrillere, amelyben az idegtépő kezdet után csak fokozódik a feszültség.
Kiben bízhat Dóra? Az apja magándetektívet akar fogadni. Telnek a napok, az eleinte kelletlen rendőrök végre nyomozásba fognak.
Dóra minden pillanatban teljes súllyal érzi az egyedüllétet, lassan már abban is kételkedni kezd, amiben biztos volt. És Dórával együtt az olvasóban is gyanú ébred.
Vajon mi történt? És mi lesz a vége?

Szerintem: 

Kettős élmény volt ez a regény. Egy részről

tetszett és működött, más részről meg halálra idegesített és egy-egy részen nehezen rágtam át magam.

A helyzet az, hogy elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül Dóra. Ahogy eltűnt a férje, ahogy ottmarad egy kisbabával. Mindezt érzelmileg hogy lehet összerakni? Így hajlamos vagyok elfogadni a regényben leírtakat, miközben más dolgok meg nem álltak nekem össze.
Az elején, amikor eltűnt Peti, ahogy Dóra megijed és kapkod, kétségbeesik, szenved, azzal ki vagyok békülve. Ez az, amit el tudok hinni, hogy így szétesik és szalmaszálakba kapaszkodik az ember. Még az is, ahogy keresi a felelőst és néha már megszállottnak tűnik, az is hihető.

De! A regény második felében összejön Peti barátjával. Nekem több volt tudathasadásosnál, ahogy még mindig gyászol, a férjével álmodik, akit éppen csak eltemetett, miközben meg szervezi a titkos randikat és ágytornákat Ádámmal, de flörtöl a kávézós Bencével is. Ehhez jön hozzá, hogy szerintem túl könnyen ki lehet találni, hogy ki volt a gyilkos, és hamar megkapjuk az indítékot is. Hiába akar a regény elvinni abba az irányba, hogy Peti szeretőjére gyanakodjunk, őt a rendőrség tisztázza már az elején, és csak Dóra rögeszméje, hogy valamiképpen ez a nő a felelős. Viszont, már a fotókiállításon nézegetik az erdős képeket, ami a gyilkosság helyszíne. A volt barátnő is elmondja, hogy Ádám kórtani eset és rá van pörögve Dórára. De már az is gyanús kellene legyen, hogy Ádám sokat hazudik, és mondhatni a halott barátja koporsójánál döngeti már az özvegyet. Ez utóbbi különben némileg túlzás, de a lényeget átadja.

Ehhez kapcsolódik, hogy nem volt olyan főhős, akiért drukkoltam volna. Az elején még Dórának tudtam, de aztán jöttek a fenti szálak és elvesztette a szimpátiámat. A többiek közül meg talán a barátnője, aki egyértelműen pozitív szereplő, csak éppen annyira van kárhoztatva a cselekményben, hogy vigasztalja Dórát vagy játssza a bébicsőszt, amikor a nő titkos randizik Ádámmal.
Van egy olyan heppem, hogy egy-egy részletre rákattanok egy regényben. Általában a szereplők korát számolom megszállottan, most a pénzügyeken akadtam fent, és ez a főszereplő megítélést csak rontotta nálam. Dóra korábban menő PR szakember volt, ezért is van a családnak 3 számlája: Dóráé, Petié meg egy közös a megtakarított pénzzel. Dóra lassan feléli a saját számláján levő pénzt – és kezdődnek a bajaim. A másik számlákon levő pénzhez akar hozzáférni, meg a fia születésnapi pénzét költi el, hogy futópadot vegyen magának. Aztán az apja kezdi el támogatni anyagilag. Dóra tulajdonképpen él bele a semmibe, és ő egy diplomás, tanult nő, aki a saját szakmájában top szinten volt? Hát nekem ez nem jön össze így.

Az álom jelenetek is bökik a csőröm. Az első még ok, még talán a második is. De ez gyakori, visszatérő elem lesz, és nem láttam semmi értelmet bennük. Ha valamelyik jelenet nagyon szürreális kezdett lenni, már tudtam is, hogy Dóra megint álmodik valamit és késztetésem is lett, hogy a szövegben is ugorja egyet. Ha mindig ugyanúgy az a trükk, hogy megébred, csak álom volt minden, ezt várod a következőre is. Csak az első, legfeljebb a második esetben meglepetés, utána csak ismétlés.

Azt tudtam szeretni benne, hogy mennyire át tudja adni, amit Dóra érez és azt a pánikot, ami Peti eltűnésekor keletkezik.
Tulajdonképpen a történet is kerekedik a végére, összeállnak a szálak, ha szerintem túl könnyű is a megfejtés.
Vagyis, megvannak a kötet erősségei és nem utáltam, de túl sok minden zavaró dolog is volt benne, hogy szeretni tudtam volna. Nekem ez egy 'elment'.