Fülszöveg: 

Ellie Mack egyszerűen tökéletes volt. Tizenöt éves, a legkisebb a három testvér közül. Szerették a szülei, a barátai, a tanárai, a pasijával álompárt alkottak. Már csak néhány nap volt hátra, hogy kezdődjön az idilli, vizsgák utáni nyári szünidő. Előtte állt az élet.
Amikor a föld nyelte el.
Tíz év telt el, Ellie édesanyjának, Laurel Macknek időközben tönkrement a házassága. Most egy kávézóban megismerkedik egy férfival, aki váratlanul vonzónak bizonyul. Laurel meglepetten érzi, hogy a flört kezd komolyra fordulni: máris ott tartanak, hogy a férfi, Floyd bemutatja a lányainak. És Laurel lélegzete elakad – mert Floyd legkisebb lánya szakasztott úgy néz ki, mint Ellie.
Hogyan lehetséges mindez? Egyáltalán hova tűnt Ellie? Laurelben újra feltolulnak a nagy nehezen szőnyeg alá söpört kérdések.

Szerintem: 

Itt meg kellett volna lepnie a

csavarnak? Hát, hatásos thriller helyett inkább kuszának találtam több ponton is, és a végével is hadilábon állok. Valahol értem, mi benne a plusz elem, mivel akar sokkolni, de a vége ezeket nekem elrontotta.

Nem fogok ettől szabadulni, ez belőle a legnagyobb hatás, így ezzel kezdem. Nem tudok mit kezdeni azzal, amit Floyd tesz. A férfi ártatlan volt a gyerekrablásban, a korábbi barátnője minden tettében. Erkölcsileg lehetne annyi ítéletet mondani rá, hogy nem vette fel a kapcsolatot azonnal a családdal, amikor rájött, hogy kinek a gyerekét neveli a sajátjaként. Ő nem volt közel sem olyan rossz vagy bűnös, hogy ne lett volna más út számára, mint az öngyilkosság. Jó apa volt, és neki lett volna még jövő, ha nem végez magával. Poppy szerette.

Nem éreztem úgy, hogy igazság tétetik a végére. A bűnös nem szenvedett eleget, könnyen megúszta, míg mások szenvedtek helyette is. Laurel és Poppy rendben lesznek, megkapja a boldog jövőt Ellie nővére is, és mégis, nekem valahogy nem volt jó érzés a történet vége. Talán azt nem bírom megemészteni, hogy a gyerekrabló és kvázi erőszakoló könnyű véget kapott. Neki szenvednie kellett volna, és ez hiányzik. Vagy Floyd terve, amivel helyre akarta hozni az egyensúlyt? Az is fura volt, némi őrültség akadt benne. Talán ez a kettő együtt.

Minden thriller elem mellett nagyon női regény maradt. Laurel van a központi helyen, mint gyászoló anya, majd továbblépni próbáló asszony. Már, amennyire továbblépésnek lehet nevezni, hogy a kiszemelt férfi kislánya annyira emlékezteti a saját elveszett gyerekére, hogy a kapcsolatában már a gyerek a legfontosabb neki. Itt is megvan az a kis őrület, nem normális elem, ami zavart.

Nem tudom igazán sajnálni az asszonyt. Igen, Ellie elveszett, de neki még annyi minden volt az életében. Volt egy másik lánya is, akivel éreztette is, hogy nem ér annyit, mint a másik, aki nincs meg. Beragadt a gyászba, elüldözte a férjét és nem tud szabadulni. Mégis, milyen anya – lánya kapcsolat az, ahol a lánya fizet neki, hogy rendszeresen takarítson ki nála? Laurel nem volt szimpatikus, túl sok olyan dolga volt, amire nem mentség az, hogy egy lányát elvesztette. Amikor rájön, hogy Ellie középiskolai szerelme most a másik lányával jár? Simán nem érti, hogy Ellie után miért éri be a maradékkal. Meggyőződése, hogy a férfi számára csak pótlék lehet a nő. igen, szenved, de közben annyira toxikus, hogy egész egyszerűen nem tudtam úgy olvasni a könyvet, hogy neki drukkoljak. Ő túl jó véget kapott ahhoz képest, amit reálisan kaphatott volna. Ő is áldozat, ez igaz, de benne nem volt semmi küzdés, semmi erőlködés, hogy javítson az életén.

Bár el kellene engednem ezzel a regénnyel kapcsolatban a normális szót, mert az egész helyzet nem az. Beteg és hibázó emberek sorával van tele, és ettől nekem fura az egész. Ülhetne a csavar a végén, hogy ki kicsoda és hogyan kapcsolódnak össze a szereplők történetei, de túl beteg, hogy komolyan tudjam venni.

Az sem hozta közelebb hozzám, hogy női regény, a gyerekrabló magántanár és Laurel szemszögéből elsősorban. Túl sok a szerelem, az érzelem és a szenvedés. Egy tárgyilagosabb, pörgőbb regény jobban feküdt volna, mint ez az érzelmi terror.

Máskor, más hangulatban talán több esélyt adnék neki, most túl extrémnek érzem, amit ebben a történetben többen is megtettek.

Idézet: 

Csak a történetek valóságosak ezen a világon. Minden más csak álom.