Fülszöveg: 

Az ​állami gondozásban felnőtt Jane kutyasétáltató egy luxusvillanegyedben. Az elegáns házak, fényes terepjárók és unatkozó háziasszonyok világában senkinek nem tűnik fel, hogy időnként elemel egy-két hanyagul elöl hagyott csecsebecsét vagy ékszert. Mint ahogy az sem merül fel senkiben, hogy a Jane talán nem is a valódi neve…
Egy nap megismerkedik a nemrég megözvegyült Eddie Rochesterrel, a környék legszebb házának rejtélyes lakójával. A férfi bálványozott felesége, Bea hajóbaleset áldozata lett.
Jane azonnal meglátja a kínálkozó lehetőséget: Eddie ugyanis nemcsak gazdag és jóképű, hanem elég befolyásos is ahhoz, hogy megadja azt a védelmet, amire a lánynak zavaros múltja miatt szüksége van. Pár hónap elteltével már az esküvőt tervezgetik, és minden idillinek tűnik. Csakhogy a legendás első feleség szelleme beárnyékolja Jane boldogságát. Bea, ez a becsvágyó szépség a semmiből küzdötte fel magát, és rendkívül sikeres üzletasszony lett. Jane tudja, hogy soha nem érhet fel ehhez az ideálhoz, de lassacskán sejteni kezdi, hogy az első Mrs. Rochesternek is megvoltak a maga titkai…

Szerintem: 

Vannak szereplők, akiket

jó utálni. Vannak olyanok is, akik iszonyatosan negatívak, démoniak, és mégis szeretek róluk olvasni. Vagyis, az antihősök is bejönnek, nem kell egy szereplőnek jónak lennie, hogy drukkoljak neki. De kell egy szereplő, aki megmozgat. Akit kedvelek, attól függetlenül, hogy hős vagy antihős.
Ebben a regényben három főszereplő van: Eddie, Jane és Bea. A helyzet meg az, hogy egyiküket jobban utálom, mint a másikat. Egyikük se lett szimpatikus, és így ez thrillernek hiába korrekt, nem tudom igazán értékelni a regényt.

Ha a cselekményt nézem, az szépen fel van építve és kellő feszültséggel van elbeszélve. Ahogy Jane beépül a környékre, lopkod és megkörnyékezi a friss özvegy Eddie-t. Ahogy mindenki titkol dolgokat, és soha nem lehet tudni, ki van biztonságban a másiktól. Ahogy tényleg méregetik egymást, hogy bízhatnak-e a másikban vagy készüljenek a késre a hátukban. Mi történt Eddie feleségével és annak legjobb barátnőjével? Mi van Jane múltjában? Bőven van rejtély, és Hawkins húzza is az olvasókat, hogy kiről mit higgyen és mennyire veszélyesek.

Lehetett volna ez jó, de vagy az önhittségük vagy egy-egy idióta döntés miatt mindenki ellenszenves lett. Abszolút az jött le, hogy mindenki úgy gondolta, okosabb és jobb a másiknál, és simán átverik a többieket. Még a pozitív érzelmek, mint a szerelem is, torzak náluk. Pl. Bea komolyan ledöbben a történet vége felé, amikor leesik neki, hogy Eddie tényleg szerelmes volt belé, mindennel együtt. Ez persze nem gátolta meg abban, hogy a padláson fogva tartott feleségével való szex után a lent lakó menyasszonyával is édelegjen. Jane meg irigyel és átver minket, és egyszerűen nem fogom fel, milyen alapon néz le másokat, meg gondolja különbnek magát. Benne ezt tudtam nagyon rühellni, ahogy egyszerre lenéz és irigyel mindenkit, aki jobb helyzetben van nála.

Jó húzása van a könyvnek, olvasmányos.
Tudtam szeretni, amikor a nők hangja elkülönül. Mert nem hiszem, hogy a menő főiskolát végzett, meg az állami gondozott ugyanúgy beszélne, még akkor sem, ha Jane nagyon igyekszik, hogy másnak láttassa magát.

Mondanivaló ugyan nincs benne, de nem is igényeltem. Ez egy szórakoztató thriller, amiben mindenki átver mindenkit és egyik fordulat jön a másik után. Eggyel talán több is a kelleténél – azt nagyon nem értékeltem, amikor a végén Jane azon mereng, hogy Bea és Eddie meg sem haltak a tűzben, hanem együtt leléptek. Persze, pont olyan alkat volt mindkettő, hogy otthagynák a céget és a pénzt Jane-nek. Akkor már lenne azzal vége, hogy levadásszák Jane-t és mindent visszavesznek tőle.

Úgyhogy összességében olyan fura érzetem van, hogy dicsérhetném is a könyvet: mozgalmas a cselekmény, fordulatokkal és feszültséggel. Olvasmányos. Fel vannak építve a szereplők. De annyira ellenszenvesek ezek az alakok, hogy az nekem nagyon lehúzta. Hogy tetszett volna? Más véggel. Ha abban a tűzben a 3-ból random ketten halálra égnek, a harmadik meg mindennel lebukik, aztán jól megégve börtönbe kerül, és megállapítja, hogy a másik kettő járt jobban. Tudom, gonosz vagyok, de tényleg rühelltem őket!

Idézet: 

– Jártál valaha Maine-ben?
Megrázom a fejem.
– Nem, de kamaszkoromban sok Stephen Kinget olvastam, úgyhogy szerintem egész jó elképzelésem van róla, milyen lehet.
Ezzel sikerül megnevettetnem, ahogy reméltem is.
– Hát a valóságban kicsit kevesebb a kisállattemető és a gyilkos bohóc, de ezenkívül stimmel.