Fülszöveg: 

Egy sorsfordító találkozás története.

Az érzéki egyhetes kaland után, amit a bárban megismert zenésszel átélt, Thea Cunning nem hitte, hogy valaha újra látja Levi Blacket.

Majd elérkezett a hétfő reggel, és ráébredt, hogy a korábbi szeretője nemcsak a professzora, hanem Massachusetts állam egyik legmenőbb büntetőügyvédje is.

Mivel a kurzuson mindenki abba a tizenkét diákból álló csoportba akar bekerülni, akiket Black professzor a szárnyai alá vesz, a feszültség egyre csak fokozódik. Thea az óra leadását fontolgatja, tekintettel az együtt töltött szenvedélyes hétre és a tagadhatatlan vonzalmukra. Végül is vannak más (kevésbé dühítően szexi) jogászprofesszorok is az egyetemen.

Ám hogy elérje célját és kiszabadítsa az apját a börtönből, Thea tudja, hogy a legjobbtól kell tanulnia – és az nem más, mint Levi Black.

De lehetséges a legjobbtól tanulni anélkül, hogy a legjobb ágyában kötnénk ki?

Szerintem: 

Annyit tudtam benne értékelni, hogy

McAvoy legalább megpróbálta feldobni a tipikus romantikus – erotikus regényét: szerkezettel és mellékszállal is. De ahhoz kevés volt, hogy megszeressem a könyvet.

A cselekmény a túl egyszerű és túl 'romantikus' kategória nálam. Levi és Thea meglátják egymást egy bárban, majd pár perccel később már extázisban egymásban vonaglanak. Hiába akarja a történet első felét azzal feldobni, hogy párhuzamosan meséli, ahogy Levi és Thea az egyhetes szex után az egyetemen szembekerülnek egymással, és igyekeznek együtt dolgozni, valamint azt a bizonyos közös hetet. A közös hetük kb. 80%-ban szex és light pornó, a jelenük meg a jog helyett inkább arról szól, hogy vonzódnak egymáshoz, de nem lenne szabad folytatniuk a viszonyt.

A másik plusz elem, hogy Levi menő ügyvéd, a legjobb tanulókat maga mellé veszi az ügyeire is. Thea is bekerül a csapatba, és dolgoznak egy fiatalember felmentésén. De úgy éreztem, rossz helyen vannak a hangsúlyok. Nem bírom, amikor belebegtetnek egy komoly társadalmi kérdést, aztán csak színezéknek használják egy erotikus történetben. Itt a faji kártya/rasszizmus ilyen. Az ügyben is szerepe van, meg a regény főszereplői is vegyes párt alkotnak. De el van intézve annyival, hogy Thea használja ki, amilye van, ebbe beletartozik az afroamerikai rassz is. Kevés jog, kevés komoly téma – pláne az után, hogy már nem tudják maguk előtt sem titkolni, hogy odáig vannak a másikért, és újfent megkezdik a szexmaratonokat.

A végére különben Levi átveszi Thea apjának ügyét, és nagyon mesebeli, ahogy megoldják. Mivel a jogi thrillereket szeretem, itt folyamatosan morogtam, hogy ez mennyire nem tetszik és ilyen nincs. Értem, hogy ez azért kell, hogy meglegyen a nagy gesztus Thea felé, ami miatt majd élnek örökkön örökké nagy boldogan, meg hogy más is legyen a könyvben, mint nyalás-falás és dugaszolás, de akkor is idegesített.

A szereplők is idealizáltak és zsáner tipikusak. Thea, aki nem csak veszettül dögös, de kiemelkedően okos és jó is. Levi, aki keményfiúnak tűnik, de hatalmas a szíve és szabályosan egy zseni, aki gitározik, sportol és még kockás hasfala is van. Mondjam, hogy túl jó, hogy igaz legyen? Mindketten. Együtt.
Mellékszereplő kevés van, elvétve – még valami, amit nem szeretek az ilyen regényekben. Le van szűkítve a tér erre a két emberre és a kapcsolatukra. De ők meg nemolyan izgalmas figurák, a kapcsolatuk sem olyan, hogy lekössön.

Azt még nem is említettem, hogy a két legnagyobb romantikus klisével sikerült befejezni: bejelentett terhesség meg eljegyzés. Pedig egy ponton megcsillant, hogy legalább a végén lesz valami plusz. Theát meglövik a történet végére – ha belehalt volna, többre értékelném a könyvet. De nem, elhajóztunk a rózsaszín naplementébe.

Stílus: kicsit mocskos, de különben a szokásos new adult. Nem ragadt meg bennem.

Tőlem nagyon zsáner idegen, és hiába értékelem a két próbálkozást a történet feljavítására, akkor sem tetszett.