Fülszöveg: 

"Gabriel Miller azzal hiteget, hogy az elefántcsonttornyában tökéletes biztonságban vagyok, holott az üldözőim folyton a nyomomban vannak, a ház körül ólálkodva alig várják, hogy végezzenek velem. Egy hadseregnyi biztonsági őr strázsál az udvaron, sőt, még a falakon belül is.
Az ösztöneim azt súgják, a veszélyt mégis közelebb kell keresnem. Nem tudom, Gabriel a pártfogóm vagy ellenségem, a háza az én védelmező bástyám vagy a börtönöm.
Nincs hová mennem. Senki sem maradt, akiben bízhatnék.
A múlt elől azonban nincs menekvés. Rettegek, hogy megtalál az, aki egész életemben a sarkamban volt.
Vajon Gabriel lesz a megmentőm?"

Szerintem: 

A végjáték, és elfogyott a

húzás. Ugyan Warren még igyekszik megújulni, de lehetséges, hogy jobb lett volna a kitaposott úton maradni.

Vagyis, most az erotika és a szerelem téma mellett thriller is próbál lenni a kötet. Avery hangokat hall Gabriel házában is, veszélyben és bezárva érzi magát. Még akkor sem fogja fel igazán, hogy a rá vadászó Jonathan Scott mennyire veszélyes, amikor az egyik áldozatát befogadják és Avery fogja ápolni. Csak éppen Avery szemszöge nem hozza az izgalmas részeket: Gabriel kutatásából csak annyit tud, hogy keresik a férfit, nem találják, Gabriel félti őt. Amikor levadásszák végre Jonathant, akkor is a végjátékra esik csak be, hogy még halljon pár sokkoló igazságot és ennyi. Veszélyérzet, feszültség tehát van, de a cselekmény nincs ott mellette.

Az megmaradt a szokott romantikus – erotikus vonalon. Éreztem, ahogy Warren küszködik, hogy valamit még tudjon írni a Gabriel – Avery kapcsolatról. Már mindketten szerelmesek, párként működnek, együtt élnek. Hogy ne csak arról szóljon, hogy sakkoznak és gyűrik a lepedőt/korlátot/asztalt, Avery kapott egy belső dilemmát. Miközben Gabriel egyszerre a mindene, belé kapaszkodik, néha még bizalmatlan, gyötrődik és ellökné. Egyszerre futna a karjaiba, meg menekülne is el tőle. Szinte a vége is ilyen, nem is tetszett. Nincs értelme, és nincs meg az a pont sem, amikor már tény, hogy együtt maradnak, és igazán mer bízni magukban, Gabrielben. Láthatjuk: amikor Gabriel megkérdezi a végén, mit tehet érte, azt kéri, engedje szabadon. Gabriel így tenne, és Avery első lépése, hogy fut az elmenő férfi után, hogy szereti, és ne hagyja el.

Ennél csak az zavart jobban, amiket Jonathan kikotyog a végén. Az még csak elment, hogy ő Avery biológiai apja. (Így Damian a fivére lett, Avery nem egyke többé.) De azzal mit akartak, hogy éveken át suttogott a falakon át a lánynak, és szexuális értelemben rávette több dologra? Eddig szó sem volt róla, hogy Avery is hangokat hallott, nem csak az anyja. Volt már olyan jelenet korábban, amikor azt fejtegették, hogy amikor kezdte felfedezni a nemiségét, az apja – illetve, akit annak hitt – chiliport kent a kezére. Ez ellentmondás. Meg mennyire hihető, hogy egy elfoglalt bűnözőnek annyi ideje volt, hogy éveken át, esténként szellembarátot játsszon? Miközben Avery anyját is zaklatta, meg vitte a birodalmát.

Ugyan dob rajta, hogy van egyetlen rész Gabriel szemszögéből is – amikor először látta Avery-t. Csak amit ez a rész sugall, az már nem tetszett. Megint az, ahogy a szerelmet mással keverik. Még csak nem is beszél vele, meglátja és Avery lesz a rögeszméje. Hogy lehetne ez szerelem, amikor egy pár pillanatnyi ránézés az egész? Utána nyomoz utána, figyeli, akkor már valami képe lesz a személyéről is, de az alap, az a külsejének szól.

Jonathan a regény nagy gonosza, és utáltam, hogy a semmiből most feltűnő bűnöket is a nyakába varrnak. Annak nem volt más értelme, mint egy újabb tabudöntés és meghökkentés. A cselekménybe nem kellett, csak idegesít. Ő van az egyik oldalon, és mindenki más a másikon. Mindenki Jonathan ellen, aki a bűnözők között is vállalhatatlan. Bár, legalább vele kicsit több a maffia vonal, ha továbbra sem tiszta, Gabriel hogyan lehet egyszerre bűnvezér is, meg legitim vállalkozó is.

A mitológia is ebben a leggyengébb. Pandora – akit a kíváncsiság sodor bajba. Avery felel itt meg neki, aki kíváncsi, és amiket megtud, majdnem össze is törik.

Belegondolva, egy olyan újdonsága volt, ami működött: ahogy Damian sebzett múltja is kap egy villanást, és árnyal a férfi képén. Különben feleslegesen obszcén, erotikus dark romance, ami a végére kifulladt.

Idézet: 

– Nem akarok meghalni érted, kicsi szűz.
Megragadom az ingét, hogy feljebb toljam magam, mert még ilyen közel állva is távol érzem magam tőle, mintha az univerzum és a fizika összes törvénye összejátszott volna ellenünk.
– Tényleg nem?
– Inkább hadd éljek érted.