Fülszöveg: 

Gabriel Miller hidegvérű bűnöző. Mindentől megfosztott, amim csak volt. Elvette a családom, az otthonom és az ártatlanságom. Csupán egyetlen dolog maradt nekem, a nemes bosszú, hogy visszaszerezzem mindazt, ami az enyém.
Gabriel Miller mindenhol ott van. Mélyebb játszmát űz, mint gondolnám. Minden lépéssel közelebb kerülök hozzá, az érzékisége rabul ejt, miközben minden újabb titokkal darabokra tépi a lelkem.
Azt hiszi, végleg tönkretett és maga alá rendelt. Azt hiszi, ő nyert. Csak egyvalamit nem tud, hogy minden gyalognak megvan az esélye arra, hogy vezérré válhasson.
És a játék csak most kezdődött el."

Szerintem: 

Úgy tűnik, a második kötetre nálam már

csökkent a hatás Kevésbé érzem, ami húzott előre és így jobban fájnak az egyéb hiányosságok.

Kezdjük rögtön azzal, hogy az előző kötet nyitott végét nem tudta normálisan feloldani Warren. Ugyan valamit kiszenved rá – Gabriel azt mondja később, azért zavarta el a lányt, mert szereti üldözni –, de ez annyira hiteltelen és nem működik a történetben, hogy az valami roppantul kínos. Ha üldözni akarná, nem közölné vele az első adandó alkalommal, hogy még hetekig az ő tulajdona és akkor fekteti meg, amikor akarja. Amit be is mutat pár alkalommal. Ez nem üldözés. Ez csak egy sima konfliktus, amivel húzni akarta Warren az időt, csak éppen értelme a nagy semmi.

Ha már maradunk az Avery – Gabriel szerelmi szálnál, mert ebben a kötetben már rendes párrá válnak, az alkun túl is. Engem irritál, hogy mennyire ellentmondásos maga Avery az érzelmi viharaival. Továbbra is előszeretettel utalt úgy Gabrielre, mint a legnagyobb ellenségére és szerette mondogatni, hogy gyűlöli. Ennek ellenére azonnal elé hull, és amint Gabriel húzza maga felé vissza, ő örömmel megy. Önbecsapás? Csinálhatná jobban is, mert így csak zavaró, hogy az egyik jelenetben még utálja, a másikban meg már ágyjelenetük van. Igaz, hamar fel is adja, és átmennek együtt élő párba.

Van a cselekményben pár fordulat, és veszélyhelyzet is, de ez még mindig egy erotikus – szerelmes regény, amelyben a központi jelenetek a párosra koncentrálódnak.

Azt viszont díjaztam, hogy próbál többet mutatni a szereplőkből. Avery lassan fel is nő, és kiszakad az 'apa jó kislánya' szerepből. Hoz saját döntéseket, már magáért. Jobban kiáll magáért, amit mutat, hogy a végére már szexuálisan is venné át a gyeplőt. Gabriel maga is a folyamat része, de kell hozzá az anyja naplója is, ami felnyitja a szemét a családjával és a saját szerepével kapcsolatban is. Gabriel most is megoszt vele pár kínos titkot – pl. az apja már korábban eladta neki a lányát, minthogy Avery elárverezte magát –, de ott még kételkedik, a férfinak nem hisz annyira, mint amit kinyomoz az anyjáról és a korábban történtekről.
Gabriel is kap motivációt, mond el múltbeli történeteket – még így is eléggé a homályban marad, és inkább az Avery-féle megszállottsága kap alapokat, de már érthetőbb, mitől alvilági figura. Az különben most is tud zavarni, hogy úgy van megírva a könyv, hogy ő egyszerre legális üzleteket vivő milliárdos meg alvilági király is.

Most a mitológiai alap sem annyira frappáns. Mivel az anyja történetét nyomozza, ehhez kapcsolódik a történet is. Az anyja Helen volt, és a története Szép Helénát hozza képbe. De tulajdonképpen annyi lesz a lényeg, hogy ezt a nőt is mindenki akarta, rengetegen megkérték, és a szülők döntöttek helyette. (Valahol poénnak is érzem, hogy a görög mitológiában nem Léda, hanem a férje volt a döntnök, itt viszont a nő anyja tereli a lányát már a kezdetektől egy férfi felé.) Megvan, a párhuzam is elmegy, de már nem az újdonság varázsa.

Ahogy zavar az obszcén szöveg is. Több van, mint amit a helyzet és a cselekmény kívánna. Ez nem olyan stílusjegy, amit díjaznék.

Azért már érdekel mi lesz a vége, de nálam kopik a varázs. Majd mesélem, maradt-e a végére belőle.