Fülszöveg: 

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt barátja és menyasszonya szeme elől…

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Szerintem: 

Egy korábbi Musso-történet, és jól is

tudott esni, hogy ez más, mint amit újabban alkot a sikerszerző. Itt nincs író főszereplő, eltűnt személy, New York – Párizs ingázás (1 nap története, igaz, az New Yorkban) – ez egy romantikus, élet értelmére ráébredő időhurkos történet.

Hősünk, Ethan nagy utat jár be a történetben. Eljut arra a pontra, ahonnan visszanézve látja már, mit és hogyan rontott el az életében. A karrier volt neki az első – huszonévesen szembenézett azzal, hogy neki nem elég egy szerető feleség meg a család. Jó életet akar, nem csak átlagosat. Eléri – de később sem tud megváltozni, mindig a kapcsolatait töri meg, hogy a nagy célt ne veszélyeztesse. De a halál kapujában mégiscsak fáj, akiket elengedett maga mellől. De itt indul minden: mert élete utolsó napját újraélheti.
Bekerül egy időhurokba, és mindig megtud valami újat. Az is adja a dinamikát, hogy a ténykedése közepette megért magáról dolgokat, vagy megtud olyasmiket másokról, amiket eddig elrejtettek előle. Ethan nézőpontja változik – megtanul másokat előtérbe helyezni, és lassan összeáll egy olyan nap, amit másokért fog megélni.

Több minden adja a feszültséget: kit sikerül megmenteni? Visszatalál élete szerelméhez? A saját életét is megmentheti, vagy neki mindenképpen meg kell halnia a nap végén? A végére minden választ megkapunk, és a közbeékelt, mások napjába belepillantó részeknek is megérkezik az értelme.

Inkább romantikus, érzelmes, mint krimis a történet, annak ellenére, hogy az is a rejtélyek között van, ki és miért öli meg a főszereplőt. Természetesen a végén ott van egy nagy csavar – szívesen mondanám, hogy ezzel Musso nagyon meglepett, csak már láttam ilyet. Vagy egy – szintén francia – film, amiben a történet azzal indul, hogy a halni akaró, de öngyilkos nem akaró lenni férfi felbérel egy bérgyilkost maga ellen. Szóval, ismerős volt a csavar. De a regényben megvan a súlya, az ereje, és az abszurditása ellenére még illik is a történetbe.

A szereplők közül Ethan, aki részletesen meg van rajzolva. Az ő esetében többszörösen látjuk, mikor és milyen döntést hoz, miért. Ott vannak a belső rugói. Bár elsőre el lehetne ítélni, azért Mussónak sikerül megmutatnia, hogy neki miért kellett így tennie. Önzés? De hű volt magához. Azzal nem segített volna senkin, ha pl. az elején Marissa mellett marad, megnősül és marad kisembernek – simán el tudom képzelni, hogyan őrült volna bele, és tette volna tönkre a családját a keserűségével. Azt nem mondom, hogy a módszere elfogadható, ahogy simán elment, de lehetett érteni, miért így menekült el.
A többiek halványak és egyszerűek mellette. Típusok, de nem egyéniségek. Celine, a kedves és csinos álomnő. Marissa, a nagybetűs Családanya. Árnyalják a sztorit, de ez Ethan meséje és útja, hogy jobbá legyen és jóvá tegyen dolgokat.

Egy része van, amiben a mai Musso történeteket jobban szeretem. Jó, kettő ha számolom, hogy szeretem a krimis vonal erősebb voltát. Itt még erőszakosan bölcselkedő a stílusa. Nem simulnak be a szövegbe a bölcselkedések, a nagy megállapítások, hanem ránk vannak ömlesztve és a szánkba rágva. Így elidegenít vele, zavar és nincs meg az érzetem, hogy magam találom meg a szövegben azt, amit érdemes kiemelni, megfogadni. Ez ebben a formában nekem túl direkt volt.

De a más cselekmény, az ötlet eladta, és kisebb morgások mellett azért elvoltam a kötettel.

Idézet: 

Milyen messzire kell menekülni, hogy begyógyítsuk a hiány tátongó sebét?