Fülszöveg: 

Ahol ​szeretet van, ott sosincs sötétség.

Három ember, akinek sosem kellett volna találkoznia, egy járatra kap jegyet. És a sors furcsa tréfát űz velük. Az ötéves Layla eltűnik egy Los Angeles-i bevásárlóközpontból. Megrendült szülei a történtek után különválnak.
Öt évvel később a kislány előbukkan, méghozzá pontosan ugyanazon a helyen, ahol nyoma veszett. Életben van, de megmagyarázhatatlan némaságba burkolózik. A viszontlátás örömét egyre több megválaszolandó kérdés követi. Hol volt mindvégig Layla? Kivel? És főleg: miért tért vissza?

„Hiszem, hogy a sebektől erősebbek leszünk. Nem kell hozzá varázslat, csak sok idő. Van, hogy nem gyógyulunk meg teljesen. A fájdalom sosem múlik el nyomtalanul. Ott marad a szívünk mélyén, de visszatérhetünk az életbe, folytathatjuk az utunkat.”

Szerintem: 

Filmen már láttam olyat, hogy kiírják, ne spoilerezzük le másnak a végét. Nem is tudom, regényben ezen kívül akadt-e ilyen a kezemben. Ami biztos, ennek az elején ott a kérés és ez nem is rossz marketing. Nálam azonnal bekapcsolt fejben, hogy

vajon mi lehet a végén, amit nem szabad majd másnak elmesélni?

A történet kiemelt főszereplője Mark. 5 éve nagyon sikeres pszichológus volt, egy gyönyörű hegedűvirtuóz férje és kislányuk szerető apja. Most az utcán él, a csatornákban egy kis fekete labradorral. Amikor az előadásról hazatartó feleségét megtámadják, Mark menti meg a nőt és ezzel régi sebek szakadnak fel. Mark, hiába szereti a nőt, amíg nincs meg a kislány, nem tud otthon maradni. Csak a telefont viszi el, amit az asszony ráerőltet. Hamarosan jön a hívás: Layla előkerült. Mark megy érte, de a hazafelé tartó repülőúton valami nem stimmel.
Két másik utas van még itt, hasonlóan érezve, hogy valami nincs rendben. Alyson egy milliárdos örökösnő, aki botrányt botrányra halmozott, de az apja mindig kimentette a legrosszabb következményekből. De most az apja halott, egyedül maradt és túl sok minden terheli a lelkiismeretét.
A harmadik egy 15 éves kamaszlány, aki meg akarja ölni a férfit, aki közvetve tehet az anyja haláláról. Az egykor részeges asszony szervre várt. De mégsem kapta meg, mert a teszt szerint ivott. Hiába esküdözött, hogy józan, még a lánya sem hitt neki. Később kiderült, hogy a donorlistán következő család fizetett, hogy hozzájuk kerüljön a szerv. Az anyja tényleg nem ivott, de már bocsánatot sem kérhet: meghalt.
Bár a két nő is kiemelt szereplő, de nincsenek közel sem annyira megírva, mint Mark és az ő története. Valamiképpen ők ketten is csak rácsatlakoznak – az egyik Layla történetében kap fontos szerepet, a másik Mark barátjának életében, aki segíteni akar a legjobb barátján és szintén pszichológus.

A regény két rejtélye: mi ez a repülőút, mi nem stimmel?
Mi is történt 5 éve Laylával?
Musso fokozatosan adagolja a választ, és rutinosan elhúzza a végéig, hogy tényleg megértsünk mindent. Hagy némi nyomot, a szereplőknek is lesznek elméleteik. Plusz, ott van az is, hogy van olyan olvasó, aki olvasott már hasonlót a szerzőtől. Nekem szinte folyamatosan beugrott a Mi lesz velem nélküled? és nagyon-nagyon hasonló a történet ebben is. Azt azért nem árulom el, hogy mennyire egyezik vagy tér el attól a szerző, amit ott kitalált. De tény, hogy majdnem ugyanazt a motívumot használja.

Inkább pszichológia és lélektan van benne, mint igazán krimi. Annak ellenére, hogy van egy bűnügy, aminek a végére megkapjuk a megoldását. De nem nyomozás miatt, hanem amit a Három óriásplakátban is mondtak az eltűnéses esetekről: egyszer majd talán jön egy nyom, és akkor meglesznek a válaszok. Itt is valami ilyesmi történik.
Cserébe szépen felépíti a szereplők lelki dinamikáját. Ahogy Mark rájön arra, hogy a saját tudománya csődöt mond, amikor fel kellett volna dolgoznia a Laylával történteket. Ahogy Nicole igyekezett továbblépni, már más férfit is talált, de minden rászakadt és másként látta az életét, az életében levőket, amint Mark megint színre lépett. Alyson, akit agyonnyomott, hogy kinek született, mije van és mi jelenti majd a megoldást számára. A kamasz, aki majd belekapaszkodik abba az emberbe, akiben felismerik egymást.

Rövid, nincs túlírva és könnyű olvasni. Ha nem is olyan mértékben, mint egy-egy kötetében, de Musso szépen hozza a rá jellemző eldugott, magvasabb gondolatokat is. Bennem kettő maradt meg nagyon – mivel Markkal éreztem leginkább együtt, nem véletlenül az ő történetében van mindkettő: amikor arról beszél, hogy a mostani életmódjával miképpen tartja életben a lányát. A másik, amikor kiderül, hogy Layla biológiailag nem is az ő lánya. De a családot nem a vér teszi.

Talán azért is volt pozitív az összebenyomás, mert a regény végével is kiegyeztem. Mindenki kapott egy olyan befejezést, ami szerintem is jó nekik. Mark és Nicole itt is maradtak a kedvenceim, de a másik két végkifejlett is abszolút kellemes.