Fülszöveg: 

Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?

Szerintem: 

A történet folytatódik, és tudnék vitatkozni

magammal, mennyire kell hozzá az előzmény. Hajlok arra, hogy kell. Hiába van most is külön bűnügy, új helyszínen, nagyon fontos az a szál, amit az elsőből hoznak tovább. A magánélet is, a krimi is.

Érdemes is ebben a három irányban nézni: a legjobban a jelen kötet gyilkossági ügye tetszett. Kisváros, krimifesztivál: egy kritikust, aki rendszeresen az írók agyára ment, megölnek. Van benne humor, de nyomozgatnak is. Az egésznek a hangulata is, ahogy kiderül, miképpen szolgált rá erre a halála a férfi, működött. Úgy ötletes, hogy nem először olvasok olyan gyilkosságról, amelyet egy a történetben létező regény alapján követtek el. Nem is olyan régen a Miss Scarlet egyik részében is nagyon hasonló történt, de a Castle is így indult, és még hosszan lehetne sorolni.

Az átívelő szál, a sorozatgyilkos, aki London óta Hunter nyomozó ellen van, már kevésbé tetszett. Nekem sok, ahogy minden ide vezet majd vissza. Morgan mindenkit ismer és manipulál? Nincs is olyan történés, amiben ne lenne benne a kéznyoma. Felbujtó, az egyik halott a testvére és még sorolható. Valahogy mindent visszavezetnek majd hozzá. Értem, hogy nagy dráma mindenkinek, de a kötet különben jó, ponyvás hangulatához túlzottan skandináv krimis ez a szál.

Végül, amivel nem vagyok kibékülve. A szerelmi háromszög, ami igazából négyszög. Tristan igyekszik távol maradni Lottie-tól, mert papíron még Louise barátja. Akivel hónapok óta nincs igazi kapcsolata, és semmi értelme annak, ahogy vannak egymással. Kifejezetten idegesített is, hogy Louise pontosan tudja, hogy Hunter mit akarna vele megbeszélni, de nem engedi szóhoz sem jutni, mert nem akarja bevallani, hogy nem csak a férfi talált mást magának. Inkább beleragadnak e kapcsolatba, ami már papíron létezik csak, valódi kapcsolatuk már nincs. Ostoba, felesleges kör, ami csak mű feszültséget gerjeszt, hogy Hunter és Lottie párba tudnak-e állni. Nem mintha sok választásuk lenne, ahhoz túlzottan vonzódnak egymáshoz. Az előző részhez képest talán visszafogottabb az erotika, cserébe több a lelkiző, szerelmes rész és gyötrődés.

Tetszett a végének a megoldása: ezt az ügyet zárja, elrendezi a szereplők szakmai és magánéletét, de arra nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a páros még visszatérjen a megváltozott alaphelyzetben is. Kényelmes így: vége is van, de könnyen újranyitható más irányban.

Szórakoztató regény, megvan az a ponyvás hangulata, ami visz előre. Nem akar mély vagy művészi lenni, és ez jól áll neki. Kikapcsolódást kínál – szerelmi történet bűnüggyel, és itt elég hangsúlyos is a bűnügy, hogy az is szerethesse, akinek a cselekmény fontosabb az érzelmi hatásoknál.

(Végül, de utolsó sorban, az új kiadójánál jobb borítót is kapott. Szívesebben veszi az ember kézbe, még e-könyvként is.)

Idézet: 

Hogy feledkezhetsz meg egy ilyen pasasról? – ráncolta Sam a homlokát. – Mióta tegnap este felvette a vallomásomat, nem bírom kiverni a fejemből. Lehet, hogy a következő regényembe bele is írom. A jóképű zsaru, aki a változatosság kedvéért kedves is. Üde színfolt lesz a sok mogorva, cigiző-vedelő detektív mellett, akik fél lábbal folyton a saját személyes szakadékuk szélén egyensúlyoznak.