Fülszöveg: 

Arizona Turner negyedik óta a legjobb barátom.
Akkor is az volt, amikor éppen „utáltuk” egymást.
Az első csókokon, az első randikon, az első csalódásokon át támogattuk egymást.
(Még az egyetemeink is pár perc távolságra voltak egymástól…)
Annyi éven át – mondjon bárki bármit – sose léptük át azt a bizonyos határt.
Nem is gondoltam rá. Nem akartam rá gondolni.
Ám egy éjszaka minden megváltozott.
Legalábbis mindennek meg kellett volna változnia…
Barátok vagyunk. Csak barátok.
Mondogatom, amíg ki nem derül, tényleg „csak” a legjobb barátom-e…

Szerintem: 

Próbáltam lenyomni, de nem, most

nem engedem a kedves felem szóhoz jutni. Hiszem, hogy minden könyvben meg lehet találni a jót, ha az értéket nem is, de most nem akarom keresni. A Barátod: Carter akkora kliséhalom, hogy az maga alá temetett.

Ebben a történetben nincs semmi új, vagy meglepő vagy eredeti. Pontosan az, amit fejben mindenki össze tud zongorázni, ha arra nem is szánja rá magát, hogy legépelje.

A történet? Kiszámítható és ettől nagyon unalmas. Műkonfliktussal. Vagyis, adott a gyerek Carter és Arizona, akik olyan szinten bosszantják egymást, hogy már a tanárok is beavatkoznak. Eredmény: Carter és Ari legjobb barátok lesznek, akik aztán mindent megosztanak egymással fiatal felnőtt korukig. Aztán jön egy pillanat, egy egymásra nézés, és rádöbbennek, hogy van szexuális szikra is. Barátok lesznek extrákkal, de a baráti kör előtt is titkolva, hogy már a lepedőt is gyűrik együtt. Természetesen persze a szerelem sem marad el. Teljes egészében benne van a zsáner szokott szerkezete – ellenszenv, barátság, forró viszony, félreértés, nagy gesztussal békülés és minden rózsaszín. Még ilyenből is lehet jókat találni, nem kell mindenkinek újat írni, de akkor legyen valami, ami annyira az övé, hogy az eladja a könyvet. Egy kiemelkedően megírt szereplő, humor, valami nem várt fordulat, akár még azt is el tudom képzelni, hogy valami botrányos. A szürke50-nek bejött.

De itt nincs!

A történetet tehát végigvettük, semmi új. Még a konfliktus, az a szakítási ok is olyan béna és műszerelmes, hogy az fájdalmas. Carter azért mondja, hogy ez tényleg csak szex, semmi több, hogy a lány elfogadja a külföldi ösztöndíjat. Jót akar neki, szerelemből teszi.

A szereplők – túl tökélesek, hogy kicsit is igaziak legyenek. Mondjuk, Carter esetében van túlragozva. Nem elég, hogy tehetséges kosaras, aki előtt profi karrier is állhatna, és ösztöndíjat kap, mellette okos srác is, tökéletes vizsgaeredményekkel és tanulmányi kitüntetéssel. Közben meg úgy néz ki, hogy modellkedni is mehetne, és spontán bámulja a pincérnő is, ha bemegy egy kávéért. Komoly jövőképe van, menő szakmára készül: ügyvéd lesz. Még egy kis rosszfiús is van benne a tetoválásaival, hogy ez a klisé se maradjon ki. Ő a jó kislányok kedvenc rosszfiúja, aki nem is rosszfiú igazából. Egyetlen negatívumot lehetne találni, hogy egyik lányt húzza a másik után. De ennek is ad tökéletes magyarázatot a szerző: egyik sem Arizona. Amint Ari lesz az a lány, Carter még csak nem is néz másra, nemhogy összejönne valakivel. Arizona ehhez képest kevés leírást kap, de Carter aztán annyit, hogy Superman kapcsán se tudnék ennyi pontot összeszedni. Neki nincs tetoválása – igaz, Clark Kent nem is ment végig Smallville kamaszlány állományán…
Mellékszereplők akadnak, de alig jelennek meg. Ez Arizona és Carter története, nagyon velük a középpontban. Igen, ezt sem szoktam dicséretként írni, most sem teszem.

Mi van még? A stílus. Ez nem vicces regény. A szép jelző még annyira sem illik rá. Nincs egy olyan szín benne, amitől megjegyezném.

Igazából az menti, hogy lehetne rosszabb is. De ezt hozni egyetlen jó dolognak benne… Lehetne sokkal trágárabb és lehetne benne lényegesen több szex. Ha írja is, hogy Carter és Ari mennyire egymás rabjai lesznek vízszintesben, azért az aktusaikat nem részletezi. És ennek örülök – ha ezek is illenének rá, akkor aztán tényleg nem lenne egy kedves szavam sem.