Fülszöveg: 

Mivel nincs neki, pár sort írok róla magam: Scudery kisasszony a Napkirály korában megbecsült költőnő. A korszak azonban veszélyes, egy hírhedt rabló tartja rettegésben a nemességet. Az asszony akaratán kívül keveredik bele a bűnös leleplezésébe: kedves barátnője egyetlen fiát vádolják a szörnyűségekkel, és a költőnő lehet az, aki megmenti a haláltól és segít neki elnyerni a szerelmét.

Szerintem: 

Alapvetően a meglepődés, ami erről a kötetről

később eszembe fig jutni. Az arany virágcserép és A diótörő határozta meg, mit várok tőle, de Hoffmann ezen története valami egészen más.

Részben történelmi, hiszen visszavisz XIV. Lajos korába. Maga a király, az udvartartása is jelen van. A cselekmény részét képezi, hogyan éltek akkoriban. Hogy is fogalmazzam meg? Nem történelmi eseményeket beszél el, de ebbe a korszakba ágyazottan működik a történet. Kell hozzá a korszak alkímia iránti érdeklődése, a királyi udvar fényűzése és a nemesség életvitele, az előítéleteik.

Részben szerelmi történet is, hiszen minden mögött két indítékot találunk. Pénz és szerelem. Az egyikért a pozitív szereplő küzd, a másikért a negatív. Csak egyik nyerhet, mert a sorsuk össze van fonódva. A valódi tolvaj és gyilkos a másikra kenné a bűneit. Ez a történet konfliktusa is végső soron.

A címszereplő olyasmi helyzetben van benne, mint Miss Marple. Nem ő alakítja az eseményeket, de ő nyomoz és ő segít majd mindent elrendezni. Idősebb, az udvar megbecsült költője, aki bűnügybe keveredik. Azt ugyan szokni kell, hogy Scudery kisasszony mennyire idős, mégis, úgy van megszólítva és néha kezelve, mintha még kisgyerek lenne. De ez is simán jöhet a történelmi korból. Szerethető, jót akaró vénlány, aki a szerelmespár jótündére lesz a történetben.

Ha már Miss Marple-t emlegetem, lehet sejteni, hogy krimi is van a történetben. Egy gyilkos rabló nyomában járnak, és a címszereplőnél érnek majd össze a szálak, hogy leleplezhesse. De a történet nem csak krimi. Volt könnyed krimi Hoffmann idején? Az passzolna rá.

Vagy inkább, úgy írnám, hogy romantikus regényesen krimi. A szereplők valósággal mesébe illő előéletet és szenvedélyeket kapnak, akadnak váratlan fordulatok, személycserék. Kicsiben az, amit Hugóék az irodalomnak adtak.

Talán csak a stílusa merev kicsit, nehezebben lehet olvasni. De a saját korában igényes, és ez ma is érződik, ha a nyelvhasználat változott is, és ezért nehezebb olvasni.

Alapvetően szórakoztató kisregény, tartalmakat nem is nagyon akarok keresni benne. Ebben kicsit a mesékre emlékeztet: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig megfizet.

De, hogy az eredeti gondolataimhoz visszatérjek, én szerettem benne, hogy más, mint amit a szerzőtől vártam. Miss Marple és a Morgue utca, ami eszembe jut róla, és nem a kis kígyócska szerelme a diákkal.