Fülszöveg: 

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban….

A Birodalom széthullása után, ám még az Új Köztársaság megjelenése előtt egy magányos fejvadász – a mandalori – járja útját a galaxis külső peremén. Mikor a következő megbízása során kiderül, hogy a célpontja csupán egy apró gyerek, a mandalori úgy dönt, hogy a Gyermeket meg kell védenie – bármi áron.

Szerintem: 

Sorozat alapján készült könyv, és ezzel

a legtöbb dolgot el is mondtam róla.

Nem tud mit hozzátenni Mando és a Gyermek történetéhez. Az van leírva, amit a sorozat első évadában láttunk. Az elején kifejezetten rosszul is érintett, hogy most nyersen kivonatolva olvastam csak, amit láttam már a sorozatban. Nincs egy plusz jelenet, egy plusz érzelmi töltet – semmi. Ráadásul a Star Wars egy nagyon látványra épülő világ, és az első fejezetekben egyszerűen nem volt meg az élmény. A különféle népek, szörnyek és a harcok. A tévén jól nézett ki, a szöveg meg egyszerűen képtelen visszaadni és ettől visszatetsző.

De szerencsére aztán megjött az érzelmi többlet. Ahogy többet megtudunk az Útról, és hogy Mandót mi mozgatja. Ahogy kötődni kezd a Gyermekhez. Valamit sikerült megragadni abból, hogy milyen érzelmi, egészen apa – gyermek kötődés bontakozik ki közöttük.

Jönnek a sorozat erős mellékszereplői, akik maguk is izgalmak alakok. Még nem a Star Wars főszereplői közül, de akik sok pluszt adnak a történetnek. Mint Kara, akivel egy kifejezetten erős női szereplőt kaptunk, aki képes ellensúlyozni különben a történet nagyon férfias világát.

A sorozat drámai nagyjelenetei már tudtak ütni leírva is. Ugyan az epizodikus jelleg leírva kevésbé működik, de egy-egy történet önmagában szórakoztató. Jó sci-fi történet sok akcióval. A humora talán kevésbé tud megjelenni, de én különben is az olyan pillanatokra emlékszem belőle, mint a dajkadroid önfeláldozása vagy a birodalmi lépegető ledöntése és a farmerek kiállása az otthonukért.

Inkább menő, mint mély alakjai vannak. Egy-egy szereplő előtörténete akár egy-egy mondattal is megragadható. Viszont erőteljes a jelenlétük, és a többség több értelemben harcos. Elég jól elkülöníthetők a jó – rossz felállások annak ellenére, hogy több szereplő is szürke zónában mozog. Ad nekik egy antihős jelleget – Mando felbérelhető gyilkos tulajdonképpen, de amiért és ahogyan védelmezi a Gyermeket, lehet a szemünkben hős. Így, hogy olvastam, az elején egészen megütött, amikor még Gyermek nélkül, a sima hétköznapokban lezavart egy megbízatást, és hullahegyek maradtak mögötte. Most nem vonta el a figyelmem a látvány, jobban megcsapott a sok kiosztott halál. Igazából munkából, pénzért. Kara sem véletlenül bujkál, de Mando ad neki egy esélyt, hogy most a jó ügyért küzdjön. A moff meg tipikus gonosz: hataloméhes, gátlástalan, kegyetlen. Miért? Mert megteheti.

A konfliktusrendszere is egyszerű: Mando védi a Gyermeket; előteremti, ami kell az élelmezéséhez s biztonságához. Aki a kicsit akarja, meg vele kerül szembe. Vannak páran ilyenek.

A kötet sorozathoz kötését segíti, hogy képmellékletet is kapott. Nem simán kiragadtak képeket a sorozatból, de képregényként el is vannak rendezve. Ha nagyon gonosz akarnék lenni, az megadja a cselekmény vázát, és minek is elolvasni a teljes könyvet, amikor képekben és felirataikban pár oldalban ugyanazt a cselekményt ki is vonatolja? Nem zavarna ennyire, ha nem a kötet elején lenne. Ezt a végére kellett volna tenni, amikor olvasás után emlékezik az ember, nem előre lelőni a cselekményt annak, aki esetleg nem látta a sorozatot.

Nagy kár, hogy nem tud pluszt nyújtani a sorozat mellé. Így megmarad csak egy kellemes emlékeztetőnek, hogy milyen volt az 1. évad a tévében.