Fülszöveg: 

Egy ​férfi, akit megfosztottak a szabadságától, az erkölcseitől… az életétől.

Fogságban idomították arra, hogy öljön, csonkoljon és mészároljon. A 818-as fogolyból megállíthatatlan harcos lett a ringben. Csak az erőszakot ismeri. Miután éveket töltött el száműzetésben egy föld alatti pokolban, csak egy gondolat jár a fejében: a bosszú… a véres, lassú és erőszakos bosszú.

Egy nő, akit megfosztottak a szabadságától, az erkölcseitől… az életétől.

Kisa Volkova az egyetlen lánya Kirill Volkovnak, az Elhallgattatónak, aki a hírhedt New York-i orosz maffia, a Bratva három főnökének egyike. Védelem alatt éli az életét. De tulajdonképpen börtönben. És túl sok ellenség ólálkodik az ajtajuk előtt. Kisa arról álmodik, hogy kiszabadul.

A maffiafőnök apa kizárólagos hatalmat gyakorol az ő világukban. De a vőlegénye, Alik sem jobb: a Barlang ötszörös bajnoka, hidegvérű gyilkos, Kisa életének minden területét irányítja, amitől a lány halottnak érzi magát belül… Aztán egyik este megváltozik minden.

Kisa belebotlik egy tetovált, sebhelyes, mégis lenyűgözően jóképű hajléktalan férfiba az utcán. Valamiért mélyen felkavarja az illető: ismerős, de tiltott vágyakat ébreszt benne. A férfi teljesen menthetetlennek tűnik. Kisának gyorsan el kellene felejtenie… mindkettőjük érdekében.

Ám hetek múlva, meglepetésére ez a férfi lesz a Barlang beugró harcosa, és Kisa tudja, hogy óriási bajban van. A jövevény kérlelhetetlen az ellenfeleivel, Kisa pedig mániákusan odavan érte. Vágyik rá. Sóvárog az érintése után. Magának akarja ezt a titokzatos férfit… akit úgy hívnak, hogy Raze.

Szerintem: 

A dark romance nem az én világom. Túl

erőszakos, sötét, és ahogy ebből happy endet kerekítenek egy romantikus regényben…

Pedig van a regénynek húzása. Még szimpatikusak is voltak a hősei, amennyire egy ilyen történet engedi. Csak éppen nem nagyon akarom feldolgozni, amit ebben a történetben olvastam. Már azt elég durvának találtam, ahogy Luka kiskamasz korától rá lett kényszerítve az élet-halál ketrecharcra. Egyszer elmeséli, hogy kb. 600 alkalommal kellett ölnie 12 év alatt. Az kb. azt jelente, hogy hetente betették a ketrecbe harcolni. El se akarom képzelni. Csak éppen nem ennyi volt az ottani terror – az őrök szórakozásképpen a gyerekeket erőszakolták, és mindenféle kínzással törölték az emlékeiket. Verés, elektrosokk. Ez már nem az a bűnvilág, amiben van valami vonzó is, ez simán taszító. Bár nem kellene azt mérni, ki mennyit szenvedett, Kisa gyötrelmeit nem érzem ilyen súlyosnak, de azt se kívánom senkinek. Egy erőszakos alak eljegyezte, és szó szerint használta. Ahogy rendszeresen magáévá tette, az közelebb van az erőszakhoz, mint szeretkezéshez. És nem lesz attól jobb, hogy Alik jóképű, vagy a lányt is orgazmusig viszi. Egyiket se tudom, hogy lehetett ép ésszel kibírni. Kisa esetében meg azzal is bajom van, hogy az apja, aki maffiakirály, és erre az időszakra már Kisa az egyetlen gyereke, nem tett semmit. Ok, gondolom, hogy Kisa nem beszélte meg vele, hogy milyen Alik az ágyban, de fel se tűnt neki a sok kék folt, meg a lánya undora?

Olyan mocskos történetek vannak benne, hogy az a fordítottja a más típusú erotikus regények rózsaszín világának. És ebbe van belehelyezve egy olyan szerelem, ami pont azt képviseli, amit a románcokba nem szeretek. Ahogy Luka és Kisa visszatalálnak egymáshoz 12 év elteltével, mintha semmi se történt volna, az szimplán hihetetlen. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy egy gyerekszerelem így megmarad és így megy tovább. Ha van is nosztalgia az elveszett ártatlanság és gyermeki érzelmek felé, azért nagyon más emberek lettek mindketten. De elég csak annyi, hogy régen szerettelek, most is foglak? Kellene nekem legalább egy lépcsőfok, hogy a jelen pillanatban mit találnak meg egymásban. Luka simán az elvesztett lányalakot találja meg Kisában, aki szintén annyit lát benne, hogy a durva külső alatt ott van még az ő Lukájuk, csak vissza kell hozni.

Van az egészben egy mesei vonal, csak éppen sokkal mocskosabbak a keretei. Ahogy a sok szenvedés, és itt tényleg sok – után visszatalálnak. Ahogy az apák a tényekkel szembesülve végre összekapják magukat. Ahogy mindig és végzetszerűen megvannak a találkozások, szerencsés fordulatok több évnyi pokol után. Igen, találó a zsáner neve. Sötét románc.

A szerelem is benne a lényeg, a szereplők nagyon kevés vonással jellemzettek. Alik az, akit a leginkább lehetne jellemezni, bár ő sem egy mély figura. Erőszakos ösztönlény, megszállottsággal, ami gyilkos indulatokkal párosul. Mivel az apja mindent elnéz és fedez neki, nála nincs kontroll. Egy szimpatikus vonása sincs, már kamaszként pszichopata. Kisáról annyit tudunk meg, hogy szép és beletörődött a sorsába. Kb. annyi az élete, hogy Alik használja, beszélget a barátnőjével és jótékonykodik. Tanult egyáltalán valamit? Kétlem. Ő a tipikus maffiahercegnő, akinek se funkciója, se önállósága, csak kiegészítő a férfiak oldalán. Raze felkavarja az emlékeit, reménykedni kezd és a férfi lesz az egyetlen, akiért majd harcolni kezd. Jellemző különben, hogy magától elbukna. Alik simán elrabolja, megöli a testőrét és megerőszakolja. Ha meg akarta volna ölni, meg tudta volna. Raze/Luka pedig szinte egy üres lap. Van a bosszúvágya és kb. ennyi. Kisa jelenti a múltját, de ha vissza is jönnek az emlékek, akkor sem lehet jóvátenni 12 évet. Mihez ért? Profin megtanították ölni. Sebzett, sokat szenvedett, és meg kellett tanulnia kegyetlennek lenni. De mást nem tudok mondani róla.

Mivel folytatása is van, fel merem vetni, hogy mégis, mi vár rájuk? Luka átveszi az apja vagy az apósa helyét és terrorral uralkodik? Vagy csak a szülők pénzelik a gyerekeik életét és ennyi? Mert se Kisa, se Luka nem ért olyasmihez, amiből megélhetne.

És szenvedek is azzal, hogy megvan a regény szórakoztató volta, érdekelt, mi lesz a szereplőkkel. Pedig regényként láthatóan van vele bajom. Az üres karakterektől kezdve a véres szerelemig a sok erőszakon keresztül. De van flow, van cselekmény és rettenetes módon, de szórakoztat is.

A stílusa durva, nyers, de ez az a történet, ahol ezt a cselekmény és a szereplők jelleme tökéletesen indokolja. Ilyen körülmények között ez egy olyan nyelvi közeg, ami hiteles. Obszcén, de mi más lenne? Az meg érdemel egy plusz pontot, hogy Luka beszédével hogyan képezi le a javulást, az emlékei visszatértét. A tőszavaktól jutunk az összetett mondatokig, ott is van fejlődési ív.

Zsánerében még tetszik is, csak az a gond, hogy maga a zsáner van nagyon távol tőlem. Nem bírom a nagyon rózsaszín mese románcokat sem, de ez meg a másik véglet. Nincs valami középút?