Fülszöveg: 

Vannak kis kedvencek, akik imádják a gazdájukat – és aztán ott van Őfelsége

Ez a pökhendi házi macska elvárja a királyi bánásmódot, és örömmel mutatja meg a „Kölyöknek”, hogy ki a főnök. A szóban forgó Kölyök mindent elkövet, hogy eleget tegyen macskája szeszélyeinek, de erőfeszítéseiért cserébe csak a „Kakilapátolás tábornokává” léptetik elő. Még Bubu Baba, a mopsz érkezése sem képes átrendezni a hierarchiát Őfelsége birodalmában.

Szerintem: 

Kevés olyan cuki képregénybe futottam bele, mint

Őfensége, Buba Baba és Paj Csa kalandjai. Végig mosolyogtam, szerettem ezt a kötetet. Pedig, megjegyzem, a macskák nem állnak közel a szívemhez, az én állatom a kutya. (Buba Baba azért színre lépett…)

Eszembe juttatta a Garfieldot, csak ezt szerethetőbbnek találtam. Buba Baba és Őfensége meg vannak némileg személyesítve, de éppen csak. Nem annyira tudatos ez a macska, mint Garfield. Macskás, olyasmiket akar, amit egy házicica: kényelmet, ételt, szórakoztatást.

Ha az egész kötetet nézem, akkor nem egy történetet mesél el. Szemelvények vannak. Hétköznapok, mindennapi kis események erről a kis háztartásról. Amikor Paj Csa apja jött látogatóba. Amikor Őfensége játszani akart, a gazdi meg nem. Amikor a bevásárlásból valami csemegét akartak szerezni maguknak. Közben meg némi linearitás mégis van, hiszen időrendet lehet találni. Ahogy Paj Csa örökbe fogadja Őfenségét, összeszoknak. Majd érkezik Bubu Baba is. Ahogy rajzolni kezdi őket és sikeres lesz vele – igen, némi meta színt visz azzal bele, hogy megrajzolta azt is, amikor interjút adott a képregény kapcsán.

Tetszett benne, hogy Paj Csa tud nevetni magán. Simán kigúnyolja magát, de inkább azt éreztem, hogy velünk nevet a vele történteken. Ez egy olyan tulajdonság, amit nagyon becsülök egy emberben. Bennem nincs meg, és élhetőbbnek tűnik kívülről annak az élete, aki erre képes.

Szerettem benne, mennyi bölcsességet fogalmaz meg. Akár a macskán keresztül, akár saját szövegében. Sok benne a frappáns mondat. A pozitív üzenet. mellette humoros is, tehát jó a kombináció. Az elején olvastam, hogy az angol fordítást vették alapul, nem a kínait. Bárhogy is, én szerettem a végeredményt.

Végül, de nem utolsó sorban: korrekten meg is van rajzolva. Karakteresek az állatok, még az aranyos jelzőt is meg merném kockáztatni. Bubu Baba valóban mopsz, ahogy Őfelsége is házimacska. Poszterként nem tenném ki őket, de ebben a nagy formátumban élvezet volt lapozgatni.

Megvan a folytatása is, azt is biztosan elolvasom. Ez jól esett, több értelemben is.

Idézet: 

A tökéletességgel szemben én inkább a tökéletlenséget választom, mert a létezés célja szerintem nem a tökéletesség, hanem az egyediség.

Őfelsége kövér és nagyképű, Bubu Baba buta és falánk –, ahogy neked és nekem is megvannak a magunk hibái. De épp ezek tesznek minket egyedivé és megismételhetetlenné.

Ki az, aki soha nem csinált semmi undorítót életében? Élni és élni hagyni.