Fülszöveg: 

A ​második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Szerintem:

Ann Aguirre könyve kb. azt

hozza a YA disztópia zsánerben, amit ezekben a történetekben szeretni tudok. Nem is értem, miért pont ez nem lett filmesítve, amikor az Éhezők diadalmenete körül minden ilyesmi történetet felkaptak.

Az egyik, és nagyon fontos összetevő, hogy egy nagyon pozitív, példaértékű hősnőt kapunk. Pikk egy harcos, bátor jellem, és természetesen erős az erkölcsi érzéke. Az sem ölte ki belőle a részvétet és az emberséget, ahogy felnőtt. Jó döntéseket hoz, védeni akarja a közösségét, lehet rá számítani. És elsősorban, Pikk cselekszik. Tudja, mi a szerepe és a feladata, és azt maximálisan el akarja látni. Amikor döntenie kell, megteszi és cselekszik. Nem kesereg, nem akar átlagos senki lenni, és nem kell senkinek noszogatni, hogy csináljon már valamit. Az is üdítően tud hatni, hogy van, de minimális a kamasz vonás benne. Jót tudtam mosolyogni azon, ahogy meg lett fogalmazva, hogy Fakó milyen érzéseket kezd kelteni benne, de ezekkel nem tud mit kezdeni. Pl. érti, hogy Fakó igazából többet kérdez tőle, mint amit megfogalmaz, de az érzelmi nevelése annyira nem terjed ki erre, hogy azt már nem érti, mi a mögöttes kérdés. Ami különben YA tipikus, fiú – lány párosnál. Én szeretlek és téged választalak. Te is szeretsz, és kellek neked? És Pikk annyira nem érti, hogy az már komikus.

A második, hogy kellően veszélyes és sötét, de elképzelhető a világképe. Egy vírus letarolta az emberiséget, és kevés a túlélő, akik spártai körülmények között, visszasüllyedt kulturális szinten igyekeznek életben maradni. Pikk közössége egy metró megállóban rendezkedett be, és a föld alatt élnek. Itt jött létre több ilyen közösség is, egyedi szabályokkal és egymás közti kereskedelemmel, miközben az alagutakban szörnyeket irtanak. Ezt a szűk világot ismerjük meg, majd elkezdi tágítani a kört Aguirre, ahogy Pikk és Fakó ki kell, hogy menjenek. Egy posztapokaliptikus New York, bandák és a nyomozás, hogy mi is történt a világgal. Nincs túlírva, sok a homályos pont. A regény terjedelméhez pont passzol, és éppen elég hátteret ad. Talán kicsit jobban is ki lehetett volna dolgozni, de igazság szerint nem volt hiányérzetem. Kellően sötét és van horror elem bőven. Még rejtély is akadt ráadásul: mik azok a szörnyek, amik vadásznak rájuk? A zombikra emlékeztetnek, de nem azok. Erre a válaszra még várni kell, de van még 2 rész, hogy kiderüljön.

A harmadik, a mozgalmas cselekménye. Szinte túlságosan az is. Nincs pihenő, nem ismerünk meg semmit alaposabban, gyakran szó szerint rohanni kell a hősökkel egyik helyszínről a másikra. Mivel én a cselekménydús történeteket szeretem, kényelmes volt, de ez az egyik pont, ahol még jobb lehetett volna a történet. Ha nem érződik gyakran kapkodásnak, ha jobban elő vannak készítve a meredek fordulatok is.

A negyedik, ami a zsánerben kötelező, a szerelmi szál az álompasi alapanyaggal. Itt még nagyon a sorok mögött, és ahogy fentebb írtam is, egyelőre inkább humorforrás, mint valódi szerelmi szál. Inkább csak bele lehet látni, hogy mi lehetne egymásnak Pikk és Fakó, ha érzelmileg előrébb járna a lány. Fakó, ő meg Pikkhez hasonlóan nagyon eltalált figura. Titokzatos múltja van, a csoportja legjobb harcosa, kívülálló. Ahogy Pikk megismeri, és a titkok elkezdenek kiderülni, majd lehet látni, milyen hűséges, találékony, okos és mélyen kötődő fiú. Külsőre meg rájöttem, hogy az anime szereplőkre emlékeztet. Sötét haj, fekete szem, világos bőr, sebhely. Magas és sovány, de erős. Hát igen, anime-ként is el tudnám képzelni ezt a történetet…

És ráadásul ez nem csak kétszereplős regény. Minden helyszínen szerveződik köréjük csapat, és kevés vonással, de jellegzetes alakokkal bővül a kör. A vadászok életelveit megtestesítő Selyem. A gondtalan, jólelkű és nem túl okos, de jóképű Kő. A saját erejét felfedező, egyre harciasabbá váló Teagan. A túlélésért mindenre kész, harcias Kósza. Mert azt nem szeretem, amikor a Pár körül forog minden, és ez nem is olyan regény.

Lehet benne tartalmat is keresni. Ahogy az Egyetem közösség szabályait megismerjük,
Gyors, olvasmányos, szórakoztató. Épp annyi érzelemmel, hogy legyen benne, de nem az a lényeg. Vannak végigvitt képei, hasonlatai is, amiket már most kifejezetten szerettem. Ahogy Kósza Galambomnak kezdi hívni Pikket, vagy, ahogy az Éjszakalányról szóló mesébe Pikk magukat kezdi belelátni.

Egyelőre nagyon fogamra való, sok akcióval és rejtélyekkel, szimpatikus hősökkel. Irány a következő rész.

Idézet: 

Rettenetesen felhúztam magam, ha belegondoltam, min mehetett keresztül – csak mert lánynak született. A Farkasok – és talán az összes bandázó – elvakultságukban nem látták meg az igazságot: az emberek értékét a cselekedeteik határozzák meg.