Fülszöveg: 

Bárki válhat hajléktalanná, de kevesen tudnak kijönni belőle.

Ernő egy kisközség cigánytelepén született, és megváltás volt számára, amikor csecsemőként egy gyermekotthonba került. Az intézetben szerették, igaz értékeket ültettek el benne, ám a család anyagi előnyt keresve visszakövetelte magának a fiút.

Apja embertelenül és kegyetlenül bánt vele, ezért Ernőt viharos örvényként szippantotta magába a hajléktalanság. A fiú egy ideig átengedte magát ennek a sodrásnak, de aztán minden erejével küzdött azért, hogy felszínre jöjjön. Csakhogy szembesülnie kellett azzal, hogy az elé tornyosuló akadályok meghaladják az erejét…

Vajon sikerülhet egészséges emberként talpra állnia egy hajléktalannak? És ha igen, milyen áron?

Szerintem: 

Amikor egy ilyen könyvet elolvasok, aztán tudatosul bennem, hogy

igaz történet az alapja, akkor tudatosul bennem, hogy micsoda egy fertőben élünk. Egyeseknek annyi szenvedés jut, hogy komolyan nem tudom, honnan találnak erőt, felállni és folytatni tovább.

A Magányos cédrus egy fiú története, akinek egy folyamatos lejtő és balsors volt az élete. Eleve, mélyszegénységbe és cigánynak születni, már megadja a felütést. De Ernő története folyamatosan hozta a még borzalmasabb eseteket. A részeges apa, akinek nem kellett a gyerek, ezért a halálát kívánta. A nevelőotthonból pénzért kivették ugyan, de szeretet helyett érzelmi bántalmazást, kizsákmányolást és éhezést kapott. A másik otthonban szexuálisan zaklatták. Hajléktalan lett, drogos, prostituált, akit rendszeresen összevertek, bántalmaztak. És amikor feláll, összeszedi magát, igyekszik másokon segíteni, átverik és meglopják cserébe. Még rákos is lesz, mintha nem lenne elég teher rajta a betegség nélkül is. Ez az a könyv, aminél forgattam a szemem, hogy lehet-e ennél rosszabb? Igen, ebben a történetben lehet.

De Ernő, mint a címet adó festmény fája, állja a vihart és maga marad. Ember marad. Ahogy képes mindig küzdeni, soha fel nem adni és még törekszik is arra, hogy a nála rosszabb helyzetben levőkön segítsen, az több példaértékűnél. Nem az ilyesmitől lesz valaki hétköznapi hős? Ő nem egyszerűen túlélte a sorsát, de pozitív és jó ember maradt. Inspiráló, de pokolian fájdalmas is. Nem akarom túlragozni, magamról nem tudom elképzelni, hogy a töredékét kibírtam volna hasonlóknak, pláne, emberként az embertelenségben.

Jó húzása van a regénynek, és több mindenből fakadóan. Az egyik a cselekmény. Erre szoktam mondani, hogy olyan, mint a katasztrófaturizmus. Fájdalmas, borzalmas, rémes az egész, de nézni kell. Az ember agyát egyszerűen húzza, hogy mi lesz még itt. A másik, ahogy meg van írva. Őszinte, tempós, és ízléssel mond el mindent. Olyan témákat is fogyaszthatóan tud ismertetni, amiből valami nagyon durva és gusztustalan is lehetett volna. Lehet a stílusára is azt írni, hogy emberséges? Sok empátiával, érzékeltetve mi történik, de nem erőszak horror.

Fontos szereplő Ernő mellett Evelin is, aki a szerző egy másik kötetének volt a hősnője. Azt nem olvastam, de annyira ebben is ismertetik az ő történetét, hogy gond nélkül olvastam így is. Még a kíváncsiságom is felkeltette, pedig az sem egy könnyed történet lesz. Egy másik emberi lény, akit nagyon mélyre nyomtak, de felállt.

Ízléssel és izgalmasan van megírva. Cselekménye is van, sok érzelem is van benne. Hétköznapi hősöket állít elénk és nagyon érzékenyít. Ahogy belegondolok, ami miatt kissé bajom van, az talán az igazságérzetem. Hogy mennyien mást kapnak, mint amit érdemelnének. De ettől is igaz történet az alap, nem egy mese. Még barátkozom a gondolattal.

De, a lényeg, hogy ezt a könyvet megérte elolvasni és gyakran szenvedni is a szereplőkkel. Szerintem rávezet arra, hogy ne egy címkét, hanem az embert akard meglátni a társadalom peremére kerültek esetében is.