Fülszöveg: 

Los Angeles utcáit egy gyilkos járja. A bűn városában ez cseppet sem meglepő, ugyanakkor ő más, mint akikkel eddig dolga volt a rendőrségnek. Alexia Sears nyomozónak már a gyilkosság helyszínén különös előérzetei támadnak, ám a nyomozásnak még azelőtt vége szakad, hogy fényt tudna deríteni a titkokra.

Noah Edwards, a város legnagyobb ingatlanbefektetőjének örököse különös üzenetet kap. Kezdetben nem vesz róla tudomást, ám amikor egy újabb levél érkezik, kénytelen felbérelni egy nyomozót a szerettei biztonsága érdekében.

Ő lehet a város legújabb gonosztevőjének kiszemeltje? Vajon mi köze a gyilkosságokhoz egy falba karcolt dobókockának? Mennyit ér egy gyermekként tett eskü?

Szerintem: 

Ez most meg mi volt? Olvastam már annyit az írónőtől, hogy

valami ilyesmire készültem, de akkor is. Különben én fejben inkább Amarát gondoltam volna a gyilkosnak, akit Noah próbál védeni. Gyanakodnom kellett volna arra, hogy Noah megtanult a vadászatokon ölni, ha sajnálta is a szarvasokat. Azért lelőtte őket.

De nem szaladunk a kötet végére, ha lenne is rá hajlamom.
Több szemszögből áll össze a történet. A nyomozónő, vagyis Alexia, aki egy gyerekkori traumát mai napig csak nyugtatókkal és alkohollal tud elnyomni. Szenved vele, a munkája látja a kárát, de alapvetően jó nyomozó. A sorozatgyilkos ügyén kezd el dolgozni, majd a menesztése után Noah fogadja fel magánnyomozni. A közös ügy meg elkezd érzelmeket ébreszteni egymás iránt.
A milliárdos Noah, akit most zsarolni akarnak, fenyegetni. Aki védeni akarja az egyetlen gyerekkori barátját és akit az apja érzelmileg tönkretett gyerekként. Miközben a jelenben látjuk a visszafogottságát, kapjuk a múltbéli jeleneteket is, hogy az apja miképpen tartotta lelki terror alatt és kínozta azért, mert a szülést követően nem sokkal meghalt imádott felesége. Noah pedig hasonlít rá.
A gyilkos, aki büntet. De miért és kiket? Ahhoz végig kell olvasni a regényt.

A szálak keverednek, mozgásban tartják a regényt. Nem egyformán érdekesek, vagy inkább úgy fogalmazok, nem egyformán pörgetik az eseményeket. Noah részeit sokáig nehéz hova tenni. A jelene olyan semmilyen, ott a gyerekkori emlékek érdekesek csak. Alexia kapcsán meg az motoszkált bennem, pláne, miután megismertük a traumáját, hogy felnőttként miért nem tett valamit a mentális egészségéért. Ok, gyerekként a szüleit akarta kímélni, de amikor felnőtt lett, keresettel és lehetőségekkel, akkor miért nem kezeltette magát? Kétlem, hogy az sokkal többe lett volna, mint az utcán vett gyógyszerek és az alkohol.

Azt még el is tudnám fogadni, hogy ez a két sérült és sebzett ember egymásban talál vigaszt. Szerencsére most Ludányi sem erőlteti annyira a szerelmi szálat és inkább csak egy fellobbanó szenvedélyt penget meg, nem életük szerelmét meg szenvedélyét élik meg a szereplői. Kicsit olyan volt, mintha csak azért kellene egy ágyban kikötnie Alexiának és Noahnak, hogy pipálva legyen a románc is. Mondjuk, az írónőnél rendszeresen megjelennek beteg elméjű férfiakba, sötét alakokba beleszerető nők, de itt egyelőre a szerelmet nem kicsit érezném erős szóhasználatnak.

Csak a krimi megoldása, az nem akar nekem összeállni. Noah, mint sorozatgyilkos… egyszerűen nem érződik annak, hiába az a történet vége, ami. Lesz folytatás, vagyis még bármi lehet, majd kiderül.
A lényeg, hogy kriminek lassú és nem esett jól a vége, a megoldás. A lélektani rész sikerültebb.

Amit értékelni tudtam benne, az a folyamat, ahogy egy szeretetre éhes kisgyerek felnő a kemény dada és a még keményebb apa mellett. Ahogy mindennel harcol és védi azt, akitől egy kis szeretetet kap. Noah gyerekkorának lélektani felépítése.
Van abban beteg elem bőven. Mert a problémát abban is látom, hogy Noah mennyi mindent és mióta megtesz Amaráért. Az sem egy egészséges kapcsolat. Mi több, gyakran fogtam a fejem és Noah helyében rég elvágtam volna a szálakat. Amikor Amara vett drogot, és Noahnál dugdosta, akit keményen megaláztak és büntettek érte? Amara még csak rendesen bocsánatot sem kért. Valahogy csak kihámozom, hogy nem éreztem jó barátnak. Ha értem is, Noah miért védte annyira, azt már nem tudom hozzátenni, hogy erre rá is szolgált a nő.

A stílus a szokott. Női regény, érzelmi boncolásokkal és szórakoztató irodalom. A nézőpontok és idősíkok váltása feldobja, a nyelvezet érthető és érzelmi hatásra helyenként durvább, alsóbb nyelvezet is belecsúszik. De semmi olyasmi, amin fennakadnék. A történethez illett.

Talán kicsit úgy vagyok vele, hogy a folytatás miatt még nincs végső ítélet. Attól függően, mi alakul még és milyen igazságok derülnek ki, mi lesz a vége, erre is hajlandó vagyok másként nézni. Kezdetnek elment, a vége kevésbé jó, de van még egy regény javítani a képen.

Idézet: 

Pénz ide vagy oda, nincs akkora vagyon, amekkora meg tudna menteni egy lelket a haláltól.