Fülszöveg:
A második kötetben ismét legendás rajzolók elevenítik fel a vikingek legjobb történeteit. Elmesélik a költészet eredetét, és szóba kerül az a mézsör, amiért a halandók és az istenek is egyaránt bármire képesek. Megelevenedik Thor és Loki kis híján katasztrófába torkolló útja az óriások földjére, majd megtudhatjuk, mi fenyegeti az ázok halhatatlanságát, és végül követhetjük a közkedvelt istent, Freyt a Valhallába, majd azon is túl vezető vándorútján, amikor valami olyan keresésére indul, amelyről maga sem tudja, hogy hiányzik neki…
Szerintem:
Az alapanyagát, Gaiman Északi mitológiáját is nagyon szerettem, és képregénybe is
szépen sikerült átültetni a könyvet.
Ebben a kötetben 4 történet kapott helyett és egy borítóvariáns gyűjtemény.
Még mindig meg tud döbbenteni, mennyire erőszakosak ezek a történetek. Egy egészen más értékrendszer köszön vissza belőlük, amivel nehezen azonosulok. Gyakran a hősök számomra visszatetsző dolgokat követnek el, és a skandináv istenek közössége egyáltalán nem olyan, amilyenhez szívesen csatlakozna az ember. Ha csak ezt a kötetet nézem: A költészet sörében van kannibalizmus – Ok, nem az isten hulláját és húsát eszik, de a vérét lecsapolják, ízesítik és isszák. Nálam ez már belefér ebbe a címkébe. – , gyilkosságok, szexualitás és altesti humor is. A halhatatlanság almáiban is visszatérő elem, hogy az istenek a náluknál gyengébbeket súlyosabban sújtják, mint amit hasonló dolgokért maguknak kirónak. Elloptad az almáinkat? Agyonverünk.
Más a humor, mint ami számomra az lenne. Azt pl. fel nem tudom fogni, hogy abban mi a vicces, amivel A halhatatlanság almáiban Loki megnevetteti az óriáslányt. A humoruk is sötétebb, több benne az erőszakos elem, mint ami szerintem még vicces.
Ugyanakkor ezek jól elmondott történetek, amelyeknek a színei, egyedisége képekkel elmesélve is átjött. Néha szükség van ugyan arra, hogy egy-egy szereplő képregényhez képest többet monologizáljon, de nem ez a jellemző. Rajzokkal is el lehet mondani egy-egy mítoszt, meglepően kereken és szépen ívelten.
Ahogy meg tudnak jelenni az istenek jellemző tulajdonságai. Thor ereje, de nem éppen ő a legélesebb kés a fiókban. Loki, aki imád bajt keverni. De mindig helyre is hozza, amit művel. Benne különben felfedezni vélek némi mazochista hajlamot. Odin, aki nem véletlenül lett a főisten. Ő tesz igazságot, de harcolni is tud, ha arra van szükség.
Külcsínre is teljesen rendben van a kötet. Mintha egy reálisabban rajzolt mesét néznék. Gerd és Frey története pedig kifejezetten meséket idézően van megrajzolva. Kifejezőek az arcok, a szereplők egyedi karaktert kapnak. Szépen színezett, dinamikus.
A végén megjelenő galériában meg kifejezetten szép képek is vannak. A kedvencem talán a Thor utazásához készült variáns a macskával.
Végül, frappáns a záró sor is. Már előkészíti a III. kötetet, amiben érkezik az ott megjósolt esemény – vagyis, a ragnarök.