Fülszöveg: 

Öles ​termetű vándor barangol a Magyar Királyság erdeiben. Nyomában rejtély lappang, útitársa egyetlen irdatlan husáng. Senki sem emlékszik rá, mikor és honnan érkezett. Csak előbukkan olykor a fák árnyékából,és igazságot oszt a sűrűbe tévedők között.
Ki tudja, talán ő is a jövőlátó tükröt, az ősi Mirrént oltalmazza a sötét erőktől.

Brunar története nyolcszáz esztendővel röpíti vissza az időben az olvasót. Varázserejű hősök és túlvilági lények járják a Pilis bérceit, titokzatos,törpenövésű szerzetek vonulnak hadba a Mirrén védelmében. Mindeközben Fehérváron András herceg német asszonya, Gertrúd ördögi tervet forral a gyermekkirály ellen. Férje fején kívánja látni a koronát, s ezért bármilyen gazságra képes. Ám színre lép az erényes és tiszta szívű Bánk bán, aki a hazaszeretet örök szimbóluma a magyarság számára…

Szerintem: 

Amikor véletlenül ugyanaz a téma megtalál több történetben is. Megnéztem

András királyról a tévésorozatot, Urbánszki tatárjárásról szóló regénysorozatát elkezdtem, majd jött Jókainak András király keresztes hadjáratát feldolgozó regénye. Most meg azon lepődtem meg, hogy a Brunar történelmi fantasy sorozat is ebben a korszakban játszódik. Itt van András, Gertrúd, meg gyermekként már Bélát is látjuk. Valahol már kezdem is unni, hogy még egy oldalról vizsgáljam meg András jellemét, illetve, hogy jutottunk a tatárjáráshoz.

Ami miatt ez más lehetne, ami majd sorozattá összeköti, az a fantasy elem és Brunar. Van egy tükör, amiben látni a jövőt. Vannak, akik megszereznék és kihasználnák. De vannak védelmezői, van itt mágia és minimális fantasy elem. A gond csak az, hogy ezt nem éreztem a történetbe illőnek. Elolvastam ezeket a részeket is, de nem is kötöttek le, meg nem éreztem őket relevánsnak a nagy egészet nézve. Ha csak a tatárjárást nézem, mit segített azon a tükör? Nem lehetett elkerülni, legfeljebb most volt tanúja annak, hogy jött el a katasztrófa. Annyit már tudok, hogy a következő rész meg Mohács elé visz hasonlóan. Nem hiszem, hogy én élvezni fogom, ha nemzeti tragédiák elé lépünk majd rendszeresen így ki. Mi jöhet még? Rákóczi? 1849? 1956? Sajnos, ötletem lenne.

Sokkal inkább tudtam történelmi regényként olvasni, és Bánk bán regényként értékelni. Színesebb, élvezetesebb volt a regény ezen fele. Gertrúd kellően intrikus vérengző volt, aki több oldalról is sértette a magyar urakat, és elég elkerülhetetlennek tűnt, hogy be fog telni valakinél a pohár. Ez lett Bánk, és Nógrádi meg is rajzolja az ívét, ahogy a nemes túl sok borzalommal szembesül, túl sok személyes veszteség éri, és mind mögött ott áll Gertrúd, aki közismerten gyűlöli a magyarokat. Még akkor is meg van a feszültsége annak, mikor robban a férfi, ha a drámából és az operából tudjuk, mi és milyen sorrendben követi egymást. Megkapjuk ezeket a darabokat most is, kiegészítve a kis László gyermekkirály tragédiájával.

Egyszerre sikerült személyes történetet írni, de festeni a nagyobb képet is. Bánk személyesen is szenvedi el a méltatlanságokat, de ki van vetítve, hogy hasonlóan az ország is min megy keresztül. A jövő talán olyan szempontból tud idevágó lenni a tükörrel és az özvegy királyné küldte jóslattal, hogy hozzá lehet képzelni, milyen folyamatok indulnak most el, és alig pár évtizeddel később mindez miképpen jelenik majd meg Muhi és a tatárok idején.

A történet mindkét fele rendelkezik egy főellenséggel, akivel le kell számolni. A történelmi színben ez Gertrúd, a fantasy vonalon a tükröt megszerezni akaró zsarnok nemes. Különben, ahogy Bélát kihúzta a harcmezőről, és ezért rangot kapott – noha eredetileg hullarablóként csak a megcsillanó gyűrűre pályázott, nekem nagyon visszahozta Hugo Thenardier-ját. Nos, van hasonlóság a két alak között. De azért igyekszik nem tisztán fekete-fehér színekkel dolgozni a szerző. Bánknak fel lehet róni, hogy eltaszítja magától Melindát, akit megerőszakoltak. Mit tehetett volna nyomorult asszony? Nem félrelépett, nem megcsalta a férjét, és Bánk úgy tett, mintha ez történt volna. Ahogy Gertrúd minden magyargyűlölete mellett mintaszerű anya, akit minden gyermeke rajongásig szeret. És ezek jók, mert még inkább történelmi regénnyé, nem mesévé teszik a történetet.

Kellően olvasmányos is, számomra elsősorban a történelmi szín. Megvannak a drámai tetőpontok, fordulatok és sodróan megírva. Nincs ráerőszakolva régies és mű nyelvezet, de nem is kerültek bele olyan elemek, amelyek kiugranának a történelmi környezetből.

Ahhoz képest, hogy az elején mennyire kedvemet szegte, hogy megint András és Béla, megint jönnek majd a tatárok, kellemesen kikapcsolt és a Bánk bán újramesélés is tetszett.

Idézet: 

A világot az önzés mozgatja. Nincs ennél erősebb törvény.

Sokat elmond egy emberről, hogy mit nem tart fontosnak, állapította meg magában.