Fülszöveg: 

London 1888
Hasfelmetsző Jack.
Egy név, ami félelemben tartja London lakosságát.
Egy kíméletlen gyilkos, aki sorra szedi áldozatait, majd váratlanul eltűnik.

London 1892
A nemesi Gray család legfiatalabb sarja, Katherine élete irigylésre méltó, ám a fényűző bálok korántsem elégítik ki vágyait.
Napjai egyhangúan telnek, egészen addig, amíg a gyilkos vissza nem tér a városba.
Hasfelmetsző még kegyetlenebb, még veszedelmesebb, mint korábban, már senki sincs biztonságban. Katherinet a feltárandó titkok éltetik, még attól sem retten vissza, hogy árnyékként eredjen a gyilkos nyomába.
Nyomozása közben veszélyek sora zúdul rá. Segítségére a jóképű, ám rendkívül öntelt Victor Reed siet. Az érzelmeik megvédik vagy talán még nagyobb veszedelembe sodorják őket?

Szerintem: 

Annak ellenére elszórakoztatott, hogy

nem egyszer fogtam a fejem, hogy mennyire nem tetszik vagy egy szereplő cselekedete, vagy magának a cselekménynek az alakulása.

Köszönhető annak is, hogy az alapötlet nagyon bejött. Pár évvel járunk Hasfelmetsző Jack eltűnése után, és újra kezdődnek a gyilkosságok. Egy önjelölt nyomozó kisasszony meg a sorozatgyilkos után eredne. Bírom a korszakot, bőven van benne rejtély és még romantika is. Szinte guilty pleasure élmény volt. Ha az agyam ki tudtam volna kapcsolni, ahogy egy-egy gagyi film kapcsán, még szerettem is volna.
Csak olvasva az nem szokott menni.

Így elég hamar fennakadtam azon, hogy Katherine mégis mit művel. Az még ok, hogy érdeklődik az eset után, és nem akar az a kisasszony lenni, akinek a családja látná, de mi az ő célja? Ha bejönne minden álma, elkapná a gyilkost, mégis, mi lenne? Ugyanúgy a társadalmi rangja foglya lenne, sőt, szerintem még ki is vetné a közösség, annyira nem nőies, amit tett. De ennél nagyobb problémám, hogy teljesen civilként és tudatlanul kezd nyomozgatni. Semmi alapja, ötlete is alig. Még csak azt sem éreztem a történetből, hogy lennének nyomai vagy elméletei. Az újságíró/fotós barátja ide-oda be tudja juttatni, és ennyi. Teljesen korszak és életút idegen, amit Katherine elkezd. És semmi esélyét nem látom annak, hogy célba érhetne.

Ugyanakkor meg Katherine meglepően modern hősnő, bátor és talpraesett. Humort hoz a történetbe, ahogy a bátyja elől rejtegeti a hobbiját. Victorral jópofa szópárbajai vannak. A fentiek idegesítenek vele kapcsolatban, de olvasva nem éreztem rossz hősnőnek.

Bírtam, hogy a szerelmi szál inkább flörtölős, mint végzetes nagy érzelmeket ragozó. Hunt elkapta a kémiát Victor és Katherine között. Még ha klisés is, hogy Katherine tiltott útjai során mindig pont ebbe a férfiba botlik, akkor is hangulosak a kis csörtéik.

A szerkezetet és a történetet is feldobták a betoldások. A gyilkos naplója, az újságcikkek is mind tettek hozzá egy kicsit. Jók lettek a gyilkolós részek, még jobbak is, mint Katherine ügyködései. Én elég hamar úgy is döntöttem, nekem fordított aránnyal talán jobban is tetszene, ha a gyilkost követnénk olyan részleteiben, ahogy a női főszereplő nyomába szegődtünk. Thrillernek, a gyilkos szemszögéből jobb, mint kriminek Katherine oldaláról.

A szöveg, a stílus teljesen mai és szórakoztató irodalmi. Gyorsan is lehet olvasni, szórakoztató és néhol egészen filmszerű. Nincsenek túlírva a jelenetek és a párbeszédek, pörgős.
Nem pont ide vág, de ha már stílus, még a borító is tetszett.

Akkor, ami viszont nagyon nem és ami a szórakozásom is csökkentette.
A vége – nem Katherine tragikus sorsa viselt meg, ha hirtelen végnek is találom. Azt még értékelni is tudom, hogy Hunt meg mert írni egy ilyen lezárást, alaposan eltérve a megszokottól. Nekem az utolsó részből leszűrt üzenettel van bajom. Percy elindul a gyilkos útjára, mert látja, hogy az emberek nem változnak és senki nem torolja meg a bűnöket. Az önbíráskodás mellett teszi le a voksát, és felmenti ezzel minden felelősség alól Victort is. Egy személyben nyomozónak, bírónak és hóhérnak lenni, ezt akkor is sokallom, ha különben én is tudok szimpatizálni az önbíráskodókkal.

Szórakoztató könyvnek jó volt, szerettem, ha az utolsó két fejezet le is húzta számomra az élményt.

Idézet: 

Vigyázni kell a hazugságokkal, mert a végén elfeledtetik velünk, kik vagyunk.