Fülszöveg: 

Egy gyilkossági kísérletet követően gyönyörű fiatal nőt fognak ki a jéghideg Temzéből. Csodával határos módon életben marad, bár minden emlékét elveszíti. Ő Vivien Duvall, London legexkluzívabb kurtizánja. Az eset felderítését a legendás nyomozóra, Grant Morganra bízzák, aki azonnal házába fogadja a zavarodott Vivient. A szerelmet hírből sem ismerő Grant személyes bosszúra készül a rossz hírét keltő kurtizán ellen, miközben látszólag London legfelsőbb köreiben nyomoz a tettes után. Idővel azonban a bosszú szenvedélybe, az érzéki vágy szerelembe csap át, miközben Vivien feltáruló múltja is meglepő fordulatokat tartogat…

Szerintem: 

Bár az ilyen történelmi romantikusokból szerintem hiányzik a történelem, ez a kötet összességében kellemesen elszórakoztat. Szerencsére nem is csak romantikus volt, ha nem is történelmi.

Mert mi is van ebben a sztoriban? Természetesen

szerelem. Grant Morgan lentről jött ember, most sikeres nyomozó. Egy bálon látta a gyönyörű kurtizánt, Vivient, aki jól a lelkébe is gázolt. Így, amikor Grant kapja egy vízbe fújtás esetét – amiről kiderül, hogy nem is gyilkosság, mert a nő él, kész kihasználni a lehetőséget, hogy az amnéziás Vivient elcsábítsa és most ő törje össze a nőt. Csak azzal nem számol, hogy ez a nő kedves, érzékeny és álmai asszonya. Míg tart a nyomozás, a páros egyre közelebb kerül egymáshoz. Az elbeszélés ideje és a tempó mellett még kb. azt is elhiszem, hogy valódi érzelmek, és nem csak vonzalom ébredt a szereplők között.

Van benne humor. Abból kínos és humoros helyzetek sora fakad, hogy az amnéziás Vivien idegennek érzi magától a kurtizán szerepet, és nagyon feszeng benne. Ahogy Granttel piszkálódnak egymással. Azért komédia nem lesz belőle, de egy plusz színt ad a történetnek és a végére természetesen a válasz is megérkezik, ami indokolja Vivien másságát amnéziásan. Megjegyzem, egy ponton a szereplők is poénkodnak azon, hogy ez a Vivien olyan, mintha nem is maga, hanem a szelíd és ártatlan ikre lenne.

Annak is örültem, hogy a szerző nem vitte el teljesen erotikus irányba a történetet. Pedig sok minden adott volt hozzá, hiszen Vivien London legkapósabb örömlánya. De Kleypas itt meglepően visszafogta az ágytornát, és csak a regény utolsó harmadába esnek a szereplői ágyba.

Krimi is, hiszen ki kell nyomozni, ki és miért akart végezni a nővel. Grant rendőr és nem csak magában dolgozik. Gyakran kapunk olyan részeket, amikor a testület más és akár más szakirányú, pl. orvos tagjaival konzultál. A romantika maradt a fő irány, de érdemi rész a krimi is a történetben.

Az a bizonyos történelem hiányzik csak. Egyes társadalmi szokások, a korszak miatt kosztümös a sztori, de nem tudnám megmondani, mikor is vagyunk. Nincs történelmi személy vagy történelmi esemény benne. Én jobban szeretem, ha okosabban van használva a korszak, de tény, hogy az ebben a zsánerben ritka.

A szereplőket meg lehet kedvelni, szépen felépített és egyszerű mindkét főszereplő. A becsületes nyomozó, öntörvényű férfi és a nagyon szelíd, szépséges nő. Mindketten jóravalók, pozitív értékekkel és célokkal bírnak. Ugyan vannak történeteik, amelyek árnyalhatnák őket, de ezeket legfeljebb említi a szerző vagy nem foglalkozik velük. Pl. meglepő, hogy milyen könnyen vette az introvertált, mélyen erkölcsös iker, hogy a testvére örömlánynak áll.
Tetszett az is, hogy bár a főszereplőkre hegyezte ki Kleypas a történetet, bőven vannak mellékszereplők köröttük. Ezzel kicsit elvette annak az életét, hogy minden csak a párosról és a szerelmükről szóljon.

Stílusában pont az a romantikus, erotikus fajta, ami ebben a zsánerben megszokott. Vagyis, a szövege miatt nem jegyezném meg, de nem is akadtam fenn minden második mondatán vagy a szóhasználaton.

Egyelőre jó kezdésnek tartom és érdeklődve várom, mit hoz még ki a sorozatból a szerző. Az jónak tűnik, hogy a nyomozók szerelmeit taglalja, akkor lehet bízni krimis szálakban.

Idézet: 

Tíz életre elég valóságban volt részem – közölte Grant. – Szeretnék próbát tenni néhány álmommal.