Fülszöveg: 

Az Egyesült Királyságban másfél percenként jelentenek egy eltűnést.

Egy embernek nyoma vész. Egyszer csak nincs meg. Szempillantás alatt tűnik el.

Kat Frank főfelügyelő tisztában van azzal, mit jelent elveszíteni valakit. Férje meghalt, egyedül neveli a fiát, és detektívként bízik a szimatában. Katet szemelték ki a kísérleti programhoz, amelyben egy mesterséges intelligencia, név szerint Lock lesz a nyomozó partnere. A nő a szimatára épít, Lock pedig a logikai képességére, így aztán rögtön adott a feszültség. De aztán két régi eltűnési ügyben új fejlemények állnak elő, és Kat számára személyes tétet kap a nyomozás. Egyedül Lock segíthet a megoldásban.

Emberi tapasztalat vs. mesterséges intelligencia.

Ösztön vs. logika.

Sikeres lehet a közös munka, mielőtt egy újabb emberből lesz puszta statisztikai adat?

Szerintem: 

Akaratlanul is a fejemben már készítem a leltárt. Mostanában milyen történetekkel találkoztam, amelyben hasonlóan a modern technika segített a bűnüldözésben? Egy ugrik be, ami nagyon emlékeztet az itt olvasottakra, talán még fejlettebb technikával. Class of ’09.

De, Callaghan regénye

még a kezdeteket feszegeti, és nem megy át disztópiába, mint az a sorozat. Okonedo professzor éri el, hogy éles környezetben próbálhassa ki az általa megálmodott MI-t, amely a rendőri munkát végzi. A rendőrfőnöknek nagyon nem tetszik, a miniszter lelkes. Eredmény: egy visszatérő nyomozó két segítővel és a géppel rávetheti magát a döglött aktára eltűnések kapcsán.

A kezdettől követi a rendőri munkát, a nyomozást és kiemelten foglalkozik a megérzések, egyéni döntések szerepével. Rámutat, mit tud a gép gyorsabban megtenni, és mihez kell az emberi jelenlét. Ez végig egy játszma, pláne, mert Kat Frank felügyelő is ellenséges az elektronikus eszközzel, aminek még avatárt is adtak, így akár személyként is tudja utálni. Mintha csak versengenének nagyon sokáig, ki a jobb rendőr. Belső feszültséget is generál ezzel, de még inkább be tudja mutatni, miben jobb az ember, és miben a gép. A rendőr felismerheti a tanú hazugságát, érzi a titkolózást, a gép nem. Viszont, az MI töredék idő alatt vizsgál át adatbázisokat, mint az ember. Nem véletlenül jutnak oda majd a történet végére, ahova. Van lehetőség a programban, ezért alapítanak az MI további fejlesztésére és bevonására egy rendőrségi részleget. Nem mellesleg, ezzel alapozható a folytatás is, ha már írói oldalról nézzük.

Jó húzás az is, hogy a teszt érdekében két eseten kezdenek el egyszerre dolgozni. Az egyiket Lock, a gép választotta ki, a másikat Kat. Két fiatalember, akik nyom nélkül tűntek el hónapokkal korábban. A feltörekvő, egyetemre bejutott fekete Tyrone és a gazdag, fehér családból a színész Will. Ahogy egy krimiben szokás, megyünk a nyomozókkal kihallgatásokra, ellenőrzik a bizonyítékokat és újakat keresnek, majd jönnek az elméletek és a bizonyítás is. Callaghan okosan hozza a csavarokat, és nagyon messze elvisz majd a kiindulási pontból. Okosan összeáll, és meglepő az ügyek megoldása. De ez az a típusú krimi, amiről többet nem szabad elmesélni, mert a csavar az egyik fontos, szórakoztató eleme és nem szabad lelőni.

A tudomány a bűnüldözésben téma mellett az esetek kapcsán egy másik is felmerül. Az orvosi etika. Egy nagy célért, mint egy gyógymód megtalálása, mit szabad és mit nem megtenni? A regény kifejezetten izgalmas kérdéseket vet fel, mert szembe tudja állítani a tudóst és szülőt. Attól egy rossz tett elfogadhatóbb, hogy ő is áldozatot hoz, és nem vonja ki magát?

A krimin túl a regényben szerethető az is, hogy csapat épül. A kiemelt ugyan Kat, akinek megvan a maga küzdelme – özvegy, akinek kamasz fia még mindig nem rázódott vissza a kerékvágásba az apja halála után -, de minden szereplőnek van egy fájdalmas, bűnüggyel is kapcsolatos előélete vagy a jelenben kell komoly döntést hoznia a jövőjéről. Vagyis, lesz itt ártatlanul lecsukott testvér, rasszizmus és nem tervezett terhesség is. Azt külön élveztem, hogy Callaghan emberi alakokat hozott össze. Előítéletekkel, rossz döntésekkel és megbánásokkal. Olyan mindennapi hősöket talált ki, akikkel együtt lehet érezni, akik nincsenek piedesztálra emelve.

A regény tempós, sehol nem ülepedik le, minden téren haladnak az események. Így könnyű is olvasni, az események és a kiderülő titkok végig olvastatják. Cselekményközpontúnak is mondanám, bár nincs elhanyagolva a szereplők és az ő életük, kínjaik fele sem.

Filmszerű, sok párbeszéddel és jól kibomló konfliktusokkal. Kat és Lock csörtéi kifejezetten jól sikerültek, de különben is érdekesek voltak az MI és az emberek interakciói. Még akár humort is tudok találni az olyan jelenetekben, amikor Cam – Kat fia – kisírja, hogy az MI-jal együtt nézzék meg a Terminátor 2-t.

Jó volt kriminek, jó volt a sci-fi alap, bírtam sok szereplőjét és sorozatnyitánynak is bejött. Ha lesz folytatás, a nyitány alapján én elolvasnám.

Idézet: 

De ez az érdekes az emberekben, Lock. Csak mert valami lehetetlen, nem tart vissza attól, hogy megpróbáljuk.

A huszonegyedik századi emberiség azt képzeli magáról, hogy ő az evolúció csúcsa, hasonlóan, mint ahogy az őseitek azt hitték, a Nap kering a Föld körül.

– Nagyon rossz véleményed van az emberekről.
– Csak reális. Hidd el, az ügyek sokkal egyszerűbbé válnak, ha leveszed a rózsaszín szemüveget.

Az embereknek az a titkuk, Lock, hogy nem arra kell figyelni, mit mondanak, hanem hogy mit csinálnak.