Fülszöveg:
URALJÁK A ZENÉT,
URALJÁK A SZÍNPADOT,
CSAK A SAJÁT ÉLETÜKET NEM.
Candace Park mesterien játssza a szerepét, ő a tökéletes, engedelmes koreai-amerikai diáklány. De a valódi tehetségét – a hangját – mindenki elől elrejti. Amikor beválasztják az egyik leghíresebb K-pop-cég első lányegyüttesének gyakornoki programjába végre lehetősége nyílik arra, hogy megmutassa magát a világ előtt.
Ám, a K-pop-gyakornokok élete nehezebb és kimerítőbb, mint azt valaha gondolta volna. Szöulba költözik, ahol próbál ellavírozni a hierarchiák és új szabályok bonyolult rendszerében.
Mi a legfontosabb előírás? Nincs randizás, ami elég hamar lehetetlen küldetéssé válik. Minél közelebb kerül a rivaldafényhez, annál bonyolultabb elkerülni a botrányokat.
Csak egy kérdés marad a végén: megéri?
Szerintem:
Nem kicsit lepett meg ez a regény. Szinte kiskamasz főszereplő, egy tőlem teljesen idegen világ a középpontban. És mégis,
szórakoztatott és még érdekes is volt.
Először is, nekem nagyon kellett, hogy Candace nem egy nyafka kamaszlány. Sokkal felnőttebb, ahogy a többiek is körötte. Tudnék azzal kötekedni, hogy egy 15-16 éveshez képest túl komolyak és kis felnőttek is, de igazság szerint én sokkal szívesebben olvastam így róluk, mintha valóban gyerekesebb dolgaik lettek volna.
Tetszett, hogy Candace majd mennyire küzd az álmáért. Brutális, amin keresztül kell mennie, de nem adja fel, végigcsinálja. A fiúk közti kis tépelődése a kamaszlányos vonása, de bőven belefért. Mégiscsak a nagy sztár tünteti ki a figyelmével, ki nem inogna meg? A végére pedig itt az a kiállása, amiért igazán ő lehet a főszereplő. Mindent tálcán kínálnak neki, amiért küzdött és ami az álma volt, de képes mindent eldobni az erkölcsei szerint. Szerethető, aranyos és nem egy nyafka lány, aki az agyamra megy.
Ha már szereplők, bírtam, ahogy a lánycsapatot is felépítette Lee körötte. Mindenki megkapja a maga egyedi vonását. Mélyítve ugyan nincsenek, de meg tudtam jegyezni, melyikük melyik és van egy karakterük. Helena a vetélytárs, aki előnyökért simlis dolgokra is képes. Binna a kedves, sportos lány, a legjobb táncos. Aram a született idol, akinek minden megy, ráadásul még a legszebb is ő. Csindzsu azzal lesz emlékezetes, hogy neki kell a legtöbbet nyelnie azért, mert nem kicsi, vékonyka lány, hanem nőiesebb idomai vannak. A fiúk sokkal kevesebb jellemzőt kapnak, még az olyan szinte álomalakok is, mint One.J, aki olyan szinten sztárolva van a történetben, hogy az már szinte beteges. Ha ő színre lép, akkor minden arról szól: mennyire helyes, milyen jó hangja van, mennyire kedves, milyen tehetséges, stb. Már csak azért is Jongbenak szurkoltam, mert One.J túl szép, hogy igaz legyen.
Másodszor, kegyetlen, ahogy Lee elkapta a k-pop világ bemutatását. Nekem teljesen új volt az egész, és az elején csak fogtam is a fejem, hogy fogom ezt megérteni. De bevezetett szépen a fogalmakba, és megkaptam a magyarázatokat. Mit jelentenek az egyedi kifejezések, milyen stílusa van a bandáknak, milyen szerepeket tölthetnek be a tagok egy csapatban. Nem állítom, hogy egyes dolgokat logikusnak találtam volna, a debütálást se, de azt el tudtam fogadni, hogy mennyire szabályokhoz kötött, zárt világ ez. Azt se tudom, mennyire valódi dolgokra utal – biztos, hogy nevez meg valós dalokat és előadókat is, mert a Blackpinkről már hallottam, és őket is emlegetik elég sokat.
De, amiért igazán érdekes ez az egész, hogy minden látszat ellenére mennyire mű ez az egész.Szó szerint szerepet kell játszani, és mindent a cég határoz meg. Ahogy a lányokkal bánnak, az a folyamatos testi/lelki bántalmazás, aminek kiteszik őket. Ráadásul még álszent is a világuk. Nem sok közük van ahhoz, aminek eladják őket.
Azt nem is értem, miért vannak rajongók, mi körötte a hype, amikor ennyire megcsinált az egész. Hol az eredetiség? Még a válogatón is, ahol kiválasztják a csapat tagjait, mások számait énekelik és táncolják.
De az is igaz, hogy most már jobban átérezem, hogy milyen sok munka van a k-pop mögött. Zene, kinézet, tánc – ez egy kész üzem.
Sikerült elég cselekményt tenni a történetbe, és sok mindenért lehet drukkolni a lányoknak. Minden megmérettetés feszültséget okoz, amihez hozzájönnek a személyes játszmák is. Lee nem csak a csapat és a k-pop miatt írt konfliktust és cselekményt, de jó lett Candace és az anyja kapcsolata is. Ahogy alapvetően jót akar az asszony, de a nagy jó irányba terelés közben kezdenek eltávolodni. Ahogy Omma a saját sérelmeit és múltját vetíti ki a lányára, és ahogy ezen túl kell lépnie, vagy elveszíti a gyerekét.
A sok számomra eleinte nagyon idegen kifejezéssel és szókinccsel hiteles, és bele is tanított ezekbe olvasás közben. Kellően olvasmányos, jól komponáltak a jelenetei. A szerelmi téma ugyan nekem felesleges volt benne, de szerencsére nem ez a fő benne, és Lee nem is vitte túlzásba a lányok szerelmi ügyeit vagy édelgést a fiúkkal.
Az üzenete talán kicsit sablon és erőltetett, de attól még igaz. Candace kiáll majd a műviség és a beteges viselkedés, elvárások ellen, ami pont a tetőponton van elhelyezve, így még nagyobb hangsúlyt is kapott.
Már van folytatása, engem érdekel is, hogyan alakul majd a lányok sorsa. Ez egy kellemes meglepetés volt.
