Fülszöveg: 

Miután ​Emma Watts hétévesen szerepet kap egy nagy sikerű tévésorozatban, rövid idő alatt ő lesz az egyik leghíresebb gyerekszínész. A kislány született tehetség, méltó családja hírnevéhez, nagyanyja ugyanis korának legnagyobb filmcsillaga volt.
Emma édesanyjának, Paige-nek fiatal korában nem jött össze az áhított színészi karrier, de a lányából mindenképpen Oscar-díjas sztárt akar faragni, ez ad célt és értelmet az életének. Egy váratlan tragédia azonban darabokra töri az álmokat: Emmát és édesanyját súlyos autóbaleset éri, amelyben Paige életét veszti, Emma pedig kómába esik.
Más rokona nem lévén, az eszméletlen Emmát nagynénje,Whitney veszi a gondjaiba, aki annak idején egészen más utat választott, mint a húga, mert gyűlölte azt a celebkultuszt, ami egész gyerekkorukra rányomta a bélyegét. Most pszichiáterként a munkájának él, de mindent felad, hogy unokahúga segítségére lehessen.
Ám ahogy Emma kezd lassan magához térni, kiderül, hogy nagy a baj: a kislány egyáltalán nem hall, rosszul lát és nem tud érthetően beszélni sem. Whitney mindent elkövet, hogy unokahúga újrakezdhesse az életét, de vajon a szeretet ereje elegendő-e ahhoz, hogy Emma megértse: a legjobb dolgok akkor történnek velünk, amikor már azt hisszük, minden elveszett?

Szerintem: 

Az emberi érzéseket benne, vagy inkább értékeket, tudnám értékelni benne, de a történet maga

nem fogott meg túlzottan. 320 oldalas, de nem tudom, 100 oldalnyi tartalom akad-e benne. Nem esküdnék meg rá.

Plusz, még valami. Van már egy olyan könyve az írónőnek, ahol hasonló családi tragédia miatt kell egy nőnek újrakezdeni egy sérült gyerekkel. Abban tűzben hal meg a család, és a nő újszülöttje lesz siket. Itt autóbaleset történik, és a túlélő kislány küzd majd agysérüléssel.

Annyi összetett emberi kapcsolat lehetett volna benne, de egyik sincs igazán megírva. A nővérek kapcsolata, a viszonyuk a szüleikkel mind feszültségekkel teli, de akár Emma és az anyja inkább üzleti, mint szereteten alapuló kapcsolata is ide férne.
Túl sok ebben a családban az érdek és a rivaldafény. A sztárszínésznő lányai közül az egyik az anya nyomdokaiba lépne, de nem örökölte az anyja képességeit. Így a kislánya tehetségén éli majd ki a saját álmait. A másik viszont messze menekül, és teljesen másba kezd. Nem is hiszem, hogy sok olyan regényt tudnék még mondani e mellé, ahol megsértődnek azon a szülők, hogy a lányuk egyetemre megy és orvos lesz belőle. Micsoda visszalépés… És ez utóbbi gúny volt, nyilván. De ennek a családnak ilyen az értékítélete.

Kínlódtam azzal, hogy nincs cselekmény. Szerintem 3 mondattal össze lehet fogni az egészet. Lassan és alig történik valami.
Még csak érzelmi oldalról sincs igazán megfogva. Steel a nővér, az Emmát örökbe fogadó Whitney szemszögéből követi az eseményeket, de nem átélteti, csak kijelenti a vele kapcsolatos történéseket. Szakít a barátjával, mert a férfi nem örül neki, hogy a nyakukba szakad egy sérült gyerek. Szakít, pont, lép is tovább. Semmi érzelem, gyász vagy fájdalom. Ugyanilyen magától értetődő, hogy Emmával mindent vállal. Vagy, majd Bailey mellett a szerelem is ennyire magától értetődő. Így van magyarázva, miért nem tervezett házasságot és saját családot, vagy a pályaválasztása.

Minderre rájön egy mese faktor is. Pozitív szereplők vannak, mindenkit lehet szeretni és az példaértékű, ahogy Whitney felvállalja Emma nevelését és terápiáját. De, most komolyan, úgy helyrejön az eleinte beszélni sem tudó gyerek, hogy Borostyánligában szerez orvosi diplomát? Elég konkrét területre fog specializálódni, a magához hasonló neurológiai gyerekekre. És visszamegy majd Bailey és Whitney rendelőjébe dolgozni? Ott aztán mit kezd ezzel a szaktudással? Semmit. A mese megvan, lekeríti a happy endet, de logika az nincs.

Már megszokhattam volna, hogy Steel stílusa ennyire tárgyilagos és csak a lényeget megfogalmazó, de most nagyon nem esett jól olvasni. Ebben a sztoriban az érzelmek lenne a lényeg, de beleírva nincsenek.

Szép a borító, az alapötlet tetszett, de a regény nem. Ez így nagyon kevés.