Fülszöveg: 

A Deveraux család a 1920-as években a San Francisco-i „jó társaság” oszlopos tagjának számított, így hát nem csoda, hogy leányuk, Eleanor esküvője a gazdag bankárral, Alexander Allennel az 1929-es év kiemelkedő társasági eseményének ígérkezett. A Pacific Heights-en, a család fejedelmi palotájában megtartott esküvő valóban felülmúlt minden várakozást, Eleanor ruhája pedig, amelyet az egyik nagy párizsi divatház tervezett, maga volt a megtestesült diadal. Az Európában töltött mézeshetek boldogsága és az álomszerű élet ígérete azonban hirtelen semmivé foszlik, amikor Alex értesül róla, hogy a New York-i tőzsde összeomlott. Úgy tűnik, hogy a család mindenét elveszítette…
Az elkövetkező években a Deveraux-k hatalmas társadalmi és politikai változások időszakait élik át. De a gyönyörű menyasszonyi ruha, amelyet először Eleanor viselt, és amely továbbra is különleges helyet foglal el a család szívében, mindvégig segít megőrizni az összetartozás érzését, és túlélni az idők zűrzavarát.

Szerintem: 

Bár csak 300 oldal, a szerzőnek sikerült 4 generáció történetét belesűríteni ebbe a regénybe. Az összekötő elem pedig a

címbeli ruha, ami szinte jelképként köti össze a generációkat.

Talán ezért is lehet az, hogy bár több nemzedék sorsét megismerjük, és nem is hosszú a könyv, a kötet nagy részét az 1920-as évek teszik ki. Ekkor ismerkedik meg a családot majd megalapító Eleanor és Alexander. Kapunk képet a kor gazdag bankárjainak életéből, első bálról, udvarlásról, egy nagyon fényes esküvőről, amelyben kiemelt helye van a ruhának. Ekkor mindkét család dúsgazdag, és egyenesen Párizsba mennek át, hogy divatszalonban egyedi ruhát varrassanak. Ha nem is kísérjük az egész folyamatot végig, de van próba, tervezés és a nagy nap. Majd a pár boldog életének kezdetei. A 20-as évek amerikai álma, egy nagyon boldog párral.

Majd következnek az utódok és a ruha öröklése. Lesz, aki megtagadja és a vesztébe rohan, más majd felfedezi a szépségét később, de bárhogy is döntenek, ez a ruha mindig kapocs lesz anyák és lányaik, a család múltja felé. Ahogy Eleanor is ott van, hogy nagymamaként, dédiként segítse a későbbi nemzedékeket.

Jó a könyvben, hogy nem csak happy end történeteket halmoz. Eleanor lánya egy rocker szeretőjeként fiatalon drogtúladagolásban veszik oda és imádott unokája is benne ragad egy rossz házasságba, amit csak középkorú asszonyként lesz képes felbontani. Ettől életszerűbb és nem kiszámítható a regény. Nem lehet tudni, hogy melyik szereplő hol fog kilyukadni. Csak az a biztos, hogy a családra számíthat, ezek az asszonyok összetartanak. Számomra ennek a jelképe a ruha is.

Viszont, az zavart, hogy mennyire női oldalra lett leszűkítve. A koncepció miatt elvben értem, de látványosan a család női felének történetét kapjuk meg. Pl. a negyedik generáció egy testvérpár, egy fiú és egy lány. A fiú szinte szóba sem kerül, ellenben a nővére mindenféle dolgairól olvashatunk.

Igaz az is, hogy Steel ebben a kötetben is a szokott, szinte krónikát idéző, szenvtelen stílusában mondja el a történetet. Az érzelmek minimális teret kapnak, legfeljebb egy szereplő kimondja, az adott helyzetben hogyan érzi magát. Az olvasónak kell beletenni mindent érzelmi oldalról, mert a könyv nem ad mankóknál többet ilyen téren. Romantikus családregényhez képest rettenetesen száraz a történet.

Cserébe a szereplők – rendben, a nők – szépen fel vannak építve. Ugyanúgy meg lehet érteni a család értékei ellen lázadót, mint aki abban leli meg a stabilitást, hogy a végletekig a 20-as évek erkölcseihez és a családi eszmékhez ragaszkodik. Eleanor és Alexander kifejezetten szerethető emberek benne, a leszármazottaik közül senki nem lett olyan szimpatikus, mint az eredeti páros.
Rosszak különben nem igen vannak benne. Inkább emberek, akik rossz döntéseket hoznak. Az unoka férjéért nagyon fájt például a szívem, aki egy nagyon rendes, helyes srácból lett gátlástalan milliárdos. Itt mondjuk jól jött a szerzői szenvtelenség – ők sincsenek elítélve, egész tárgyilagosan le van képezve, miért lettek ilyenek.

Sok tekintetben szerettem ezt a könyvet. Talán annyi vele a bajom, hogy túlságosan el van döntve a család női fele felé az ábrázolás és az eredeti párosnál nem sikerült szerethetőbbeket írni, így a későbbi generációk sorsa kevésbé tudott érdekelni.