Fülszöveg: 
A Nagy Vadonról különös szóbeszéd járja: útonállók, rég elfeledett városok, rejtélyes idegenek és titokzatos Zöldruhások hazája, ahol nem árt, ha résen van az ember.
Tiurira vár a feladat, hogy megfejtse a Nagy Vadon titkait. Az ifjú lovagot barátok és segítőtársak kísérik útján, amelynek során egy végzetes harc részese lesz. Bízhat-e még a megérzéseiben? És ha meg is fejti a titkokat, vajon kijut-e valaha a Nagy Vadonból, hogy másokkal is megossza tudását, mielőtt túl késő lenne?
Szerintem:
Leginkább az érdekelt, miképpen
folytatja a történetet Dragt. Jön egy teljesen új kaland, vagy valamiképpen az előző folytatását fogom olvasni?
Tiuri a legfiatalabb lovag, és a világa az, amelyet már megismerhettünk. Vagyis: a királynak ikerfiai lettek, az idősebb lett az örökös, a fiatalabb meg semmit nem kapott. Sértettségében egy másik királyságot foglalt el, és ármánykodik apja és a bátyja ellen. Ezt tudtuk eddig is, és ezt a helyzetet teszi Dragt most a középpontba.
Mert a királyságot valami fenyegeti, és Tiuri akaratlanul is az események sűrűjében találja magát. A Nagy Vadonban titok lappang, és a fiú pillanatok alatt álnokságra kényszerített, de szépséges várúrnő csapdájában vergődik, vagy az életéért sakkozik egy királyságot hódítani induló herceg ellenében.
Ez a regény kellően mozgalmas. A szereplők mozgásban vannak, de nincsenek túltolva a kalandok. Lépésenként haladnak előre, hogy a vadon titkát mgfejtsék, majd amikor rájöttek a készülő invázióra, a megszálló sereg és herceg útját kell állni. Vagyis, az alap egyszerű, de az egyéni kalandokkal, és az egymástól elszakadó szereplők külön útjai miatt izgalmasabb tud lenni.
Talán kicsit fura, de nem Tiuri volt most benne a legérdekesebb szereplő. Ő nem változott semmIt: 17 éves, hisz a lovagi eszmékben, és kb. az a legnagyobb problémája, hogyha még mindig gyengéd érzelmeket táplál az előző részben megismert Lavinia iránt, akkor miért bűvöli el annyira Isadoro bája.
Engem az iker hercegek jelleme és a végzetes ellentétük kötött le. Iridian a nemes, aki még az öccsének is meg tudna bocsátani. Nagy harcos, jó fiú. Abból kiindulva, hogy a fia majd mennyire gyászolja, apának se lehetett rossz. Az ikeröccse meg azért érdekes, mert nem egyértelmű, hogy mennyire a körülményei áldozata, vagy simán gonosz ember. Azt meg tudnám érteni, hogy a kisemmizés fáj, de ő nem simán az örökségét akarja. Ő ravasz, ő gyilkol, és kétszínű. Megfizet majd érte, de még az utolsó tette is becstelen. Mérgezett karddal megy párbajra, így a bátyja hiába győzi le, vele hal ő is. És mégis, ő hogyan lett ilyen és mennyire sötét a jelleme, nekem ez volt most a fő érdekesség.
Sok benne a lovagi eszmény, és van is benne valami lovagregényes. Igaz, ezt sem Tiuri történetében érzem elsősorban. A kóbor lovag és a várúrnő kicsit a lovagi szerelmet idézi fel, míg az ikerhercegek összecsapása – jó és rossz egymásnak feszülése, meg a mesék felé viszi el.
Mesélős, nem véletlenül hosszú a kötet is. Kényelmes, bőven kifejti a személyeket, helyszíneket és az éppen aktuális történéseket. Ha valami nem tetszett, azok a verses – dalos betétek. Isadoro több dalt is elénekel, de nem ő az egyetlen, akinek a lírai szövegei így a történet részei lesznek.
Végül, tudtommal nincs harmadik része, de akár lehetett is volna. Dragt pont úgy zár, hogy a fiatal herceg színre lép, és az ő trónra lépéséig lehetett volna még közös kalandja Tiurival, akivel ráadásul nagyjából egyidősek is.
