Fülszöveg: 

Egy anya. Egy lány. És egy titok, amely csak arra vár, hogy kiderítsék.
Delphine Jonesnak egykor nagy álmai voltak. Az okos és ambiciózus lányra ragyogóan szép jövő várt. Csakhogy útközben valahogy minden elromlott… Delphine most egyedülálló anya, pincérnőként dolgozik, és a kanapé párnája mögé csúszott aprópénzt is ki kell halásznia, hogy meg tudjanak élni a lányával, Emmel.
Egy dologról azonban sohasem mondott le: a reményről.
Amikor kirúgják a munkahelyéről, amit gyűlölt, és kénytelen újrakezdeni, lassan eszébe jut, hogy ki is ő, és mire képes… de bárcsak maga mögött hagyhatná a múltat!
Vajon a remény képes valami többet hozni Delphine-nek és Emnek?

Szerintem: 

Az ilyen történetekre

nem vagyok ráhangolódva. Sokkal csajosabb, lelkizős, mint ami nekem jól esik. Morrey bevet pár trükköt, de maga a története az, amivel gondjaim vannak.

Az első, hogy nem nagyon tudtam szimpatizálni a főszereplővel. Delphine a harmincas évei elején járó anya kiskamasz lánnyal. 17 évesen szült, és hiába voltak nagy álmai, a terhessége mindennek véget vetett. Egyetem helyett dolgoznia kellett, segítenie a még mindig a feleségét gyászoló apjának, és a gyerekét is nevelnie kellett. Egyedül.
Van a nőben egy olyan kettősség, amit el tudok fogadni életszerűnek, de nem tudtam átérezni és idegesített is vele. Nagyon igyekszik elnyomni magában, hogy boldogtalan, és mennyire kisiklott életet él. Aki angol szakra készült, tanár akart lenni, hogyan lenne elégedett azzal, hogy pincérnő és takarítónő? Közben meg tele van a történet a lánya iránti imádatával. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy még tudat alatt sincs benne neheztelés, mert Emily megszületésével kezdtek kisiklani a dolgai.
Ehhez jön hozzá, hogy engem irritál, ahogy képtelen volt szembenézni a múlttal és a döntéseivel. Még magának is hazudott, és akaratlanul így a gyerekét is félrevezette.

Ugyan Morrey elkezdi rendbe szedni, és megírni, hogyan lép túl mindezen, kezd előre menni és tenni azért a jövőért, amit szeretne. Színre lép majd egy nagyon jó új barát, egy szimpatikus férfi is, és a régi ambíció is feltámad benne. Csak éppen nekem nem derül ki, miért most. Simán úgy érzem, van kb. 15 éve, amit elvesztegetett.
Meg gyáva volt. Meg sem próbált apát adni a lányának, noha mindkét apajelölt komolyabban tudott volna segíteni, legalább anyagilag. Neki meg éppen az kellett volna, hogy ne ragadjon bele a filléres és ócska munkák sorába. És nem büszkeség miatt nem tette, hanem gyávaságból. Még saját maga sem akart szembenézni azzal, hogy miután Adam szakított vele, gyászában és részegségében egy alkalommal mással is volt. Mondjuk azt megértem, hogy nem akarta bevallani senkinek, hogy a tanárával jött össze az iskolai bálon. Kiskorú volt, talán még le is csukták volna a férfit.

Bajban vagyok azzal is, hogy a címben lányai van, többes számban. Ebből arra következtettem, hogy az anya – lánya kapcsolat is fontosabb szerepet kap. De Em sima mellékszereplő lesz, talán még kevesebbet is szerepel, mint az anyja életének új szereplői.
Ok, mivel mostanában olvastam Lauren Graham második könyvét is, talán közrejátszik az is, hogy egy jobban Gilmore Girls-re hajazó történetet vártam. De ez olyan volt, mintha Rory fel se tűnt volna abban a sorozatban, és minden Lorelai körül forgott volna.

Az egyéb kapcsolatok sokkal jobban megjelennek benne. A francia nő, akinek majd a társalkodója lesz, és aki gyászol. Az apja, aki végre felismeri, hogy nem támaszkodhat ennyire a lányára, hogy jobb legyen neki és az unokájának, neki is tovább kell lépnie. Még Adam is kap egy olyan lezárást, ami sokkal méltóbb az első szerelemhez, ami köztük volt anno. Ok, azért azon gonoszan tudtam vigyorogni, amikor Delphine nagy hevesen megy számon kérni, hogy miért volt olyan durva a közös lányukkal, és erre kapja a pofont, hogy Adam steril, nem lehet apa. Nem az övé Em. Akkor aztán Delphine kénytelen szembenézni a maga mocskos kis titkával, meg leszállni a magas lóról, mint szuper anya. Igen, tudom, a rossz farkast etetem a vállamon, de nem bírtam ezt a nőt.

Van némi húzása is, mert jó érzékkel nem teljesen lineáris a történet. A jelennel párhuzamosan fut a múlt, Delphine iskolás éveivel és az Adam szerelemmel. Rejtélyként húzza előre, hogy ki Em apja, és miért nem része az életüknek.

Zsáneréhez a stílusa is nagyon illik, csak ez is az a fajta, ami nekem kevésbé tetszik. Vagyis, érzelmek és döntések vannak annyira agyonelemezve, hogy az már sok is. Mindig is jobban szerettem a cselekményt, mint az ilyen önelemzést és -gyötrést.

Akinek az ilyesmi, női regények tetszenek, nekik teljesen ok. Én meg elolvastam, és lépek tovább olyasmire, ami jobban a saját érdeklődésemhez illik.

Idézet: 

Egyszer egy bölcs nő azt mondta nekem: Csupán két olyan hosszú távú dolog van, amelyet a gyermekeinkre hagyhatunk. Az egyik a gyökerek, a másik pedig a szárnyak.

Mert ezen múlik az élet, nem igaz? Az apró részleteken. A döntéseken és a pillanatokon, amelyek mindent megváltoztatnak.