Fülszöveg: 

Dawn Schiff különös szerzet. Legalábbis mindenki így gondolja a Vixed táplálékkiegészítőket gyártó cégnél, ahol a nő könyvelőként dolgozik. Furcsa dolgokat mond. Nincsenek barátai. Ezenkívül minden munkanap pontban 8:45-kor ül le az asztalához.

Így amikor Dawn egy reggel nem jelenik meg az irodában, munkatársa, a gyönyörű és népszerű Natalie Farrell – aki öt éve a cég legjobb értékesítési képviselője, és szinte teljes ellentéte Dawn-nak – nagyon meglepődik. Aztán kap egy nyugtalanító, névtelen telefonhívást, amely mindent megváltoztat…

Kezd értelmet nyerni számára, hogy Dawn nem csupán egy különc kívülálló. Valaki üldözi.

Natalie ellenállhatatlan késztetést érez, hogy segítsen kollégájának. Hamarosan egy macska-egér játszmában találja magát. De vajon ki az igazi áldozat?

Egy dolog azonban hamar nyilvánvalóvá válik: valaki szívből gyűlöli Dawn Schiffet. Annyira, hogy gyilkolni is képes lenne.

Szerintem: 

Éppen olyan sötét és álnok kis könyv, mint a Millie-sorozat, vagy az Egy kis szívesség. Talán az utóbbi, ami elég sokszor eszembe is jutott olvasás közben. A szerző trilógiája miatt sejtettem, hogy

ebben is ilyesmit kell várnom.

Tulajdonképpen ez is ugyanazzal a sablonnal készült. Megismerünk egy nőt, gondoljunk valamilyennek és van egy látszat is, mi történt. Hogy aztán a 2. részben legyen egy másik elbeszélő, és megnézzük, mi a valóság. Mindenkinek megvannak a maga mocskos titkai és megszállottságai. Talán csak a fekete humor hiányzik – helyette van könyörtelenség és ravasz számítás.

Talán ez az, amiért a regény vége nem esett jól. Natalie majd azt mondja, szinte zárszónak, hogy mindenki megkapja a happy endjét. Caleb és Dawn eljegyzik egymást, a nő beéri azzal a bosszúval, amit már sikerült elérni. Szívesen dolgozik a programon, ami emléket állít Miának és jótékony célra keres pénzt. Natalie csak kiköt Seth mellett, és már azt is elérte, hogy a férfi elváljon, felvállalja magukat. Már tervezi, hogy hozzámegy és szül neki egy gyereket. Közben meg sikkaszthat tovább és a férje is jól fog keresni, meglesz az életszínvonala. És ezzel nem érzem úgy, hogy ez tényleg happy end lenne.
Ahhoz vissza kellene állítani a világ rendjét, a gonoszságért meg kellene fizetni. De itt nem ez történik. Mindenki kap egyfajta rózsaszín kis boldogságfelhőt, noha nem egy személy van benne, aki nem ezt érdemelné. Mondjuk, az élet sem igazságos…

McFadden abban hasonlít Gillian Flynnre, hogy ő sem szeret jó emberekről írni. Beteg, elszánt, veszélyes és sötét nőkről ír. Millie is ilyen volt, Dawn és Natalie is ilyenek. Alapvetően én szeretek sötét alakokról olvasni, de itt a végére már belefáradtam. Egy nagy fordulat elég lenne, de McFadden rádupláz. Mindkét hősnőjéről kimondja, hogy lélektelen és gyilkos alkatok, veszélyesek. Érdemes különben a külső szereplők jellemzését figyelni: ott már sokkal korábban látható az igazság. Natalie anyja, hogy egyet megnevezzek. Talán ő az egyetlen a történetben, aki annak látja a lányát, ami.

Pedig az alapötlet működik. Megnézünk egy eseménysort, aztán újra egy másik szereplő szemszögéből, újraértelmezve mindent. Okosan passzolnak a részletek és megvan a maga szórakoztató volta. Lekötött a cselekmény és nincs túlírva sem. Laza 300 oldal.

Ami különben teljesítmény, hogy a levelezés sem zavart. Általában a szövegbe ékelt egyéb anyagok, főleg a levelek, nekem nem tetszenek. Itt viszont valóban olvasmányos Dawn levélben. Még jobban, mint ahogy szóban el tudja adni magát.
Mia válaszai egész mások – irodalmi oldalról az dicséretes, hogy két személy más hangot és stílust kap. Gyakorlatban, a cselekmény ismeretében meg jó magyarázatnak, hogy a képzeletbeli levélpartner nem ír olyan hosszú, magyarázó leveleket, mint az élő. Sokáig merengtem rajta, mennyire valós a levelező Mia, olyan semmitmondó és üresek a levelei. Ő kap 7-8 oldalt, cserébe ír 5-6 sort? Erre is megkaptam a választ a végére.

A szereplők közül a nők élnek. Ez is jellemző a szerzőre. A másik sorozatában is egyszerű férfiak voltak, a nők életének tartozékai. A nők, akik keverik a lapokat, ármányosak és érdekesek.

Bár új történet, kicsit más a végkifejlett is, azért nagyon érzem benne, hogy egy receptre főzött McFadden. Mivel elszórakoztatott, ezt most annyira nem bánom, de remélem, A tanár majd valami újat is tud hozni.

Idézet: 

Ez kell ahhoz, hogy elkapd a zsákmányt. Türelem.