Fülszöveg: 

Már túl késő…
Azért, hogy megmenthessem mindazt, amit szeretek, be kell fejeznem a munkát, amit Nyfain elkezdett, és tönkretennem a saját lényemet.
Alkut kötöttem a legalávalóbb teremtménnyel, aki valaha létezett. Magamat adtam mindenkiért, így a börtön az új otthonom. De lett egy új célom, Dolion elpusztítása.
Mindenképp ki kell jutnom innen, vissza az én Aranysárkányomhoz. Lehetőleg élve. Az egész királyság sorsa múlik rajta.

Szerintem: 

Egyenes folytatás: Finley az előző rész végén megkötötte

az alkut a démonkirállyal, és most eljön a fizetés ideje. Vagyis, önállóan nem is érdemes olvasni, annyira kapcsolódnak a részek. Igaz, a gonosz felem hozzáteszi, hogy amennyi cselekmény van benne, a fülszövegek ismeretével már jók is lehetünk…

De, a harmadik rész. Eddig ezt viseltem a legjobban. Nem mintha sokkal jobb lenne a többinél, m ég mindig fantasy pornó. Csak most legalább valami célja is van annak, hogy orgiáznak. Ugyanis a démonoktól nehéz megszökni, hiába van itt fogságban többféle alakváltó is, akikkel lehetséges lenne a szövetkezés. A Finley segítségére érkező barátok pedig azt találják ki, hogy visszaadják a démonoknak a kölcsönt: ugyan itt is megy a többiek szexuális kihasználása, de semmi perverzió. Az inas meg a szobalány pedig kitalálja, hogy a démonok szextanyát csináltak az ő királyságukból, most ők teszik ezt a démonok királyságában. A démonkirály ki is akad, amikor szembesül vele, hogy micsoda perverz fészekké változtatták a kastélyát.

Talán az is dobott a megítélésen, hogy Nyfain és Finley most külön vannak, így nem kell arról szólnia mindennek, hogy ők és a sárkányaik hányféleképpen akarnak egymásnak esni. Azért az ő részükről sem maradunk perverzió nélkül – Breene kitalálta a fantasy világra szabott távkapcsolatot és -szexet, szadomazo színekkel. Ugyanis a démonkirály kínoztatja is a foglyait, abból mágiát csapolnak. Hogy valahogy elviselje a kínzást, ilyenkor Nyfain erotikus érzeteket küld a párja felé.

Talán eddig ebben a részben szerepelt érdemben a legtöbb szereplő. Jönnek új szövetségesek, de olyan is, aki Finlay életében a hercege helyére lépne. A gonoszt nem árnyalja jobban: a démonok kimerülnek annyiban, hogy hatalmat akarnak. Vagyont. Ugyan fejtegetve van, hogy a többi királyság nem nézné tétlenül, ha tudnák, mi folyik abban a királyságban, de nem tudják.

A végén meglepően gyorsan elrendeznek minden eddigi konfliktust. Legyen az a démonok kiűzése, az átok megtörése és a páros kapcsolata is. Ettől összecsapott érzetem is van, de ez különben is jellemző a sorozatra. Hosszan ragozza a semmit meg a szexuális tartalmakat, a tényleges eseményeket meg az utolsó két fejezetbe belenyomja.
Azt még nem döntöttem el, hogy az újabb fordulathoz mit szóljak. Trilógiaként itt vége is lehetett volna, de Breene bedob egy új szereplőt, vele egy új konfliktust, ami majd a negyedik részben kerül kibontásra. Kissé(?) erőltetett.

A szöveg továbbra is alpári és nehezen minősíthető. Mondjuk, a téma is elég mocskos, ennek megfelelően beszél több szereplő is.

Jut eszembe, nem először ötlik fel bennem, hogy nem nagyon értem ebben a világban az alakváltást. Kb. olyan, mintha a belső szörnyetegük teljesen külön lény lenne akarattal és gondolatokkal, érzésekkel. Hogy tudnak önazonosak lenni, ha mások? Itt pl. Finlay sárkány énjének simán belefért volna, hogy összefekszik a másik sárkánnyal, aztán Nyfain tépje csak szét a helyét bitorlót, ha vissza akarja kapni. Abban van valami furcsa, ahogy Finlay emberi és sárkány fele veszekednek, és nem csak ilyesmiken.

Mindennel együtt ez a rész volt eddig a legolvashatóbb, de a sorozatot nem menti meg. Ez rossz értelemben igénytelen és erotikus fantasy.

Idézet: 

Az a helyzet, édeske, hogy a hősök sosem egyedül küzdenek. Azzal csak hencegni szoktak.