Fülszöveg:
Alig egy hét telt el a villában tett sokkoló felfedezés óta, és Avery semmivel sem jutott közelebb a megfejtéshez, hogy miért hagyta rá az öreg milliárdos, Tobias Hawthorne a vagyonát. A DNS-teszt bebizonyította, hogy a lány nem vérrokon, a jelek mégis arra utalnak, hogy sokkal szorosabb szálak fűzik a rejtélyes családhoz, mint hitte.
Avery próbál kizárólag a rejtély megoldására összpontosítani, de nem könnyű tiszta fejjel gondolkodni, amikor a két szívdöglesztő Hawthorne testvér, Grayson és Jameson egyre jobban beférkőzik a bizalmába, és ez talán kockázatosabb, mint a folyamatosan rá leselkedő veszélyek.
Szerintem:
Egész egyszerűen unom ezt a
könyvet, de mondhatnám a sorozatot is. Nekem olyan érzésem van, mintha az örökbe hagyó nagyapa egy csomó mindent elintézhetett volna, helyette megkeserítette a családja életét.
Mondjuk, ebben a kötetben legalább kiderül, hogy mi a játszma tétje. Miért kellett bevonni Avery-t, és hogy az öreg a családtagokat akarta összebékíteni, valamint az elveszett fiát hazahozni. Igazából azzal van bajom, hogy amilyen nyomokat hagyott, az alapján neki minden tudás a birtokában volt. Vagy, lehetett volna, hiszen esze és vagyona is volt a megszerzésükhöz. Mégis, a leszármazottakra hagyta, hogy intézzék el helyette.
Ez már zavar.
Ehhez jön hozzá, hogy nem tetszenek a rejtvények, amiket meg kell oldaniuk. Miért kellett így megnehezíteni mindent? Ok, olyan család voltak, amely mániásan ilyen rejtélyeket fejtett és ez volt a családi hobbi, de ez is simán idegesítő. Még azzal a lányával tudtam legjobban együttérezni, aki úgy döntött, kimarad az egészből. Megint az a kényelmesség és konfliktuskerülés: a lányainak írt egy megható búcsúlevelet, teljesen pozitív üzenettel. De arra már nem volt képes, hogy ezt el is mondja nekik, és segítsen nekik kibékülni még életében. A levelet ráadásul akkor kaphatták meg, ha végigmentek a játszmán – illetve a kamaszok, mert itt ők a nagy játékfejtők.
Még csak a szereplőket sem sikerült igazán megkedvelni, az egyetlen Alexandert leszámítva. Ő egy különc zseni a családon belül, nincs meg benne az a versenyszellem, mint a bátyjaiban, ettől elviselhetőbb jelenség is.
Avery a tipikus kamaszlány, aki most úgy dönt, beleveti magát a játékba. Mivel ez ifjúsági regény, jó sokat gyötrődik, amivel viszont az agyamra ment. Egyik részről, ott áll a két fivér között, akik között választania kellene. Tényleg hatalmas trauma, hogy két gazdag, helyes és még okos srác is szereti… Ennél csak az fárasztóbb, amikor az apja miatt vannak gondjai. Én még kárörvendeni is tudtam, amikor minden reménye ellenére el kell fogadnia, hogy az a szemét apja valóban az apja, és nem az elveszett Hawthorne az édesapja, ha a férfi szerette is az anyját.
Igazából ennyi a regény: Avery gyötrődik, közben követik a nyomokat, és kiderítik, mi történt pontosan a múltban. Nem elég játékos, de nem is sötét, és nagyon kamaszos eseménysorok is vannak benne.
A stílusa tipikusan kamaszregényes. Kevés leírás, sok párbeszéd és még több érzelem. Nem rossz, de nem is maradandó élmény.
Különben, ezzel le van zárva a történet, a végére még a fivérek között is sikerül választani. Legszívesebben itt félre is tenném, és nem is akarnám tudni, hogyan folytatta a szerző. De annyira ismerem magam, hogy nem hagyok félbe sorozatot, ha ennyire nem is tetszik a történet.
